
A várandóság azzal telik, hogy igyekszünk beszerezni mindent ami a kisbabának kell. De honnan tudhatom én- első gyermeket várva- hogy mi kell és mi felesleges? Ez a blogbejegyzés ad egy kis támpontot.
...avagy mi az, ami inkább maradjon ki a babakelengyéből
Az Igazságot Geréb Ágnes Mozgalom (IGÁM) üdvözli, hogy a köztársasági elnök a kegyelem tárgyában kiadott közleményében elismeréssel nyilatkozik dr. Geréb Ágnes szakmai munkásságát illetően.
2012. szeptember 20-án a világ különböző országaiban, összesen mintegy 1000 helyen mutatják be a Freedom for Birth című dokumentumfilmet, amely egy világviszonylatban égető problémával, a szülő nők és az újszülöttek emberi jogi kérdéskörével foglalkozik.
A Dél-pestiben a szülőszoba a bábák birodalma. Maguk csinosítják, és ők a kezdeményezők akkor is, ha érzik, fontos lenne a változás. (Írásunk a 2009 májusi állapotot tükrözi.)
Világszerte vizsgálják, hogyan lehetne csökkenteni a szülés során végzett beavatkozások és a császármetszések számát. Egy friss vizsgálat igazolja: ha bába gondozza a várandósságot, és ő segít a szülésnél, jelentősen csökken a beavatkozások száma.
Anidúlát (Kovács Anikót) a törzsolvasóknak már nem kell bemutatnom. Nem csak kiváló és tapasztalt dúla, nem csak a háborítatlan szülés élharcosa, hanem kiváló író is, aki számtalan szüléstörténetet osztott már meg az olvasókkal.
A múlt héten hirtelen Magyarországra kellett utaznom, mivel a házi őrizetben fogva tartott Geréb Ágnes bábával készítettem egy exkluzív interjút.
A témában már korábban, 2011-ben felvett anyagok is erre az összeállításra vártak; így ezúttal az ezekből készült 42 perces riportfilmet ajánlom figyelmetekbe.
Ágnesnek szívből köszönöm a megtisztelő lehetőséget.
Kérlek Benneteket, hogy a film linkjét továbbítsátok minél több barátotoknak, ismerősötöknek!
Ez a hírszem csupa olyan dologról szól, amit az "antalvalis" közösség tagjai már kívülről fújnak: a születés módja egész életünkre meghatározó lehet. Csak annyin múlik, hogy császármetszéssel hozod világra a gyermekedet, s máris óriási hátránnyal indul a különféle allergiák, és az elhízás elleni harcban. Persze a sokat olvasott "antalvalisok" nem esnek kétségbe, mert kívülről fújják azokat a praktikákat, amivel megelőzhetjük a bajokat. Az újdonság ebben a hírben csupán az, hogy most már azok az okosfej doktorandusz tudósok is megtalálták a kapcsolatot...
Egy ausztrál édesanya szívbemarkoló történetét osztotta meg a világgal, amikor arról mesélt, hogyan hozta vissza az életbe halott csecsemőjét, a szerető anyai ölelés erejével.
Egy hét csodálatos történetét szeretném megosztani veletek.
Mi Nők megkaptuk az élettől azt a csodás folyamatot, hogy hónapok sora alatt a pocakunkban életet tápláljunk, alkossunk és a végén teret adjunk neki.
dr. Edith Gurewitsch és munkatársai (Johns Hopkins-egyetem) olyan eseteket vizsgáltak meg, ahol nehézségekbe ütközött a szülés. Eredményeik alapján a gátmetszés nélküli szülésnél 35%-kal csökkent az újszülöttek vállsérülése, és így elkerülhetőek a mellékhatások is (fertőzés, vérzés stb.).
Dr. Patrick O’Brien (a londoni University College szülésze) szerint jelenleg minden második nőnél, akinél nem végzik el a beavatkozást, gátrepedés következik be, ennek fényében "nem lehet" megvédeni a nőket az esteleges fertőzésektől illetve egyéb mellékhatásoktól, amelyre dr. Gurewitsch és munkatársai hivatkoznak...
Az éghajlatváltozástól vagy a népességrobbanástól kell jobban tartanunk? Jelenleg folyamatosan növekszik a népesség, másodpercenként 2,6 csecsemő születik.
Eszik-e vagy isszák az úgynevezett omega-3 és omega-6 zsírsavakat? Hogyan kerül a metilhigany a tonhalkonzervbe? Milyen szempontokat vegyünk figyelembe, ha biztosítani akarjuk szervezetünk számára az elengedhetetlen - esszenciális - zsírsavak megfelelő bevitelét?


"Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be!"