Kedves Mindenki és Kedves Vali!
Nem tudom szavakkal leírni, mekkora változást Hoztál, Hoztatok az életembe... Kb. 1 éve volt, hogy egy nyári napon az oldalra tévedtem... 2 óra múlva kissé zaklatottan mentem ki a fürdőbe, hogy akkor most azonnal megválok a sok, méreganyagoktól eltelített samponoktól, tusfürdőktől... (addig arra figyeltem csak, hogy állatkísérletektől mentes termékeket igyekezzek venni...sajnos rájöttem, hogy ezek is ugyanúgy tele vannak mérgekkel...)
Ezután szépen lassan cseréltem le mindent a fürdőszobában, konyhában. Imádok ecettel és illóolajjal takarítani, illóolajjal öblíteni, ökomosóporral mosni (sajnos a mosódió nem jött be...), kókuszolajjal főzni, xilittel és mézzel édesíteni, gyógyszerek helyett természetes módon gyógyítani. Nemrégiben végre a mosogatógélt is sikerült egy kicsit jobbra cserélni, a folyamat még tart, tervezek még jobbat venni.
Mivel kis fizetésből élek (tanár vagyok), a kétbetűs drogériába járok, mindig nézem most már az összetételt minden terméken. Ritkábban pedig Tőletek vásárolok:-)
Fontossá vált még a magyar termékek előnyben részesítése, és a szinte mániákus szelektív gyűjtés.
Köszönöm, hogy Rátok találtam! És imádom, hogy terveimhez képest egyre jobban "zölddé" tudok válni. Hamarosan bővülhet a családunk is, így tudom, hogyan neveljem majd a gyerekeinket egy sokkal egészségesebb, zöldebb életmódra!
Viki
2011.11.30
Vikinek olyannyira sikerült a zölddé válás, hogy riportot készített vele a Duna Televízió Család-barát magazinja.
A vele való beszélgetést 44:50 perctől láthatjátok:
Szerintem is olcsóbb... Néha bizony szívom a fogam 1-2 kiadás miatt, pl. amikor rájövök, hogy a NATÚR gesztenyemassza konkrétak kétszer annyiba kerül, mint a 70%gesztenye, cukor, rumaroma, tejszínaroma... társai. És nyelek egyet, de hát ez az egészséges.
És akkor elkezdek számolni. És mindig arra jutok, hogy NEM drága a zöld élet. Azt kell számba venni, hogy mi az, amit NEM veszünk meg! Ha valaki utánaszámolna az életmódnak, ezt se hagyja ki! Igen, nem 300 ft a fogkrémem, hanem több, mint ezer. De maradjunk a piperéknél. Mi az, amit már nem használok? Borotvahab (szappannal helyettesítem és sokkal jpbban szeretem), hajbalzsam (samponszappan+ecetes öblítés), havjégápoló, 3 féle hajpakolás, arcpakolások, sok-sok testápoló, szemkörnyékápoló, stb. stb. Ehelyett van olívaolaj, shea, natúrszappan. Ma lefolyót tisztítottam kb. 50 forintból. Nem kellett elmenni a boltba lefolyótisztítóért, mert volt otthon hozzá minden, nem öntöttem egy liter szemetet a lefolyóba, és olcsó volt.
Nem példálózom tovább, mert lehetne, az étkezésben is rengeteget (!) Szóval azt is nézni kell, mire NEM költünk már. Tavaly az oldalnak köszönhetően gyógynövényes-illóolajos irrigálással elkerültem a nőgyógyászt. Hm, mennyi is egy magánrendelés? És mennyi volt a gyógynövény? ![]()
Nézzünk messze, lássuk a fától az erdőt!
Hajrá AV Csajok és Fiúk! ![]()
mivel tisztitottad a lefolyot? nekem is aktualis lenne
Szia!
Engedd meg, hogy elmondjam, ami nekem mindennél jobban bevált: (eddig a szódabikarbóna - ecet egymásutánisága szerepelt, közepes sikerrel), tehát, vettem a bioboltban egy komposztáló vödröt, és abban gyűlik az "anyag", megspriccelgetve EM bioval, és időnként ki kell önteni alul az egésznek a levét. Nos, ezt ajánlják hígítva növényre öntözni, és töményen lefolyóba . Én a mosogató lefolyójába öntöttem éjszakára, és láss csodát, megszűnt az addigi "gyanus" bugyorgás a nagyobb adag vízfolyáskor. Tényleg, szép csendben, gyorsan le- és átfolyik aminek kell, varázslatot művelt a kis komposztlé !
szeretettel Adri
Pont most akartam ugyanezt leírni. A lötyi, ami kifolyik a komposztáló kis cspján, csodákra képes! Nálunk a nyaralóban megszüntette a 20 éve fennálló dugulgatást, amit eddig csak a pumpa oldott meg ideig-óráig.
Nem reagáltam azonnal a válaszotokra, gondoltam, ezt a löttyöt előbb kiprobálom. Komposztáló vödröm nem volt, de volt egy üres vödör, amit befogtam erre. Ennek már több, mint egy hete, a veder meg nem telt meg, de néha felforditom, és csorgatok belőle a kagylóba. Valóban tisztult egy kicsit, de ugy érzékelem, inkabb megállt egy holtponton, nem dugul jobban, de nem is folyik, mint ujkorában. Arra gondolok, hogy az ételmaradékot valószinűleg jobba bontja, mint a hajszálakat, mert nekem a fürdőszobai kagylómmal van baj. Még pár nap es megtelik a vödör, akkor két hétig nem nyúlok hozzá, lám mi lesz? Mindenképp simán eltartható a lakasban, nem űz ki a bűz a házbol, mert nincs.
Szia!
Érdemes emiatt a mosdó- és a kádlefolyóhoz is egy szűrőt tenni, én a nagyobbikat használom mindig, az jól lefedi a nyílás körül is.
Adri
A lefolyóba soha ne öntsünk olajat, vagy zsíros ételmaradékot, mert azok lerakódnak a lefolyóban. Az olajat gyüjtsük össze egy üres olajos flakonba, és vigyük el a gyüjtőbe. A komposztáláshoz elég ha egy kisebb, több helyen átlyukasztott ócska vödröt belerakunk egy nagyobb vödörbe. A két vödör közé tegyünk egy kiselejtezett kistányért lefeléfejjel, így a komposztlé kifolyik az alsó vödörbe.
Szia Csevegőcske (így szólíthatlak?)!
Nagyon gyakorlatias emberke vagy, ahogy leírtad ezt a komposztálót, az összerakott vödrökkel. Tipikus esete annak, amikor a TÉNYLEG!!! jut az ember eszébe
!
Én nagyon elégedett vagyok az itt vásárolt komposztáló vödörrel, féltem, hogy szagok fognak terjengeni, de egyáltalán nincs ilyen, valahogy az EM Bio-val locsolgatása a komposzt rétegeknek, egy csudafinom komposztanyagot ad. A végeredményt még nem tudom, mert még nem telt meg, de csak jó lehet! Majd Te is írd meg, hogy alakul a házi készítésű komposztálód használata.
Szeretettel
Adri
Kedves komposztálók!
Tudom, hogy ezzel a kérdésemmel nem leszek népszerű, de a bokashi vödröt egyenlőre nem tudom még megfizetni, viszont találtam egy oldalt, ahol jól le van írva a komposztvödör készítése:
(linket kiszedtem :-S, Niki)
Ezzel kapcsoaltban lenne kérdésem. Az oldalon említett bazaltliszt helyett ugye lehetne EM BiO-t használni?
Megpróbálnám a teraszon egy ideig, hátha sikerülne a virágok alá jóminőségű földet összehozni.(Meg "Fenyő Miki" alá, a kis egyméteres ezüstfenyőnknek.)
Mit gondoltok?
Viki
Szia Viki!
Mindenképpen jól hangzik, csak egy apró problémát látok, azt, hogy a mikroorganizmusok anaerob közegben képesek megfelelően "dolgozni", itt pedig a lukak által levegő jut be...
Niki
Férfiak hol vannak ilyenkor???
Miért kel egy nőnek ilyenekkel foglalkozni??? ![]()
Inkább a kertben használnám az értékes komposztlevet!
Lefolyókra vannak más olcsóbb megoldások is...! Csak érezni kell a lefolyó működését és ismerni a felépítését..., (ez férfiaknak szól!) ![]()
![]()
Hmm.
Elgondolkoztatott a kerdesed.
Igazabol o szetszedi az eldugult lefolyot, ez a resze megvan. De en itt most "meg akartam kimelni" ettol. Gondoltam, bizonyitok egyet, hogy tudok egy tuti lottyot!
Nagyon koszonom a kerdesed! Elgondolkodtam egy kicsit. ![]()
Lehet, hogy nem annyira praktikus, mint a komposztálós módszer, de nekem nincs ilyen vödröm. és eddig ez is gyönyörűen bevált: Forraltam fel vizet, tettem bele szódabikarbónát (mennyiségeket ne kérdezz, szerintem nem is fontos - egy kis lábos víz volt, és egy fél zacsi szódabik., mert ennyi volt épp bontva
) Ezt szépen lassan belecsurgattam a lefolyóba (lassan, hiszen ugye el van dugulva). Utána öntöttem rá ecetet. Vártam, hallgatóztam. Sistergett. Megint öntöttem bele egy kis ecetet. Na, akkor már egy kis csatornaszag is terjengett a fürdőben
Pár perc múlva teszteltem, akkor szépen lefolyt a víz. Ennyi :) Próbálgasd, lehet, hogy meg kell ismételni. Sok Sikert
Kaptam ajándékba egy M
a szappant és ezt kezdtem használni kézmosásra kb.5-6 napja.Sokat hallottam a termékről,de ha valakinek van tapasztalata és megosztaná megköszönném.
Kedves Gyerekek!
Hatóanyag elemzéshez az összetevők listájára (INCI) van szükség. Kezdésnek Te is megpróbálhatod elemezni a felül található "Hatóanyagok" menü segítségével. Egyesével kell beírni a benne található anyagokat és a feljövő listából rákattintva részleteket tudsz meg az anyagról, illetve a besorolását pl. káros, semleges, jó. Ha van benne káros anyag, akkor már nem tekinthető jónak.
Eszter
Sziasztok!
Én azt határoztam el többek között, hogy nem fogok száz meg százezer műanyag játékot venni a kisfiamnak. Mégis kaptunk egy csomót, néhányat vettem is végül, de leginkább másodkézből. Itt Franciaországban remek játék és ruhabörzék vannak, ahol nagyon jó állapotú dolgokat lehet olcsón vásárolni.
Azért próbálom folytatni amit a születés után elkezdtünk, csak sajnos nem vagyok elég kreatív
.
Kisfiam egyik kedvenc játéka volt kisebb korában az általam gyártott csörgő: kis műanyag vizespalackokba tettem kevés homokot, sőt, céklalevet, nyers tésztát stb. mindegyik másképp nézett ki, és másképp szólt.
Tegnap nagy sikert aratott az új játék: néhány elfogyott WC-papirtekercs gurigája a söprűre húzva. Hasonlóan sikeres volt a műanyagdobozokba öntött kókuszreszelék és egyéb fűszerek (lejárt szavatossággal), amiket lehetett öntögetni, vizes dióval sündisznót csinálni belőle...
Azt hozzá kell tennem sajnos, itt nincs homokozó a játszótereken, és sajnos nincs kertünk, ezért csak a konyhában található dolgokkal lehet "homokozósat" játszani.
Mivel a kreativitásom véges, szerintem ötleteljünk egy kicsit: milyen zöld, olcsó és veszélytelen játékokat lehet gyártani egy 1-2 éves picinek?
Szép estét Nektek!
Kukac harisnyából: Már kinőtt gyerekharisnya nadrág szárát levágtam, megtöltöttem vattával; a párnából kiszedett felesleges töltelékkel, ill. páratlan zoknikkal (ezeket a szokásos módón gomboccá kell gyűrni és úgy beletenni) A végét elvileg be kellett volna varnom, de az nekem nem megy, ezért én bekötöttem egy madzaggal. Két szemet vartam rá gombból és kész a kukac, kígyó.
Robot, nagyobb fiúknak 3-4 éveseknek
Kell hozzá egy kb. 30x15 cm-es papírdoboz, amit tetszés szerint be lehet festeni temperával. 1 db papírtörlő guriga ( ez erősebb, mint a Wc papíré, de az is jó lehet). Ezt 4 felé kell vágni, és fel kell ragasztani a dobozra, úgy hogy ezek legyenek a kezei és a lábai. Szemeket azt galacsinná gyűrt színes papírból csináltunk hozzá, szájat festettük. Haját ill az antennáját azt a csomagoláshoz használt papírszalagból csináltunk a fejére és kész is lett a robot.
Só-liszt gyurma
Az adagokat sajnos nem tudom, én mindig csak úgy öntöm. 1 marék fehér liszt, kb ugyanannyi só és annyi víz, hogy gyúrható masszát kapjunk. Ezt megkóstolhatja, nem lesz semmi baja tőle. Az enyémek már 1 évesen imádtak gyurmázni. Ki is lehet szárítani a jobban sikerült darabokat, amit aztán az otthoni boltban otthon gyártott pénzért el is lehet adni.
Waldorf baba. Fiúcskának lehetne manósapis fejjel, akkor nem kell sokat bajlódni a hajával. A neten rengeteg leírás van, gyapjúval töltik. Lehet, hogy aki még nem készítette amolyan "egész napos" elfoglaltság lesz, de szerintem megéri. Annak a rétegenk akik viszolyognak a varrótűtől üzenem, hogy SOHA nem tanultam varrást és az üzleti árakon és anyagokon felmérgelődve fogtam hozzá gyermekeimnek játékokat gyártani, mi több idén Karácsonyra magamnak is öltögettem egy szoknyácskát. :)
Lányok, csak bátorság. Ollót a kézbe és vágjatok bele!!! Sok sikert.
(egy link a fej készítésről sokan azt találják a legbonyolultabbnak a waldorf babánál... http://waldorfbabak.blogspot.com/p/waldorf-baba-fej-keszitese.html )
Sziasztok! A zöld játékok készítésében csak a fantáziánk szabhat határt :) Szerintem, ha megkérdeznénk nagyanyáinkat, hogy mivel játszottak gyermekkorukban, hosszasan sorolnák a jobbnál jobb ötletet. De mielőtt utánajárnék a Nagymamminál, addig leírom a mi (3 lánytestvér, így lányos játékokban vagyok igazán otthon) gyermekkori játékötleteinket.
A mai napig őrizzük Anyu kézzel készített babáit. Volt anyagból készült is, meg kukoricacsuhéból, filcből, nemezből, kreppapírból, fonalból. Saját készítésű sárkányt eregettünk. Egyik mikulás alkalmából, a Kishúgunknak Anyuékkal együtt kartondobozokból 3 emeletes babaházat készítettünk, a maradék tapétákkal kitapétáztuk, kartonból készült asztal, meg minden ami kell egy baba-lakba :). Anya imádta a saját készítésű munkákat, így amikor már nagyobbak voltunk mindig együtt készítettünk ablakdíszt karácsonyra is, húsvétra is, együtt csináltunk karácsonyfadíszeket - mézeskalácsból, raffiából, sókerámiából, gipszből -, együtt festettük a tojásokat (viasszal rajzoltunk rá, vagy növények leveleit erősítettük a tojásra harisnyával) stb.
Fiús játékok: WC papír gurigából szerintem lehet kisautót eszkábálni, vagy megmaradt kis cellux gurigájából.
S ne feledjük el a jó öreg mondókás könyvet se! :)
Ezeket találtam a gugliban :)
http://mek.niif.hu/02100/02152/html/06/103.html
http://www.homoludens.hu/nepi-jatekok
Jency
Sziasztok!
Találtam a netem egy elvileg "gyerekbarát" gyurmát,amibe viszont paraffinolaj van.Használható vagy ez se sokkal jobb,mint a "sima"?
Összetétel: földviaszok, paraffinolaj DAB, tisztított természetes kréta, színezékek(?)
Köszi
Vera
Szia Vera!
Ezzel úgy vagyok, hogy a gyerek nem napokon, heteken, hónapokon, éveken keresztül játszik a gyurmával, szóval nálunk beleférne... de mi tésztával - amikor gyúrjuk a kenyeret, vagy sütit, péksütit gyártunk - szoktunk gyurmázni, vagy sóliszt-gyurmát használunk, de azt nagyon ritkán, inkább csak akkor ha szeretnénk ki is festeni, valami maradandót alkotni...![]()
A gyurmát is azért "találták" fel, mert a gyerekek már nem kerültek olyan élethelyzetbe, hogy elleshessék Szüleiktől a mindennapi "titkokat", viszont a kézügyességet fejleszteni kell/érdemes.
Niki
Sziasztok!
Nem tudom hallottatok-e már a gyurmalinról?
Gyurma-szerű anyag, ami pattog, gyúrható, formálható. Gondoltam vennék a gyerekeinknek, de nem tudom, hogy nem káros-e..Van honlapjuk, ahol rettentő titokzatosak az összetételével kapcsolatosan, konkrétan nem mondják meg miből van, egy interjúban annyit mondtak, hogy nem mérgező, és szilikon alapú..
Nem tudom rendszeres, akár napi használat mellett nem ártalmas-e...
Üdvözlettel:
Eszter
Szia Eszter! Keresgéltem a neten, de semmi használhatót nem találtam, szerintem érdemes lenne írnod a forgalmazónak, hogy tájékoztasson a szervezetre gyakorolt hatásáról, vagy adjon infót arról, hogy mi is ez valójában... Esetleg valaki tudna segíteni Eszternek?
Annyit találtam róla, hogy titániumdioxidot, szilikont és kvarckristályt tartalmaz.
én láttam is... van foszforeszkáló változata is, nemtudom ez mennyire lehet természetes alapanyagból.... egyébként egészen hihetetlen az állaga, ahogyan ugyanaz a darab egyszer nyúlik, majd ha máshogy érsz hozzá törik a kezedben..
én azt hallottam róla, hogy valami űrkutatás "mellékterméke" , de nem tudom igaz e..
Sziasztok!
Nem tudom, ártalmas-e, de nekünk van és nagyon jópofa játék/ajándék akár fiúnak, akár lánynak. Kisgyereknek (6-7 év alatt) nem ajánlanám és gyurma vagy só-liszt-gyurma helyett sem, mert alakok formázásra nem igazán alkalmas. Valóban pattog, ha kis labdát formázol belőle és szakad, ill. "törik" is. Nekünk a legalapabb változat van, tehát nem foszforeszkál és a színét sem változtatja.
Nincs szaga/illata, nem ragad, illetve azért kicsi darabkák volt, hogy belaragadtak ruhába, szőnyegbe, de egy nagyobb darab gyurmalinnal könnyen eltávolítható.
Én ennyit tudok mondani/írni róla.
Üdv.
Andrea
Ugye, nem is olyan bonyolult a zölddé válás!
Köszöntünk a csapatban, és örülünk, hogy élvezed ezt az ösvényt, amit mi megpróbálunk minél jobban kitaposni Nektek! Csak így tovább!
Köszönjük, hogy leírtad nekünk mindezt, és példát mutattál egy-két kispénzű olvasónknak, hogy lám, szerényebb költségvetésből is lehet zölden élni. (Az én véleményem az, hogy sokkal olcsóbb a zöld élet, mint a kevésbé zöld!)