A teafa (Melaleuca) nemzetség mintegy 150 tagja – kevés kivételtől eltekintve – Délkelet-Ázsiában fordul elő, néhányuk Ausztráliában és a Csendes-óceán szigetein él.
Tartalom:
A növény leírásaGirbe-gurba törzsű fák vagy bokorfák, gyakran lehajló ágakkal. Virágaik az ágak végén fejecskében vagy füzérben nyílnak, a porzók feltűnőek, hosszan kiállnak. Örökzöld, lándzsás leveleik erősen aromás illatúak. A virágok olyan gazdagon nyílnak a vesszők teljes hosszában, hogy elfedik az apró, tűszerű, hamvaszöld leveleket. Törzsüket vastag, papírszerű, foszló kéreg borítja, emiatt jól átvészelik az erdőtüzeket. Mocsarakban, sós talajú tengerparti területeken nőnek, és gyakran alkotnak tiszta állományt.
Az új-zélandi teafa (Leptospermum scoparium) a mirtuszfélék családjába tartozik. Fehér, rózsaszínű vagy mélybordó virágát öt kerek szirom és öt csészelevél alkotja, de vannak teltvirágú változatai is. Amint a virág kinyílik, három-, öt- vagy hétrekeszes magház válik láthatóvá. A magházat felvágva kiszóródnak barna, cérnavékony magvai (a leptospermum azt jelenti görögül: karcsú mag). Mint a mirtuszfélékre általában, erre a növényre is jellemző, hogy a magtok évekig a bokron marad, és csak akkor nyílik fel, ha nagy meleg éri vagy bozóttűz üt ki. A növény olyan gyors növekedésű, hogy ha kivágják, a tönkből egy-másfél év alatt új érett fa lesz.
Kedveli a laza, jó vízáteresztő képességű talajt, amely meszet is tartalmazhat. Nehéz, kötött földben megáll a gyökérzet növekedése. Elegendő két-három évenként átültetni úgy, hogy a földlabda egyben maradjon, mert vékony gyökerei könnyen letörnek. Meleg nyári napokon bőségesen kell öntözni, télen viszont csak fukaron, havonta egy-két alkalommal. Mivel délszaki növény, mínusz 5 fok alatti hőmérsékleten elpusztul. Erénye, hogy nincs kártevője, nem kell permetezni.
Illatos virágairól méhek sokasága gyűjti a nektárt. A levelekben lévő éterikus olajat a kozmetikai ipar dolgozza fel.
Az 1770-es években James Cook kapitány és legénysége megfigyelte, hogy az ausztrál őslakosok a fa leveleiből teát, illetve fűszeres söritalt készítettek. A levelek főzetét a tea helyettesítésére használták, ezért a növényt az angolok teafának (tea tree-nek) nevezték el.
Az őslakosok a teafát gyógyászati célra is használták, belsőleg és külsőleg egyaránt. Légzőszervi bántalmakat (meghűlés, köhögés, orrdugulás, láz), izomfájdalmakat, bőrbetegségeket, szemproblémákat, illetve emésztőszervi betegségeket kezeltek vele.
A teafaolaj előállítása, hatása, illattematikája, hatóanyaga
A teafaolaj a teafa leveleiből vízgőz-desztillációjával készült esszencia. Az egyik legismertebb illóolaj, felhasználási lehetősége szinte végtelen. Egyszer, amikor még nem volt róla személyes tapasztalatom, megkérdeztem egy ismerősömet, milyen a teafaolaj illata. Ő azt válaszolta, hogy a parfümjébe nem tenné, viszont a dezodorába annál inkább (baktériumölő, „szagtalanító” tulajdonsága miatt). A „nagykönyv” szerint meleg, fűszeres, kámforos fejillattal és átható, orvosságos aljegyekkel rendelkezik. A feldolgozás során a víz állagához hasonló, áttetszően tiszta és a világos sárga közötti színű olajat nyernek, melynek rendkívüli fertőtlenítő hatása van. 70 kg növényi anyagból 1 kg illóolaj készül. Olajának gyógyító tulajdonságát a terpinen-4-olt hatóanyag adja.
Ausztráliában gyógyszerként tartják számon. Fő terápiás tulajdonságai: gomba-, baktérium- és vírusölő, fertőzésgátló, hegesítő, köptető, immunrendszert serkentő, stimuláló.
A teafaolajjal kapcsolatos klinikai kísérleteket az 1920-as években egy sydney-i vegyész kezdte meg, és az eredmények messze felülmúlták a várakozásokat. Emiatt a II. világháború idején az ausztrál és a brit katonák sebeinek kezelésére – természetes antibiotikumként, antiszeptikumként – használták, mégpedig igen jó eredménnyel. 1940-ben a penicillin megjelenése csaknem kiszorította a gyógyítás területéről, majd az 1970-es években újra az érdeklődés központjába került.
A teafaolajat a ’80-as évek elején kezdték a nőgyógyászatban is alkalmazni. Használata különösen a vagina gombás fertőzése (candida albicans) és gyulladása (trichomonas vaginalis) esetében sikeres.
Széleskörű alkalmazása az olaj két egymással szorosan összefüggő tulajdonságán alapul:
A fajok közül az Ausztráliában honos igazi teafa bír a legnagyobb jelentőséggel. További, a növényi drog- és illóolajnyerés szempontjából fontos fajok például az ezüstös kajeputfa és a niaoulifa.
Az utóbbi évtizedekben a leveléből nyert illóolajokat már az európai fitoterápiában és kozmetológiában is széles körben használják. A modern fitoterápiában a teafaolajat antimikrobális, immunerősítő, köptető, hurutoldó/váladékoldó, gyulladáscsökkentő és egyéb hatásai miatt bőrfertőzésekben (pl. akne, lábgombásodás), légúti megbetegedésekben (pl. orrmelléküreg-gyulladás), a szájüreg gyulladásos folyamataiban (fogíny- és szájnyálkahártya-gyulladás, szájpenész), gyomor- és bélfertőzésekben, emésztési zavarokban (fokozott bélgázképződés, gyomor- és alhasi görcsök), a hüvely gombás fertőzéseiben (candidiasis), valamint húgyúti fertőzések kezelésében alkalmazzák, részben önmagában, részben kombinációs készítmények (inhaláló-szerek, légzéskönnyítő mellkasi kenőcsök, reuma kenőcsök, bedörzsölő-szerek, tinktúrák, oldatok, kapszulák, kúpok) alkotórészeként.
A teafaolaj nemcsak gomba-, baktérium- és vírusölő tulajdonsága miatt kedvelt, hanem azt is igen nagyra becsülik, hogy nem károsítja sem a szöveteket, sem a nyálkahártyát, hígítás nélkül is használható. Sőt, jótékony hatással van a sejtek fejlődésére, megújulására. Enyhén zsibbasztó, ezért fájdalomcsillapító hatású is, mely kiváló a sebek gyógyításánál.
A teafaolaj hasznos tulajdonságai és alkalmazhatósága
Jól keveredik cajeputtal, citrommal, kakukkfűvel, levendulával, niaoulival, pálmarózsával és rózsával. Bátran kísérletezhetünk vele, felhasználási módja szinte végtelen, fertőtlenítő hatását az élet bármely területén ki tudjuk használni.
A teafaolaj felhasználásának módjai a teljesség igénye nélkül
A boszorkánykonyhában megtalálható teafaolajas receptek:
Amennyiben neked is van kipróbált, bevált recepted teafaolajjal, nagy örömmel fogadnám, ha megosztanád velünk is.
Felhasznált irodalom:
legalábbis a tapasztalatok azt mutatják, Nkiraly!
A hüvelyben tanyázó candida, coli és az egyéb kórokozó, baktérium ellen sokat jelent a GrapeVital hüvelykúp, beszerzési forrást magánlevelezésben írok.
Az ureaplasma esetében a nőkben gyakori a tünetmentes fertőzés. Azonban ha a fertőzés panaszokat okoz, az összetettebb formában jelenik meg, mint a férfiak esetében. Nőknél is előfordul a gyakori, kínzó vizelési inger, vizeléskor égő, csípő érzés, melyeket gyakran alhasi fájdalom kísér. A húgycső gyulladása mellett azonban a hüvely és a méhnyak gyulladása sem ritka. A szexuális szokások miatt (oralis, analis) a garat és a végbél fertőzése is bekövetkezhet, ami a fertőzött terület fájdalmat és sárgás váladékozást okoz.
A hüvelygyulladás sok esetben nem aktív, hanem passzív fertőzés. Ez annyit jelent, hogy a betegség kialakulásához a kórokozó mellett a meggyengült helyi immunitás, a tejsavbacilus-flóra pusztulása is hozzájárul. Tehát a kórokozók akkor tudnak elszaporodni, ha legyengült az immunrendszer. Ezt mindenképpen érdemes erősítened: Maximmun, Immun Assist 247 és a bélflóra helyreállítását szolgáló termékekkel: Emóció, Méz almarosttal, szimbiotikus fermentpaton és nem utolsó sorban (sőt!) a fermentált áfonyalevet. Gyulladásra a természetes "antibiotikumot" a Zyflamendet vetném be...
Az antibiotikum időlegesen megoldás lehet, de hosszú távon még jobban legyengíti az immunrendszeredet, hiszen drasztikusan csökkenti a hasznos baktériumokat is.
Érdemes a párodat is kezelni, és ha lehet, akkor most óvszerrel védekezzetek, főleg az ureaplasma miatt, mert az köztudottan szexuális úton terjed. A hüvelygyulladás kórokozói (az "aktív" nemi betegségeket kivéve), a férfiakat nem betegítik meg, viszont a kezelés alatt az óvszerhasználat mellőzése esetén a fertőzést a nő rendszeresen visszakapja. Teljesen helyreállt védekezőrendszer mellett a férfi bőrén található gyenge kórokozók már nem jelentenek kockázatot a nő számára... Szóba jöhet mindkettőtöknél a Grape Vital csepp kúraszerű fogyasztása, hiszen a partner egyidejű terápiás kezelésére van szükség
Véletlenül sem szeretnék magánügyekben vájkálni, épp ezért "költői kérdéseket" tennék fel: minden rendben van köztetek, elégedett vagy-e Magaddal, a nőiességedről mit gondolsz...
Az általad leírt és bevetett készítmények, praktikák kiválóak, a fent olvasható termékekkel kiegészíteném a helyedben - ahogy anyagi helyzeted engedi...
Ha gondolod, írd meg, hogy pontosan milyen tüneteket produkál eseted (értem ezalatt: folyás színe, szaga, sűrűsége)... Talán még egy-két tanáccsal ki tudnám egészíteni a fenti ajánlást, ha többet tudnék...
Mielőbbi gyógyulást!
Niki
Kedves Nicoletta,
Koszonom a valaszt. Nagyon beletrafaltal egyebkent a maganeleti dologgal, azon belul mindennel...egyebkent meg tudom, hogy ez a kulcsa a dolognak.
Ami a tuneteket illeti, nem sok van. Ami megorjit az a pisiles, fel orankent pisilek. Nem faj, nem viszket, nem csip, es normalis szine van. Ami a folyast illeti, nem vettem eszre nagy elvaltozast, nem is zavar, csak a szag iszonyatos.
A Grape Vital huvelykup erdekel... varom a levelet privatban (bar eredelyi vagyok, de megprobalom megoldani a beszerzest)
Noemi
Szia Noémi!
Próbáld minél melegebben tartani a vesédet, igyekezz száraz és meleg helyen tartózkodni. Ne idegeskedj, pihenj többet, felejtsd el a stressz, az aggódást, hallgass számodra kellemes zenét, mosolyogj sokat!... Pároddal emlékezzetek arra, hogy miért is szerettétek meg egymást, az ember hajlamos beleszürkülni a mindennapokban és elfelejteni a Csodát, a Szeretet - ha mindketten így látjátok jónak..
A lábaid nem szoktak zsibbadni? Csípőtájékon nyomó fájdalom, nem jelentkezik?
Niki
A labaim nem szoktak zsibbadni, viszont fajdalmat szoktam erezni a derekamban (akkor, ha kell pisilni es nem megyek mar tobb mint 10 perce)- az orvos szerint semmi koze a kettonek - es szoktam a petefeszkeim tajekan erezni fajdalmat - es termeszetesen itt sem talaltak semmit. Allitolag hiperaktiv hugyholyagom van es Vesicare-t kellene szednem, de nem ismerem es nem vettem ki, nem szertnek gyogyszer fuggo lenni, inkabb megyek WC-re. Az orvos meg azt is hozzatette, ha ez nem segit megnovelni a ket pisiles kozti idoszakot, akkor majd tovabb keresgelunk, de nem vese. Szoval no komment...
Ami velemenyem szerint meg befolyasolhatja, hogy 27 evig 2 pohar vizet ittam atlagban naponta es 2-3szor mentem WC-re, es sokszor, hosszu ideig tartogattam. Amiota 1.5-2 liter vizet iszok (kb masfel eve) azota vagyok pisis...![]()
En ugy gondolom, ha vegre sikerul a elfogadnom magam (a problemam amivel nem birok megbirkozni, h sovany vagyok) megoldodnak a nogyogyaszati problemak, a pisilest viszont nem is tudom....lehet, hogy nem kellene egyaltalan ragondolni![]()
Nagyon sokat segitesz Niki, koszonom!!!Tenyleg ...![]()
Noemi
Kedves Noémi!
Hiperaktív.. :) ezt még ilyen összefüggésben - mármint húgyhólyag - sosem hallottam.
Amondó vagyok, hogy felborult a harmónia szervezetedben és amiatt alakult ki ez a probléma Nálad.
Érdemes a fenti életmód ajánlásokat figyelembe venned, hiszen - a tibeti-mongol gyógyászat és úgy általában a keleti gyógyászat úgy tartja - a húgyhólyag a vizelettel eltávozó anyagok tárolója és kiválasztója, s egyszersmind fontos láncszemet képvisel a vegetatív idegrendszer felé, amely olyan viszonylag automatikus funkciókat irányít, mint a ki- és belégzés.
A félelem, amelyet esetedben talán érdemesebb komorságnak (?) nevezni, a vese és a húgyhólyag energiáit apasztja el, s ezeket a szerveket támadja meg.
Egyéb jó tanácsa gyakori vizelésre - tapasztald ki, hogy számodra melyik hoz javulást:
- lefekvés előtt szezámmagolajjal dörzsöld melegre az alhasi részt.
- meleg tisztított vajjal kend be a hólyag feleltti területet, és sötét színű meleg ruhával takard be az esti lefekvés előtt. A tapasztalat az, hogy néhány nap után enyhül a panasz, vagy meg is szűnik.
- forrázz le egy -egy mokkáskanálnyi kardamom- és koriandermag port egy pohár forralt forró vízzel és idd meg.
- kardamom, fahéj, szegfűszeg, gyömbér egyenlő arányú keverékéből egy evőkanálnyit keverj össze meleg vízzel és a masszával kend be az alhasad, majd takard be meleg ruhával. Addig hagyd magadon, amíg meleg.
A borókabogyó illóolajat is ajánlom figyelmedbe, használatakor arra figyelj, hogy biztos ne várj babát és a veséddel se legyen probléma.
A felfázás, hólyaghurut hírszemcikk alatt található hozzászólásban sok ötletet meríthetsz, hogy milyen egyéb praktikákat, szereket érdemes bevetned, hogy erősítsd hólyagod.
Biztos vagyok benne, hogy mihamarabb enyhül a "pisisséged" :)
Niki
Kedves Niki,
A sok jo tanacsert cserebe gondoltam leirom, hogy kozben a pisi problema megoldodott. Elolvastam a tanacsaidat, megneztem a felirt gyogyszer osszetevoit. Grefruitmagolajat ittam egy hetig, es teafaolajat ettem mezzel 21 napig, plusz irrigaltan joghurtos teafaolajos keverekkel.
A problema ami miatt lassan ket eve gorcsolok megoldodottnak latszik. Nem tudom vegul minek volt hatasa ram, hogy elgondolkodtam kicsit jobban, vagy egyszeruen megijedtem a bogyo osszetevoitol es a karos hatasaitol, a grefriutmag olajat es a teafaolajat mar regen is hasznaltam, igy nem hinnem, ... de orulok, hogy elmult:)
Koszonom
Szeretnék érdeklődni, hogy teafaolajat lehet használni takarításra terhesen? Olvastam, hogy nagyon jó és fertőtlenít, távol tartja a bogarakat. Utálom már a vegyszereket és tényleg most van itt az alkalom, hogy átáljak zöldre, bio termékekre. Nem fogok ártani vele a babának, ha belélegzem illeve a kezem bőréhez ér, ha fel is szívodik nem ártalmas neki?
köszönöm a válszt.
Kedves Tinus34!
Semmit, de semmit nem árthatsz a Babádnak, Magadnak és környezetednek, ha teafaolajjal takarítasz! Akár a bőrödhöz ér, akár belélegzed... csak nyerhetsz vele!
![]()
Niki
nagyon köszönöm Niki.
Nem is tudom elmondani mennyire boldog vagyok, hogy sikerült fejben is rendet tennem, hogy ez is van annyira jó mint a vegyszer és nem ártok a babámnak és családomnak környezetmnek meg pláne. Megnyugodtam, habár már kitakarítottam vele, mert élveztem az illatát.
3 illetve 9 éves gyerekeimnek adhatom egy kanál mézben 1 csepp olajat elkeverve minden nap, ha betegek? Megelőzés céljából is lehet akár minden nap alkalmazni?
Köszönöm. Judit
Bizonyos illóolajokat belsőleg is lehet alakalmazni, de csak képzett aromaterapeuta keverésében és dozírozásában. Mellesleg a teafaolaj inkább tüneti kezelésre alkalmas, mint megelőzésre, hisz vírus-, gomba- és baktériumölő, gyulladásgátló, fertőtlenítő.
Én feleslegesnek tartanám, hogy mézben keverve add a gyerekeknek, sokkal jobb megelőzésre az alamarostos méz, vagy a csipkebogyós méz önmagában.
Megelőzésre ezt, betegség esetén is inkább ezt javaslom, hogy készítsd el otthon, mint hogy minden nap 1 egész cseppet beléjük tuszkolj.
Kedves Betty,
érdeklodni seretnék h a
féle illoolajak jo minoséguek-e? Kulfoldom lakom és egyenlore nem tudok a bioboltbol rendelni. Mivel kisbabával vagyok otthon, a városunkban levo uzlet a legegyszerubb modja h hozzájussak az illoolajhoz. Kisbabám shea és ligetszépe - teafa és levandula krémjébe szeretném az illoolajokat. Remélem van tapastalat és jo ez a márka.
Elore is nagyon nagyon koszonom.
V Zsuzsa
Terápiás célra nem ajánlom, csak illatosításra.
Melyik országban laksz? Hátha tudunk segíteni, hátha más is olvas minket abból az országból, és tud tippeket adni. Vagy esetleg mi tudunk ajánlani ott is kapható megbízható márkát.
Koszonom a gyors választ. Szlovákiában lakom és persze nálunk is lehet számtalan illooalajat venni, és pont ezért kérdeztem rá a minoségre.Viszont az altalatok árult márkát egyetlenegy oldalon sem tudtam megrendelni. Aki esetleg tud segíteni , elore is koszonom,4 honpos pici baba testápolo krémjéhez szeretném keverni, sajnos száraz ekcémás a bore. Elore is koszonom.
Sziasztok ! Remélem nem írok nagyon rossz helyre, de viszketéssel és kiütésekkel kapcsolatos kérdésem lenne. Már két éve szenvedek egy olyan furcsa tünetekkel járó viszketésben, de sajnos eddig sem az orvosok sem én nem találtam rá megoldást. Csak télen kezdődik és tavaszig tart. A könyököm és a vállam közötti részen a kar külső részén nap mint nap főleg este, olyan csípő viszkető érzés jön rám, hogy megőrülök. Közben ott azon a ponton, ahol viszket, apró fehér kiütések jönnek. Egy valamivel tudom kezelni és az a jegelés. Semmi más. Már kipróbáltam az aloe növény géljét, sheát levendula illóval, de azok nem segítettek. Viszont ha jegelem pár percig azonnal elmúlik és a pöttyöcskék is eltűnnek. Véletlenül nem találkoztatok hasonló esettel, vagy nem tudjátok mitől lehet? Már arra is gondoltam, hogy dilis vagyok és ez pszihés eredetű, de miért csak este. Sajnos nem tudom mit tegyek, mert az orvosok sem tudnak mit mondani rá.
Előre is köszönöm a válaszokat. Szép napot !
Gelus
Azt mondod telen kezdodik es tavaszig tart a viszketes? a bor vizhianyos allapota okozna? zabpehelyfurdot probaltad mar? Viszketesre remek a zabpehelyfordo. Nagyon jo gyerekeknek pelenka okozta viszketo posira, baranyhimlo sebeinek viszketo erzesenek enyhitesere, es felnotteknek egyarant jo eges-, rovarcsipes okozta viszketesre es szaraz erzekeny bor apolasara, hidratalasra is. Ekcemanal vigyazni kell, hogy napi ket furdonek tobbet ne vegyen senki. Elkeszitese nem bonyolunlt. A zabpelyhet porra kell zuzni, , orolni es kellemesen meleg furodvizbe szorni. Oldodasig kavarni, ameddig csomomentes tejfeher furdovizet nem kapsz. Ha szereted tehetsz bele meg a relaxaciot fokozo, rozsaszirmot, levendulaolajat . Vigyazni kell mert csuszos lesz a kab. Igy aki ezt nem akarja a kadba szorni az konnyuszerrel keszithet zabpehely furdo bombat / Oatmeal bath bomb/. A zabpelyhet gez zacskoba vagy zokniba /jol elkotve/helyezheti es ezt logatja a furdovizbe. Zabpehellyel remek borradirt es maszkot is keszithetunk .
Szia ! Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de ma fedeztem fel a kérdésemre feltett válaszodat, segítségedet. Nagyon szépen köszönöm !!!
Mostanában szerencsére már nem jelentkezik, de ha előjön, mindenképpen ki fogom próbálni.
Mégegyszer nagyon köszönöm a tanácsodat ! Szép estét !
Gelus
Sziasztok! Azt tudom, hogy az aromaterápia "kiüti" a homeopátia hatását, így nem javasolt együtt alkalmazni, de van egy mérték határ, vagy ez a legminimálisabb mennyiségre is érvényes? Pl, ha a felmosóvízbe, öblítőbe teszek vagy bugyira cseppentek akkor már feleslegesen veszek be bogyót? Vagy ha levendulás szappan van a ruhásszekrényben, amit ha kinyitok, érezni lehet, akkor a babának hatástalan lesz a fogzási bogyója? Választani kell: golyó vagy illat? Köszi Erika
Szia cukrosmasni!
Elég régi a kérdésed, de talán még érdekel a válasz.
A homeopátiás szerek alkalmazásával egy időben kerülendőek a "mentolos" illóolajok (borsmenta, fenyő, eukaliptusz, boróka). Ha 1-2 óra eltelik a két módszer alkalmazása között, akkor nincs probléma.
Lásd erről Bényi Bernadett hozzászólását, illetve az Illóolaj ABC-t Brigusztól :
Eszter
Most találtam csak meg a cikket, és az lenne a kérdésem, hogy a teafa ugyanaz-e mint a Pau D'arco tea, vagy esetleg a Pau D'arco a teafa csoportjába tartozó fa? Nem találtam a neten pontos leirást erre. Csak azért kérdezem, mert antibiotikum helyett végső megoldásként én még kipróbálnám, mert van itthon. Köszi a választ!
Ha a te készítményed is 100%-os tisztaságú organikus Melaleuca alternifolia, akkor minden rendben, az is teafa!
Sziasztok! Szeretnék tanácsot kérni, hogy fülprobléma esetén hogyan alkalmazzam a teafaolajat? Higítva vagy anélkül kell a fülbe csepegtetni? Hány cseppet naponta és mennyi ideig? A választ előre is köszönöm. Horitimi
Csak nagyon óvatosan Timi, mert a fül nagyon érzékeny berendezés!
Én kicsit hígítva alkalmaznám, és egyetlen csepp elég is szerintem, naponta 2-szer, max. 3-szor. ![]()
Sziasztok! Az volna a kérdésem, hogy babát váró kismamák használhatnak-e gombás hüvely fertőzésre teafaolajat ülőfürdőnek, vagy intim betétre cseppentve. Várom mielőbbi válaszotokat. Előre is köszi!!! Mónika
használj inkább levendulát, ha bizonytalan vagy, az ugyanolyan jó. Nekem is rémlik valami, hogy esetleg nem biztos, hogy javasolt, de szerintem csak azért van ráírva a dobozára, hogy nem javasolt (mint szinte minden másra), mert nem folytattak kísérleteket kismamákkal - érthető okokból. Az én nőgyógyászom egyébként nem volt ellene. ![]()
Sziasztok! Úgy 3 hete eléggé csúnyán megfáztam, amit sikerült is kikúrálni, de érzem, hogy az arcüregem, homloküregem nem tisztult ki. Még sose fordult ilyen elő velem, mindig elég volt az inhalálás és határozott orrfújás. A nyirokcsomóim nincsenek megdagadva, de ugrálásra érzem, hogy nem stimmel valami, meg nyomásra is érzékeny. Próbáltam gőzölni azóta is, de már semmi sem tisztul. Ilyenkor mit lehet tenni? Mert a gyulladás és pláne valami szutymó még biztosan ott van...
Szia Kodoju!
Ha gyulladásban vannak az üregeid, akkor mindenképp ajánlom a Zyflamend-et és vitaminfeltöltést!!!
Mivel inhaláltál?
Jobbulást, Niki
3liter vízbe tegyél 4-5 evőkanálnyi kamillát és 3 evőkanálnyi szódabikarbónát és azzal inhalálj. Ez még mindenkinek bevált :)
Niki
Sziasztok! Én is kezdek átállni a teljes kiőrlésű lisztre.A minap el is dicsekedtem vele valakinek aki jól lehűtött.Ő azt mondta hogy a teljes kiőrlés azt is jelenti hogy a gabonaszemeket a rátapadt porral és permetszerrel együtt őrlik meg,így egy csomó káros anyga kerül bele a lisztbe. Ezzel eléggé elbizonytalanított,főleg hogy én nem vagyok jártas a malomiparban,neki viszont élelmiszeripari végzettsége van.Állítólag sokszor kell permetezni és az ugey mind a héján tapad meg. Nos valaki meg tud nyugtatni az ügyben?! Ja,pár napja már írtam,de rájöttem hogy rossz helyre! Bocsika! Köszönöm a válaszokat előre is! Bea
Sziasztok!
Van a búzaszem körül olyan, hogy pelyva- és toklászlevél. Ezeken tapad meg a por és a permetszer is. Kivéve akkor, ha a "növényvédő" felszívódó, mert akkor az egész növényen végigmegy a cucc: nem csak a szem héjáig lesz permetes, hanem tokától-bokáig, alul-felül, kívül-belül, mindehol... aztán vagy elhisszük, hogy lebomilk, vagy nem.![]()
Van egy malomipari gép: Kombinált búzamosógép. Ezzel ki lehetett választani azokat az anyagokat, amik átmentek a rostáláson a búzával, mert méretben megegyeztek vele. A kövek, az üveg és a búzától nehezebb anyagok leestek a teknőben, a könnyebb anyagok pedig felúsztak, mint a pelyva és egyebek, ráadásként lemosta a búzaszemről a raktározás/előkészítés során rárakódott port. De ma már nemigazán használatos a gép, mert a szigorú szabványoknak szó szerint büdös volt ez a remek magyar találmány. Tény, hogy hajlamos volt berohadni a zugaiba a búza, és nagyon nehéz, idő- és vízigényes (egyszóval: Drága!) volt tisztáramosni, de azért sikerült párszor nekem is a tanmalomban.
Most a trendi helyettesítő gépei a szélhenger és a szárazkőkiválasztó.
A búza őrlés előtt még kétszer kap vizet: az első egy komplett nedvesítés, hosszú pihentetéssel, hogy a víz beszívódhasson a megbelsőbe. Ezután jön a felületi koptatás (ma intenzív koptatógéppel), majd a második nedvesítés, ahol rövid időt pihen a búza, hogy csak a héj szívja be a vizet. Ez a "héjkondícionáló nedvesítés" őrlés előtt, aminek a lényege, hogy a héj ne töredezzen szét őrléskor, mert így könnyen kiszitálható.
Ezek közül egyiket sem lehet mosásnak tekinteni, mert nem távizik víz a halmazból, ezért a por is benne marad, de abban biztos vagyok, hogy ez a por nem számottevő mennyiség!
Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy a biobúzát hogyan készítik elő, majd hogyan őrlik (valószínűleg ugyanúgy, mint a simát), de tulajdonképpen nem is érdekes, mert a lényeg az, hogy nincsen permetezve! Pontosabban bioengedélyezett védőszert kap!
Üdv.: Konzol
Ha bio teljes lisztet használsz, akkor ez a veszély nem áll fenn, ha viszont nem, akkor igaza van a barátodnak. Ha nem bio a teljes liszt, akkor inkább finomított liszt. Bio teljes kiőrlésű lisztben megbízhatsz.
Szia, Köszönöm a választ! Azért arra kíváncsi lennék hogy akkor ez azt jelenti hogy a bio lisztet nem permetezik? Vagy más eljárással dolgozzák fel? Köszönöm: Bea
Sziasztok! Belsőleg szeretném használni a teafa olajat. Azt tudom, hogy csak a 100%-os tiszta, higítatlan olajat szabad használni. Tehát amire ez van írva, az tuti jó belsőleg is? Az Aro... is ez van írva, mégsem ajánljátok. Miért? Ezek szerint mégsem minden 100%-os tiszta olaj alkalmas belsőleg? Bocsi, csak biztosra szeretnék menni és ezt nem igazán értem. Horitimi
Szia Timi!
Ez az aromateropeuta igényességétől/körültekintésétől függ. Az illóolajok kinyerésére több módszer létezik, és amikor a tisztasággal kínlódunk, azt ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor a 100%-os gyümölcsleveket hasonlítgatjuk. Attól, hogy nem tartalmaz semmi mást, 100%-os tisztaságú, még vannak jobb és kevésbé jobb hatásfokkal avagy módszerrel kinyert olajak. Tanultam gyógynövénytermesztést, feldolgozást, de gyártók szerint korrekt és pontos választ nem fogok tudni adni. Az említett cég illóolajait szokták ajánlani, pl. az üzletekben- mondván ez elérhető- belső használatra, de csak egy cseppnyi mennyiséget, alkalomszerűen. Ha megnézed a leírást, a gyártó csak a külsőleg való használatot javasolja. Igyekszünk olyat is keríteni, ami nem jó, hanem kitűnő minőségű, eddig is javasoltuk a primaverát és a panaromot. Árulkodik az áruk!
Most már több illóolajat beszereztem: levendula, teafaolaj, Kubebaolaj, Ylang-Ylang olaj. Jelenleg a teafaolaj kivételével csak párologtatásra használom, a teafaolajat pedig gyulladások csökkentésére (patikra teszem) De tegnap este észrevettem, hogy kicsit fulladok, vagyis olyan légszomj-érzésem van. Nem tudom, melyik okozhat ilyet, de azután jött, amikor a teafaolajat használtam. Esetleg nem tudjátok mitől lehet ez? Egyébként Aromax illóolajat használok. Lehet valami jobb minőségűt kellene?
Egy kedves barátnőm tapasztalt allergiát teafára, a tiédnél sokkal durvább tünetekkel, szóval létezik a jelenség..
Mint ahogy a világon mindenre, az illóolajokra is lehetsz érzékeny, bár a teafára nem igazán jellemző. Az is elképzelhető igen, hogy a minőségével van gond. Párologtatni hogyan szoktad? Aromamécsesben? Milyen gyertyát használsz hozzá? Mennyi olajat teszel? Teszel-e vizet hozzá? ![]()
Szia Melinda! Párologtatni úgy szoktam, hogy kb. 1 dl vízbe teszek 3-4 cseppet, sima olcsó teamécsest használok. Amikor a fulladós érzésem volt, akkor töményen használtam, pl. csípésre, pattanásra, de nem igazán jó minőségűt, tényleg lehet az volt a gond. Montanában amúgy nem fordult elő, lehet nem is az volt a gond, hanem pl, front, szél, mert akkor is szoktam "fulladni", de nem emlékszem akkor milyen idő volt
Megfigyelés lesz a következő, és akkor kiderül
Most nézem az aromakövet is, mint egy jó megoldást! Lehet kipróbálom, van tapasztalatod vele? Jobban tetszik mint az aromamécses. Köszi a segítséget!
Évi
Szia!
Azért kérdeztem rá a mécsesre, mert a "rendes" teamécses kőolajból van. Nem tudom, hogy lehet-e ez az oka a fulladásnak, amúgy is írtad, hogy töményen, és hogy nem is biztos... ![]()
Az aromakövet nem használtam még, ITT van róla egy leírás, nem tudom, láttad-e. Nekem szimpatikus még a villanykörte gyűrű, de - mint ahogy Brigusz írta - itthon még nem nagyon kapható.
Sziasztok! megint egy ismeretlen csodaszer, rögtön kiváncsi lettem hogy tudom-e a kertben termeszteni,igyekszem utánanézni. Addig is meg próbálok hozzájutni az olajhoz és szappanhou, köszi!
Sziasztok! Szeretném megkérdezni , hogy a teafa szappan intim mosakodásra is megfelelő-e? Egy ideje használom napi szinten, de még nem olvastam erről a felhasználásáról, így gondoltam megkérdezem. Ha valaki tudna segíteni ebben a kérdésben, azt megköszönném ![]()
Szia Dream! A szappanok lúgosak, az intim flóránk pedig savas, ezért a szappan nem a legmegfelelőbb az intim mosakodásra.
Épp erről a savas-lúgos háborúról volt szó nemrég a Bionom biobolt oldalán, ajánlom itt is mindeki figyelmébe! ![]()
Szép napot!
Adri
Az attól függ, hogy milyen a szappan összetétele!
(Egyébként egy egészséges nőnek nincsen szüksége külön intim mosakodóra. Ez is csak egy reklámfogás, egy újabb trükk, hogy még valamit el tudjanak nekünk adni a gyártók! Az intim mosakodók általában drágák, szintetikusak, illatanyagokkal telik, és a ph-juk sem feltétlenül passzol - tehát tökéletesen alkalmasak arra, hogy megborítsuk velük a természetes, normál hüvelyflóránkat.)
Szia!
Köszönöm választ! A szappan összetétele ugyanaz , ami pár hozzászólással lejjebb található. Ez rendben van szerencsére
Azért éreztem szükségességét, mert candidával küzdöttem(szerencsére a gyógyulás utolsó fázisában tartok), és amit eddig "bio" szappanként használtam korántsem biztos , hogy megfelelő volt. Ezért váltottam a teafa szappanra.
Sziasztok.Segitséget szeretnék kérni mit tegyek. a Kislányom 6 éves lesz és arra panaszkodik hogy ott lennt viszket neki.Tiszta pirosra vakarta és be is van emiatt duzzadva.Oda nem merek semmit sem kenni nehogy belemenjen neki. sheavajam van itthon Arra is mindig panaszkodik hogy a feneke viszket. Pedig 2 sze kapott vermox-kúrát. Vajon mitől viszkethet a nemi szerve? Előre is köszönöm a választ üdv ![]()
Mivel fürdik a kislány? Voltatok mostanában közfürdőben? Érintkezett háziállattal? Mikor jelentkeztek a tünetek? Addig is egy nyugtató, gyulladáscsökkentő ülöfürdőt javaslok, pl. kamillás, cickafarkos.
Szia Nem járunk semmilyen strandra sem fürdőbe és csak vizzel fürdik.oda semmit sem kenek neki esetleg a vizbe egy kis babyl... vagy babyd... fürdetőt teszek,ritkán a.... de közvetlen nem kenek semmit babapopsitörlövel szoktam neki ott törölni fehér babyd... meg a környékét néha shea vajjal kenem neki. lehet hogy a wc papirt sem birja? vagy nem törli ki magát alaposan? ![]()
Azt el kell felejteni!...
A tiszta víz csodákra képes...![]()
Szia!
Végülis azt nem írtad mióta van, de nézzük mi jöhet szóba:
köszönöm a segitséget semmi háziállatunk nincs. kb 2 hete viszket neki. nem tiszta a mososzerem a... gélpárnánk van. de régóta nem érzékeny a bőre annyira. afrikai feketeszappannal is fürdik de nem alul. ott csak viz és törlőkendő... vigyem orvoshoz? köszönöm a kedvességeteket.
Persze mutasd meg, hisz ez csak látatlan, aztán majd biosítjuk a gyógymódot, ha kell. Én azért elhagynám a törlőkendőt, és csak kamillateával öblögetném. Akkor nem érhet hozzá a feketeszappan? Az engem például csíp.
sziasztok azt mondta az orvos hogy lehet hogy a viszketése összefügg hogy régebben a popsija viszketett az óvodában és több kisgyerek is többször férges volt. azt mondta hogy ez nem jó az ovira nézve hogy sok gyerek lett férges. kamillateás vagy neomagnolos lemosást javasolt és antibiotikumos krémet adott.
de akkor megnézte végül? Az intim zóna viszketése a nagy ajkakat érinti, vagy belül is kivörösödött?
Vannak természetes féregűző szerek, ha arra kerül a sor. Pláne a gyerekekre nézve milyen nem jó, ha férgesek, de ezt bárki hozhatja otthonról, és nehéz észrevenni, a gyerekek meg nyúlkálnak, ha kell, hát ők ilyenek...Mosogasd kamillateával, az antibiotikumos krémet illetően pont egy természetes antibiotikum és fertőtlenítős cikk alatt vagyunk, van alternatíva. A felnőtteknek szánt recept alapján használhatsz még ezüstkolloidot, cseppenthetsz a vízbe teafát.
sziasztok.végül a kislányom intim területeit teafás vizzel mosom le és nem neomagnolossal. aztán a krém viszont az orvos azt mondta vegyek intim lemosót neki! még magamnak sem használnék tele van káros anyagokkal... esetleg bio-intim lemosó szóba jöhet egy majdnem 6 évesnél? vagy felesleges? köszönöm szépen!
Felesleges (nem csak kicsiknek, nagyoknak is)!! Amiket Emőke ajánlott bőven elég...
nem érhet hozzá. jó elviszem orvoshoz nagyon nagyon köszönök mindent még 1 kérés tudnátok ajánlani bio-mosó valamit? a fehérneműinek? mit vegyek?
Sziasztok! Nagyon jó kis összefoglaló, köszönjük! Tudnátok segíteni, hogy a kétbetűs drogériában kapható sajátmárkás teafaolaj megfelelő? Ezt írják a dobozán: A ... teafaolaj nem közvetlenül a teafából kinyert olaj. Gőz-desztillációs eljárással készült, ültetvénygazdálkodásból származó eredeti ausztrál Melaleuca alternifolia olaj, amely legalább 39%-ban tartalmazza a kozmetikában ismert hatású terpén-4-ol-t és 3% alatti kinol tartalommal rendelkezik. Összetevők: Melalaeuca alternifolia (100% teafaolaj), d-limonen, linalool A "nem közvetlenül a teafából kinyert" esetleg az előállítás módjára vonatkozik (desztilláció, nem préselés)? A másik két összetevőt az illat miatt tehették bele? Egyenlőre csak pelenkafertőtlenítésre és sk. takarítószerekbe teszem. Bőrápolásra alkalmas lehet? Köszönöm! Ági
Szia Ági!
Minden teafaolaj gőz-desztillációval készül. A többi "összetevő" pedig nem másik két összetevő, hanem a teafaolajon belül két hatóanyag. Fertőtlenítésre mindenképpen használható. Magát a terméket egyébként nem ismerem - elvileg, az általad írt információk alapján bőrápolásra is megfelelő.
Köszönöm lányok a sok dicséretet! Nem akarok álszerénynek tűnni, de ezt a cikket leginkább különböző forrásokból hoztam össze, nem sok saját gondolat van benne. Azért aranyosak vagytok! Puszi! ![]()
Köszönöm, Melinda a gyors választ! Örülök, hogy jó, mert nagyon jó áron van és a pelenkák igencsak igénylik a szagmentesítést és fertőtlenítést mosásig. Kár, hogy elbizonytalanítják a vásárlót a félreérthető leírással.
Nagyon tetszik ez a cikk, nem gondoltam volna, hogy ennyi jótékony hatása van. Van egy Teafa növényi szappanom, de nem tudom, hogy a hozzáadott összetevők nem károsak-e? Megnéznétek?
Sodium Palmate, Sodium Palm Kernelate, Aqua, Glycerin, Tree Trea Oil, Urtica dioica, Palm Acid, Palm Kernel Acid, Sodium Chloride
Előre is köszönöm! ![]()
Szia Fevica!
A szappanod oké, használd nyugodtan! A teafa egy csodálatos gyógynövény, rengeteg jótékony tulajdonsága van
.
Köszönet Melindának, hogy ilyen klasszul összehozta ezt a cikket
! Megint okosabbak lettünk
!
Ha lenmagolajba csepegtetek egy kis teafa vagy levendula olajat és azzal bekenem a hüvelytájékát, akkor nem fogja felborítani a hüvelyflóra egyensúlyát?Tehát ezek a baktériumölő olajok csak a rossz bacikat ölik meg?
Kedves Saci!
Ezt az illóolajas bekenegetést csak addig ajánlom, amíg fennáll a probléma, tehát max. 1-2 hét.
Utána már elég, ha az intim betétedre csepegtetsz 1 csepp levendula vagy teafa illóolajat. Én évek óta levendulát csepegtetek, ennek jobban kedvelem az illatát, és teljesen rendben van a hüvelyflórám. Az intim betéten levő 1 csepp levendula véd a fertőzésektől, és még a nap végére is kellemes az illata, főleg a Tihanyi levendulának, ennél finomabb levendulát még nem szagoltam
.
nekem is tihanyi levendulaolajam van akkor én is fogok a betétre cseppenteni !KÖSZI:)
muszaj antibiotikum?
Sziasztok!
Regen sokat kuzkodtem vizletfertozessel, es hagyingerrel, aztan ratalaltam az antalvalira es eltmodvatas kovetkezett. 8 honapja nem eszek cukortartalmu dolgokat, finomlisztbol keszult termekeket, tejet sem iszom, igyekszem csak bio termekeket vasarolni, magam keszitem az etelt, sok saltat-zoldseget eszek. Ez egy darabig mukodott, de most ujra problemaim vannak. Biorezonancian es rendes orvosi vizsgalaton is kimutattak nehany dolgot, amit csak antibiotikummal lehet kezelni???Tenyleg? Nem igazan birom az antibiotikumokat a 43kg-al, mindig elajulok toluk.
Szoval a problemak a kovetkezok:
Candida gomba, huvelyben es gyomorban 100%
4 fele Coli bacilus , ami nem tudom hol van, valoszinu a vesemben, mert iszanyatosan faj (a vizelet tiszta), van meg ureaplasma es Gardnerella Vaginalis.
A gyomrom is ujra vacakol, kezdodik a hanyinger, nem szivodnak fel az asvanyok, sok toxin termelodik, rothadas (az etel tarsitasra is figyelek pedig), fel vagyok puffadva allitolag (belgazokat mutatott az ultrahang), de en nem erzem es szekletem is van normalis, naponta.
Az igaz, hogy nagyon stresszes 2 honapon mentem keresztul....ez lenne a magyarazat?
Azt szertnem kerdezni, hogy lattaok ra eselyt, hogy az antibiotikumos kezelest megusszam? En teafa olajra (1-2 csepp naponta belsoleg), grefruitmag kivonatra (reggel), propoliszra es fokhagymara (este) gondoltam. Esetleg valami jo recept lenne a szamomra? Van meg Mez almarosstal es szuzboganccsal, emocio, fermentalt almale.
Elore is koszonom a segitseget