Mármint, hogy én magam készítem a dezodoromat, mosódióval mosok, bacikkal takarítok stb. - kérdezte tőlem a barátnőm néhány hete. Akkor nem nagyon tudtam rá válaszolni. Csak ilyen agyoncsépelt dolgok jutottak az eszembe, hogy mert egészséges, jobb a közérzetem, a gyerekek nem ekcémásak, stb. Ma viszont rájöttem, hogy ezek a dolgok csak a következményei ennek az egész mizériának.
Az igazi ok az az, hogy nagyon élvezem azt az érzést, hogy én csinálok valamit, amit aztán magunkra kenünk, megeszünk, vagy takarítunk vele. A kezemben tartom a dolgokat, ahelyett, hogy csak sodródnék az árral. A kísérletezgetés pedig igazi játék,: utánaolvasni, kiagyalni, beszerezni, összerakni, aztán várni a hatást.
Még emlékszem az első kakaó és shea vaj házasítási próbálkozásomra. A szívem majd kiugrott a helyéből az izgalomtól. No nem azért, mert maga a művelet olyan bonyolult, hanem azért, mert azután ezt az ekcémás gyerekemre kentem fel a szteroidos kenőcs helyett. Izgultam, hogy tényleg hatásos lesz-e, és hogy a férjemnek lesz-e türelme ezt kivárni. Ha be tudom bizonyítani neki, hogy a gyereknél működött, akkor hajlandó lesz a saját portáján is kisebb nagyobb változtatásokat eszközölni, ha nem, akkor bizony elég nehéz dolgom lesz vele.
Az ekcéma kezelés szerencsére bejött és ő azóta is kíváncsian várja az újabbnál újabb ötleteimet. A vegyszermentes takarítási és mosási ötleteimet is kétkedve fogadta, azután meg társaságban dicsekedett vele, hogy mi nem használunk semmilyen szintetikus izét.
Nos, ezen a héten mindenesetre túl vagyok életem első lándzsás útifú szirupjának a elkészítésén (remélem a gyerekek hajlandóak lesznek lenyelni) , készen lett az anyukám szedres vodkája (3 hete nézem a szekrény tetején, ahelyett, hogy megkóstolnám) és a saját készítésű mézes kakukkfű vodkámat pedig eredményesen teszteltem a fájós torkomon.
Kíváncsi vagyok, hogy mi jön ezután, de az biztos hogy valami új és izgalmas és persze egészséges és persze vegyszermentes.
Szívemből szóltál...
Ez mind SAJÁT munka. Persze hogy lehet jobbat venni, de ez ezt MI csináltuk.
Megéri ![]()
Gratulálok a sikerélményekhez!
Csak így tovább!
Te már tudod, és érzed, hogy amit Te készítesz el, az nem szimplán krém, nem szimplán hurutoldó szirup, nem szimplán likőr, hanem alkotások, amelyekbe belezártad a szereteted összes rezgését. És többekközt ezért is hatnak jobban, mint bármi más. Mert a Tiéd, a Te kezed és a Te lelked munkája.
Hát... valahol erről szól ez az egész, amit mi itt elkezdtünk véghezvinni.
Köszönjük!