Teljes kiőrlésű liszt

Mindennapi kenyerünk II.: Egy igazi karrier a növényvilágban

Szutóriusz Frigyes az első részben bebizonyította nekünk: igen sok nép még most is egészen jól megél gabona nélkül…" ugyanakkor így folytatja... "a régieknek fogalmuk sem volt a gabonaszem chemiai alkotásáról, de azt észrevehették, hogy a gabonából készült étel jobban elégít ki, mint más növénytermék”

Ezért ha valaminek, akkor a növényvilágban a gabonának sikerült leginkább azt az isteni parancsot teljesíteni, hogy szaporodjon, sokasodjon, töltse be a földet.  Az ember figyelmét tán azzal vonhatta magára, hogy mivel fűféle, vad állapotban is a tömeges előfordulás jellemzi, s termésének mennyisége kárpótol apróságáért, mely ráadásul tápláló és hosszú ideig eltartható.

Tartalom:

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

A teljes kiőrlésű liszt mint a bélflóra ellensége? - avagy a túlzott lektin fogyasztás követkézményei...

A teljes kiőrlésű liszt egészséges! ...vagy tévedünk? A gabonafélék fogyasztásának veszélyeire már évek óta figyelmeztetnek egyes kutatók, kiemelve a glutén és lektin túlzott bevitelének negatív hatásait.

A mai búzafélék már nem azok amit őseink is fogyasztottak. A nemesítések következtében a WGA lektin (a gabonafélék önvédelmi mechanizmusa a rovarok és gombák ellen) és a glutén (összeragasztó képessége tartja egyben a kenyeret) koncentrációja is nagy mértékben megnövekedett a növényekben. Mindkét fehérje beleavatkozik a bélflóra megfelelő működésébe és így csökkenti a tápanyagok megfelelő felszívódását aminek következtében az immunrendszer gyengül és súlyos betegségek kialakulásához vezethet. Dr. Mercola orvos – szakíró szerint az embereknek, csak előnyük származhat abból, ha étrendjükből elhagyják a teljes kiőrlésű gabonát illetve a búzaféléket.

Tartalom:

Forrás: 
natursziget.com
5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Zsuzsi kenyere

Három hónapja olvasónk és azóta váltott életmódot Zsuzsi. Az elején azt mondta: "Nem tudom, mit egyek!" Buzdítottam a kenyérsütésre....pár hét múlva egyféle kenyérrecepttel a repertoárjában kifakadt: "Már lenyelni sem bírom!"

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Teljes kiőrlésű gabona - Az Ősi lételem

A jelenleg kapható “finom” élelmiszerek nagyon sok értékes ásványi anyagot, vitamint, nyomelemeket veszítenek a finomítási (vegyszeres) eljárás során!

Szervezetünk, hogy a halott ételből élő ételt építsen fel, pótolnia kell ezeket az anyagokat, persze szükségünk van a megfelelő bélflórára, hogy ez sikerüljön. A teljes kiőrlésû lisztek fogyasztása továbbra sem rendszeres. A lenti cikkbõl kiderül, hogy mit is veszít szervezetünk, és elolvashatjuk Rudolf Steiner, az antropozófia szellemi atyjának nézetébõl a gabonák szerepét a napi étkezésben.

teljeskiorlesu.jpgTartalom:

Forrás: 
http://www.eletforma.hu/eletmod/miert_fontos_a_teljes_kiorlesu_gabona_fogyasztasa/
5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

A jókedv titka: kőkorszaki életmód?

Hangulatunk kétségtelenül összefügg az agyunkban zajló kémiai folyamatokkal. De maguk ezek a folyamatok messze nem csak kémiai úton – azaz gyógyszerekkel – befolyásolhatók! Korábban is bizonyították már a mozgás hangulatjavító hatását. Újabban egy merész kutató a kőkorszaki életmód előnyeit fedezte fel és alkalmazta – átütő sikerrel. 

4.166665
Értékelés: Nincs Átlag: 4.2 (6 votes)

Üzemanyag az agynak: könyvek és banán

Ki ne álmodna arról, hogy az olvasott szöveget villámgyorsan megjegyezze, vég nélküli számsorra emlékezzen, az egyszer hallottakat hosszú időre tárolhassa memóriájában? Ha nem lenne feledékeny, szétszórt? Mit szólna egy zseniális étkezési tervhez, amely mindezt lehetővé teszi?

3
Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)

Liszt kisokos - Melyiket válasszam?

Ember legyen a talpán, aki a polc előtt állva kiigazodik a számtalan lisztféle között. Ebben próbálunk segítséget nyújtani: mit, miért és mihez használjunk?

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Ez nem piskóta!

Egy Európai Uniós tanulmány szerint a magyar fogyasztók 94 százaléka tudja, hogy a gabonafélékből és a teljes kiőrlésű gabonákból készült minőségi élelmiszerekből nagyobb mennyiséget kell fogyasztani a kiegyensúlyozott táplálkozás érdekében. Ennek ellenére a keksz, a piskóta és a müzliszelet fogyasztásunk jócskán elmarad az átlag uniós étvágytól.

0
Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.