Nem úgy működik a világ, ahogy kéne

Kicsit úgy tűnhet, hogy nem teljesen ideillő, amit írok, de azt írtátok, nyugodtan szóljak, ha valami nem úgy működik, ahogyan kéne, vagy ha változtatnék valamin...

20 évesen elszomorodva látom, hogy körülbelül az egész világunk nem úgy működik, ahogyan kéne. A befolyásos, hatalommal rendelkező embereket, cégeket, (államokat) többnyire csak a pénz és a nyereség érdekli, nyugodt szívvel átvernek mindenkit (mint ugye az egész kozmetikaipar), aki pedig jószándékkal segítene, annak egyre nehezebb dolga van. Ezért is hatalmas értéket képvisel ez az oldal számomra, ahogy mindenkinek segíteni próbáltok, aki csak kéri, és felnyitjátok a szemünket. Szerencsére akadnak mások is, egyének, szervezetek akik segíteni akarnak az embereken és próbálják jobbá tenni a világot, és itt térnék a tárgyra. Tudom, hogya ez nem teljesen ez a fórum, de én úgy vettem észre, hogy ezt az oldalt nagyon sok önzetlen és jószándékú ember látogatja és használja. Ezért szívességet szeretnék kérni, olyan szívességet ami pénzbe nem kerül senkinek, esetleg 1-2 percbe, és sokat segíthettek /segíthetnek vele (egy "digitális aláírás" az egész). Arra szeretnélek kérni Titeket, hogy tegyétek közzé a Greenpeace-nek egy felhívását, ami itt található:

  • http://greenpeace.hu/hirek_kul/p1/rkezdo/i232

Nagy-nagy köszönet, hogy egyáltalán valaki végigolvasta ezt.

0
Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel