Újabb élménybeszámoló Szombathelyről

Múlt szombaton ismét alkalmunk volt találkozni Valival (sőt most még Konzollal is ) a második szombathelyi interaktív előadása során. Sokkal többen gyűltünk össze, mint legutóbb, ami nagyon nagy öröm a számomra, mert - amellett, hogy szélesebb körben terjedt el az info - talán azt is mutatja, hogy egyre többen szeretnénk egészség- és környezettudatosan élni. Talán hamarosan ki is nőjük ezt a termet.

A téma a méregtelenítés volt, amit Vali szavaival élve alaposan "lecsontoztunk" . Végigvettük, hogy miért is szükséges a méregtelenítés, mik mérgezik a testünket, hogyan kell helyesen méregteleníteni és hogy milyen tévhitek élnek a témával kapcsolatban. Elnézve a szorgos jegyzeteléseket és a néha döbbent arckifejezéseket, Valinak most is sikerült jópár hasznos és lényeges információt átadnia.

És persze élőben, Vali által átadva még ütősebb a téma, mint olvasva. Az előadás interaktivitásáról nem is beszélve. A sok megválaszolt kérdéssel még több segítséget kaphattak a jelenlévők a saját életükre vonatkozóan. És az is tisztába került, hogy az "ötnapos teás méregtelenítés" és társai milyen kategóriába is tartoznak...

Már a következő előadás témáját is megbeszéltük, ami az "allergia, ekcéma, immunkrendszer, bélflóra" lesz.

Vali, ismét nagyon köszönöm, hogy eljöttél hozzánk, és nagy szeretettel várunk vissza tavasszal! 

0
Értékelés: Nincs

Hozzászólások

Antal Vali's picture

Lehet szavazni, hogy milyen előadások legyenek

http://www.facebook.com/AntalVali.kozosseg

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel