Krémezni érdemes, de nem mindegy, mivel! - részlet Dr. Rózsa Sándor: testápoló Kislexikon c. könyvéből
Testünk és környezetünk érintkezési felülete, a bőr külső hatásoknak különösen ki van téve. Bőrünk hamar elhasználódik, szárazzá, érdessé, ráncossá válik, ha nem ellensúlyozzuk a napfény, a szél, a hideg, a forróság, a légszennyezés, a tisztítószerek hatását. A bőr ugyan védekezik ez ellen, zsíros váladékkal (faggyú) keni magát, ám előfordulhat, hogy ez nem elegendő. Különösen a munkahelyi és a nagyvárosi légszennyezés káros hatásai, valamint az öregedéssel járó bőrelváltozások ellen tanácsos - főképp száraz bőrűeknek - a rendszeres krémhasználat.
A zsíros bőr, a gondos napi tisztításon kívül, általában krémezést nem igényel. Ám mint mindig, itt is a megelőzés a leghatékonyabb. Ha óvakodunk a túlzott igénybevételtől, például a mértéktelen napozástól, bőrünk ezt meghálálja. Az erős napfénytől vagy vegyszerektől károsodott bőrön már nehéz segíteni. (Egy színes bőrű szerint: Napra csak a fehérek és a szamarak mennek.)
Németországban például a szoláriumok használata 18 éven aluliaknak tilos. Az erősödő ultraibolya sugárzás miatt egyre gyakoribbá váló bőrrák az egyik leggyorsabban ölő rákbetegség. Ne hívjuk ki magunk ellen a sorsot a bőrt is károsító cigarettázással, fölösleges napozással és olyan szerek használatával, amelyekről nem tudjuk, hogyan hatnak! ...
Bőrünk felszínét vékony V/O-emulzióréteg (lásd később) védi. A faggyúból, szaruzsírból és vízből álló úgynevezett hidrolipid film a bőr saját krémje, amely óvja a bőrt a mechanikai, fény-, vegyi és egyéb hatásoktól, és főleg a kiszáradástól. Savassága folyamatosan pH5 körüli, bőrünk ezt tejsav és más savak termelésével szabályozza. A sav enyhe baktériumölő hatású, védi a bőrt a kórokozóktól, sőt az ártalmatlan baktériumok megtűrésével nem engedi érintkezni bőrünket a kórokozókkal. A hidrolipid film savasságát tehát nem szabad semlegesíteni. Ezért ajánlják a bőrgyógyászok a pH5 savfokú testápoló szereket. Sajnos a tiszta háziszappan erősen lúgos, és a savas bőrközegre romboló hatású. A finom pipereszappanok valamivel enyhébbek. Érzékeny bőrűek használjanak babaszappanokat vagy folyékony, enyhe tenzidekből álló kézmosókat. A bőr savassága órákon belül regenerálódik, mégsem ajánlatos, ha bőrünk gyakran érintkezik tenzidekkel. Így például a bőrgyógyászok eltanácsolnak a napi tisztítószeres fürdőzéstől. Feleslegesen ne kenjünk magunkra naponta ismeretlen hatású anyagokat, hiszen a levegővel, vízzel, élelemmel amúgy is óhatatlanul számos káros anyag jut a testünkbe.
A jó krém bőrápoló segédeszköz, ám ki kell emelnünk, hogy a döntő itt is, mint más egészségi kérdésekben, az életmód, elsősorban a táplálkozás (a helyes táplálkozással későbbi hírleveleinkben még sokat fogunk foglalkozni). Aki sok zsírt eszik, ne csodálkozzon, ha az a bőrén is látszik (mitesszerek, pattanások formájában)! A bőr táplálása, építése csakis a vérkeringésen keresztül lehetséges. A legjobb krém mindig a friss főzelékféle, gyümölcs, gabona. A kiegyen súlyozott táplálkozás, a különböző élelmiszerek egyensúlya, az elegendő testmozgás és a friss levegő hatására bőrünk korunknak megfelelően rugalmas, tiszta, és közérzetünk is kiváló lesz.
...
Meglepődtem, amikor laborvezető leverkuseni barátom saját készítésű krémmel ajándékozott meg. Te tudsz krémet keverni? - kérdeztem. Ugyan, semmiség! Csak egy kis emulgeátor, olaj és víz kell hozzá! Ezek után magam is kipróbáltam, sőt évekig krémkeverést tanítottam a kölni népfőiskolán.
Mindenki vízzel főz. Még a leghíresebb krémek fő alkotórésze is víz. Ezt bizonyítja az is, hogy a gyári krémek dobozán föltüntetett összetétel-lista első helyén rendszerint aqua szerepel. (Az anyaglista csökkenő töménységi sorrendben tünteti fel az összetevőket.)
A krém tehát nem más, mint víz és olaj keveréke. Mivel e kettő taszítja egymást, kell némi ragasztó, ami összeköti őket: ez az emulgeátor. A krém fizikokémiailag emulzió - olyan stabil keverék, amelyben az egyik anyag apró cseppecskék formájában eloszlik a másik anyagban.
Ha olajcseppeket keverünk el vízben, akkor olaj a vízben, O/V-emulziót kapunk. Ilyen például a tej, vagy a matt krémek java része. Ezek általában vizesebb krémek.
Ha fordítva, vizet diszpergálunk olajban, akkor víz az olajban, V/O-emulziót kapunk (ide tartozik például a vaj, a napozókrém, a Nivea). Ezek általában zsírosabb krémek.
A két krémtípus valójában nem a víz-olaj aránya, hanem a víz-olaj kötésjellege, illetve a krém vízben való oldhatósága alapján különböztethető meg. Így az első típus, az O/V-emulzió könnyen lemosható, hidrofil, matt krém, míg a másik típus, a V/O-emulzió vízben nem oldódó, lipofil, bőrön fénylő preparátum. Utóbbiak közé tartozik például a popsikenőcs vagy a napozókrém, amely vízzel gyakran kerül érintkezésbe, ezért nem lenne előnyös, ha lemosódna.
A nappali és az éjszakai krémek jellemző tulajdonságai röviden összefoglalhatók:
| O/V emulzió | V/O emulzió |
| matt | fényes |
| vízzel lemosható, hidrofil | nem mosható le, lipofil |
| vizes | zsíros |
| tej | vaj, popsikenőcs, napozókrém |
A krémkészítéshez nélkülözhetetlen, és a házi keveréshez is használt emulgeátorok ma már szintetikus anyagok, de a természet is bőven kínál belőlük. A krémeket eleink még a természet kínálta emulgeáló tulajdonságú anyagokkal keverték: tojással, szójával, viasszal elegyítették. E receptek némelyike máig fönnmarad. Az emberi test is termel emulgeátorokat, különböző emésztő nedveket, epét stb., amelyek a táplálék zsírjait apró cseppekre osztják, hogy azokat föl tudjuk szívni. Ha belső szerveink nem tudnak emulgeátorokat termelni, akkor a zsíros ételeket nem tudjuk megemészteni.
A nappali krémek könnyen fölhordhatók és gyorsan fölszívódnak a bőrbe. Vízben oldódnak. Hígításukkor kozmetikai tejet kapunk (lotion). Lehetnek festő (make up) hatásúak is, ilyenkor színező fémoxid-pigmenteket (vas-oxidot, titán-oxidot) kevernek a krémbe.
Mi a helyzet az úgynevezett hidratáló krémekkel? Ezek nedvességszabályzókat tartalmaznak (aminosavakat, pentózokat, tejsavat), amelyek nem tévesztendők össze a nedvességtartó szerekkel (szorbit, glicerin). Utóbbiak a készítmények kiszáradását akadályozzák meg, hogy az mindig jól kenhető legyen. Magukhoz vonzzák a vizet, ezért a bőrápolásban semmi keresnivalójuk. Ott ugyanis ellenkező hatást érhetnek el: a bőr alsó rétegeiből fölszívják a vizet, és kiszárítják azt. (Házi krémekbe ilyen szereket nem keverünk). Az előző csoport, a nedvességszabályzók hatása sok bőrgyógyász szerint szintén kétséges.
Ezek rendszerint víz az olajban emulziók. Több zsírt tartalmaznak, tehát jobban zsíroznak. Fényesek, a víz-olaj kapcsolat vízzel nehezen törhető fel, ezért vízben nem oldódnak, vízzel nem moshatók le. Ilyenek például a babakrémek (Penaten), amelyek víztaszítók, hiszen a gyakorta pisis gyerekpopsiról a víz lemosná a kenőcsöt.
Az O/V-krém száríthatja a bőrt
Az arcápoláshoz sokan sajnos nem a megfelelő krémet választják. A zsírhiányos, öregedő bőrhöz némely matt, nappali krém nem ajánlatos, mert a kívánatossal ellentétes hatást érhetünk el. Már említettük a glicerin és a szorbit bőrszárító hatását. Igaz ugyan, hogy az O/V-krémek gyorsan fölszívódnak és megduzzasztják a hámréteget (hidratálnak), ám a krém, ha nem pótolják, egy idő múlva, amikor a felsőbb rétegből a víz elpárolgott, a nedvességet az alsó, mélyebb rétegekből szívja föl. Az egyébként is száraz bőr tovább töredezik, finom repedések keletkeznek rajta, amin keresztül újabb nedvesség távozhat és a gyulladásveszély is nő (8) (9).
Tovább:a testápoló Kislexikon 2. részéhez: Fiatalít-e a krém?
Szia Réka!
A békás szappan semmivel sem jobb, mint egy másik "nemtiszta" szappan, mivel SLS-t tartalmaz (ami nagyon szárít). ![]()
Korábban nekem is minden télen ilyen volt a kezem (száraz, repedezett, viszkető, sokszor vérzett is), hiába krémeztem (szintén "nemtiszta" krémekkel). DE! 2 éve, amióta csak tiszta, méregmentes kozmetikumokat használunk, ez a probléma megszűnt. Gyakran mosok kezet én is, de azóta télen is szép a kezem, krémezni is sokkal ritkábban krémezem. ![]()
Üdvözlettel: Rita
Szia Réka!
Niki lényegében már megválaszolta a kérdésedre a választ. Én még annyit fűznék hozzá, hogy a békás szappan nem teljesen méregmentes, vannak benne olyan összetevők, amik hozzájárulnak a bőröd kiszáradásához. Ha valóban kímélő, és méregmentes folyékony szappant szeretnél, akkor válogass ezek közül. Ha nem ragaszkodsz a folyékony szappanhoz, akkor választhatsz tömbszappant.
Kézápoló termékek, melyek valóban védik a kezedet:
- testvajak (shea, kakaó kókusz), télen érdemesebb töményebbet választani, mint pl. a shea vagy a kakaóvaj.
- vagy nézz szét a boszikonyhában, ott is van néhány házi készítésű testkence, amit szeretni fog a bőröd.
Áruljátok már el nekem, kérlek, hogy mi az a "békás" szappan... ![]()
Rá akartam kérdezni, csak elfelejtettem :-S
Niki
jééé, abból van szappan is? Úgy tudtam csak tisztítószereket forgalmaznak, ezért nem ment a beazonosítás :-S ... kb. 8-9 évvel ezelőtt használtam a cég által ajánlott tisztítószereket, aztán rájöttem, hogy csak egy-két fokkal jobb, mint "hagyományos" társai és váltottam.
Köszi Betty!
Niki
Szia Réka!
Egyiket sem ajánlom, ha megvizsgálod a krémek összetevőit hatóanyagkeresőnk segítségével, rájössz, hogy miért is nem... Sajnálom, ha elkeserítettelek.
Igyekezz melegítő ételeket fogyasztani (bizonyos fűszerek pl. fahéj, gyömbér, szegűszeg, kardamom, ánizs, szerecsendió, stb., magvak olajai), kerüld az éhezést, a rendszertelen étkezést... ne stresszelj, kerüld a hideget és még a bőröd is jobban lesz :-D
Niki
Sziasztok, Kérlek elemezzetek nekem egy testápolót. A kislányomnak vettem és nem tudom rákenjem-e vagy sem. Glycerin, ethylhexyl, stearate, panthenol, dicaprylyl ether, cetearyl alchol, prunus amygdalus dulcis oil, cetearyl glucoside, myristyl myristate, tocopherol, sodium stearoyl glutamate, sodium polyacrylate, glyceryl cuprylate, ethylhexylglycerin, citric acid Köszönöm előre is, Zsike
Kedves Zsike!
Kérlek nézd meg az összetevőket a fenti Hatóanyagok lista segítségével, sok időt spórolsz meg nekünk, köszönöm!! T.
Sziasztok! Segítséget kérnék,próbáltam megnézni a hatóanyagkeresővel ennek az intim mosakodónak az összetételét, de a következő hatóanyagokat nem találtam meg: Coco-glucoside, disodium coco-glucoside citrate, hexyl cinnamal. A hatóanyagok között az utolsó helyen a kimondottan károsnak ítélt butylphenyl methylpropional szerepel...akkor ez a termék használható, vagy kuka? Köszönöm a segítséget, üdvözlettel, Anita
Szia! Ha a termékben egy káros összetevő is található, akkor az egész használhatatlan, kuka!!
A másik, hogy általában a boltban kapható intim mosakodók teljesen feleslegesek és károsak, kiírtják a normál hüvelyflórát és állandó problémás lesz a terület! Ha ott lent valami gond van, akkor azt először a bélflóra rendbetételével, candida kúrával, helyileg higított grape vital cseppel, kefíres tamponnal lehet kezelni. Írj nyugodtan magánban és küldök részletes infót, de itt az oldalon a keresővel is nézd meg miket írtunk eddig!
Szia Tünde! Először is köszönöm szépen, hogy ilyen gyorsan válaszoltál!
Nincs "ott lent" semmi gond hála istennek, csak egy ideje igyekszem átállni a "tiszta" termékekre, de erre a területre nem igazán találok. Juhtejes és kecsketejes szappanokat használunk a családban, de "oda" nem az igazi valahogy, nem érzem jól magam tőle. Évekkel ezelőtt krónikus húgyúti problémáim voltak, és az urológus tanácsára tértem át a szappan/tusfürdőről az intim mosakodó termékek használatára, azóta nincs ilyen gondom. Nőgyógyászati problémám pedig nem is volt sosem szerencsére, pedig már három gyerkőcön vagyok túl.:) Van egyáltalán olyan intim mosakodó szer, amit jó szívvel tudnátok ajánlani? A két lányom is ezt használja... Lenne még egy kérdésem. A barátnőmnek kerestem tusfürdőt, ő ragaszkodik hozzá egyelőre, hiába ajánlgatom a jó kis szappankákat.
Gondoltam, hogy veszek neki BDIH minősítésű al...de tusfürdőt, de ahogy az összetevők listáját megnéztem a glicerin a második helyen állt, és épp ezen az oldalon láttam, hogy ha az első három összetevő között szerepel, akkor kerülendő, mert szárít....most akkor a BDIH-ban sem lehet bízni? Így tusfürdő nélkül jöttem haza, nem találtam a barátnőmnek olyat, amiben biztos lettem volna, hogy jó....
Feltűnök majd még
a hennafestéssel kapcsolatban, ha letelik a három hónap az előző "normál" hajfestés után, nem tudom, hogy fogom kibírni addig....tényleg muszáj a három hónap várakozási idő? Kettő nem lehetne esetleg, vagy akkor kopasz leszek a hennától?
Köszönöm szépen a választ előre is! Nagyon jó ez az oldal, gratula mindenkinek hozzá!
Anita
Én nem ismerek olyan bolti intim mosakodót, ami jó lenne. Mind tartalmaz valamilyen fertőtlenítő szert, ami igyekszik kiírtani a területen lévő baktériumokat, gombákat. Pedig a hüvelyflóra megfelelő állapota pont ezektől függ! Nyilván ez egészséges nőre vonatkozik, hiszen ha valamelyik mikroorganizmus elszaporodik, akkor tenni kell ellene, de erre vannak nagyon hatékony természetes módok. Mivel nálatok minden rendben a lenti területen így ne használjatok intim mosakodót! Ha nem érzed jól magad amikor nem használod ez szokás kérdése, már agyban eldöntötted, hogy ez neked kell, ezen változtass és menni fog!
A különböző minősítések nem garantálnak semmit, mi csak azt tudjuk garantálni, ami a saját bionom webáruházunkban megtalálható. Ennek kínálata folyamatosan bővül! A hennával kell várni 3 hónapot, így már biztonságos a használata, de nem a hennával van a "baj", hanem a vegyszerrel, ami a hajon van még. ![]()
sziasztok! Nem találom a hatóanyagkeresőben a fenoxietanol és phenoxietanol nevű összetevőket..............segítséget kérnék, köszönöm!
Pedig ott van, csak az etanolt az INCI szerint 'th'-val írják! ![]()
Sziasztok! szeretnélek megkérdezni titeket, hogy ismeritek-e ezt a céget. tudom, nem ítéltek gyártó alapján, de azért teszek egy kísérletet. Angliában van a cég (meg az USÁ-ban), és azt állítja magáról, hogy bio meg nem használ ásványi olajat, tartósítószert és stb rossz dolgokat. Mindenféle krémet meg sminkszert gyártanak és árulnak, de összetevőket nem látok a honlapjukon. megnéznétek esetleg? nem tudom, ez reklámnak minősül-e: http://www...
. Ha bárki hallott már róla, az légyszi írjon pár sort! Előre is köszönöm!
hisz minden összetevő annak rendje-módja szerint fenn van a honlapjukon a Complete Ingredient List menüpont. Mivel a cég több száz terméket forgalmaz, ne várd el tőlünk azt, hogy egyenként végig nézzük mind. Amelyik termék érdekel, annak az összetevőit írd be a hatóanyagkeresőbe, és máris kiderül, hogy használhatod-e vagy sem.
Szia Vali! Köszi, hogy válaszoltál. amikor írtam a hozzászólásomat, akkor a sminktermékeket néztem, és ott nincsen kiírva összetevő. később néztem csak meg a samponjaikat meg ilyesmiket, ahol meg már láttam az összetevőket. nem vártam el, hogy egyenként nézzétek végig az összes terméket. csak arra voltam kíváncsi, hogy hallott-e már valaki erről a cégről.
Sziasztok! egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek. Le tudnátok ellenőrizni, hogy a következő körömvirág krém és babapopsikrém jó-e? Körömvirág krém: water, cetearyl alcohol, caprylic triglycerides, paraffinum subliquidum( mineral oil), alcohol denat, calendula officinalis flower extract, malva silvestris flower extract, tocopheryl acetate, echinacea purpurea extract, glycine soja (soybean) oil, paraffinum liquidum( mineral oil), ceteareth-20, parfum(fragrance), phenoxyethanol, carbomer, sodium lauryl sulfate, sodium cetearyl sulfate, isopropylparaben, butylparaben, allantoin, sodium hydroxide, sodium hyaluronate Baba krém:aqua, prunus dulcis, zinc oxide, caprylic triglyceride, elaeis guineensis, diisostearoyl polyglyceryl-3 dimer dilinoleate, gliceryn, simmondsia chinensis, cera alba, sodium chlorid, panthenol, adansonia digitata, bisabolol, agrimonia eupatoria, hydrogenated castrol oil, magnesium stearate, helianthus annuus, phenoxyethanol, parfum, methylparaben, candelilla cera, butylparaben, isobutylparaben, propylparaben, tocopherol Előre is köszönöm! Márta
Szia Márta!
Van egy szuper felhasználóbarát hatóanyagkeresőnk!![]()
A felső menüsorban megtalálod a "Hatóanyagok" címszó alatt.Ha ide beírod a hatóanyag nevét,pár betű után kidobja a rendszer a névlistát,és kiválaszhatod a keresett összetevőt.Jobban megragad benned a hatóanyagok neve,ha egy kicsit dolgozol vele!Így a következő vásárlásnál már könnyebb dolgod lesz!Hajrá Márta!![]()
Ha elakadnál,segítünk!
Köszönöm Fürtös a válaszodat! Már a kérdés feltevése előtt megnéztem a hatóanyagokat külön külön, azonban nem mindegyiket találtam meg, a krémeket vegyesen káros és jótékony anyagok alkotják, ezért írtam le nektek, hogy ti szakértőként jobban átlátjátok mennyire károsak az összetevők, vagy még beleesnek a "szükséges"-ek a hatóanyagok a termék tartósításához, így a használatuk elkerülhetetlen.
Körömvirág krém: water, cetearyl alcohol, caprylic triglycerides, paraffinum subliquidum( mineral oil), alcohol denat, calendula officinalis flower extract, malva silvestris flower extract, tocopheryl acetate, echinacea purpurea extract, glycine soja (soybean) oil, paraffinum liquidum( mineral oil), ceteareth-20, parfum(fragrance), phenoxyethanol, carbomer, sodium lauryl sulfate, sodium cetearyl sulfate, isopropylparaben, butylparaben, allantoin, sodium hydroxide, sodium hyaluronate
Baba krém:aqua, prunus dulcis, zinc oxide, caprylic triglyceride, elaeis guineensis, diisostearoyl polyglyceryl-3 dimer dilinoleate, gliceryn, simmondsia chinensis, cera alba, sodium chlorid, panthenol, adansonia digitata, bisabolol, agrimonia eupatoria, hydrogenated castrol oil, magnesium stearate, helianthus annuus, phenoxyethanol, parfum, methylparaben, candelilla cera, butylparaben, isobutylparaben, propylparaben, tocopherol
Előre is köszönöm a válaszotokat! Márta
Kedves Márta ! Ha itt az oldalon nem találsz meg minden hatóanyagot, akkor a googleba beírva mindent meg fogsz találni. De......én egyiket sem használnám. A körömvirágkrémben ott figyel az többek között az SLS, a Paraffinum Liqudium, fragrance. A babakrém sem a legjobb, tele van szintetikus anyaggal. Szerintem találsz pénztárcabarát áron sokkal jobbat is. Reméljük mihamarabb itt a webáruházban.
Szép napot !
Gelus
Szia Márta! én nem értek még annyira az elemzéshez, de annyit biztosan tudok, ha paraffinum liquidum van a krémben, akkor az kuka, bármennyi jótékony anyag is van még benne.
Nagyon kezdő, alsegédhelyettes tiszta életre törekvő vagyok, és nem szakember. Ha nem találok valamit az itteni elemzőbe, simán beírom a gugli keresőbe. Biztosan talál valamit. Wikipédiákon, egyéb oldalakon. Ha más nem, angolul. Ha nem is teljes leírást, de az alapokat. Miből van, szintetikus vagy természetes stb.
Kedves Martacska!
A hatóanyagelemzés az új táblázattal pofonegyszerű. Nem szükséges végignézni az összes összetevőt, ha már az elején ráakadsz egy olyan összetevőre, ami káros, akkor már úgyis kuka katergóriának számít. Teljesen mindegy, hogy 1 vagy 5 káros vagy rákkeltő anyag van benne! Ha viszont szorgalmas vagy, és profi elemzővé szeretné válni, aki a boltban is könnyedén eligazodik a kozmetikumok között, akkor böngészd végig az összetevőket. El sem hiszed, milyen gyorsan bele lehet jönni! Próbáld ki, meglátod ügyes leszel
.
A testápoló kislexikon ezek szerint csak nagyjából vehető alapul? Például amit a szappanról állít, azt nem kell komolyan venni, (hogy túlságosan szárít) egyebeket pedig lehet? Úgy látom a könyvben, hogy sok (szintetikus) összetevőről sokkal kevésbé szigorúan, vagy megengedően nyilatkozik, mint Ti... Mindenesetre érdekes olvasmány volt!
A hagyományos szappanok (zsír, lúg, víz, növényi kivonat és/vagy illóolaj) jót tesznek a bőrnek. Az agyonkemizált pipereszappanok már kevésbé!
A testápoló Kislexikon 10 évvel ezelőtt íródott, és azóta sok víz lefolyt már a tudomány Dunáján is. A legújabb kutatások fényében egyes vegyületeknél szigorúbbak, egyes vegyületeknél engedékenyebbek vagyunk.
És igen, vállalom, hogy mindent szigorúbban ítélünk meg, ami szintetikus, és nem természetes, mert nem vagyunk hívei a szintetikus és a műanyag dolgoknak.
Sziasztok, nem kell megijedni, nem az én szakàllamrol van szo, hanem a férjeméröl. Sehol nem talàlom ezt a témàt a lapon, lehet, hogy rossz helyre irom. A kérdés, hogyan lehet szép, sürü, de kissé szuros szakàllat làgyabbà varàzsolni? Erre van valami tippetek?
Vettem a kétbetűs drogériában egy BDIH logóval ellátott testápolót.- Ez egy drágább termék(nem saját). Megnéztem a hatóanyagok közt,de nem találtam rá mindre, ill. nekem "nem jött le" mindről, h jó vagy rossz.Több helyen is írta, h szintetikus. Akkor az nem tul jó,ugye?Az összetevők: Aqua, Glycerin, Helianthus Annuus Seed Oil*, Caprylic/Capric Triglyceride, Glyceryl Stearate, Betaine, Cetearyl Alcohol, Cetearyl Gucoside, Tocopheryl Acetate, Benzyl Alcohol, Sodium Cetearyl Sulfate, Tocopherol, Parfum(Fragrance), Xanthan Gum, Benzoic Acid, Linalool**, Sorbic Acid, Limonene**, Geraniol**, Ginko Biloba Leaf Extract*, Hippophae Rhammoides Fruit Extract*. *organically grown **from natural essential oils
Persze ha megfelelő mennyiségű és minőségű természetes alapanyagból készült volna a termék, akkor nem lenne szükség arra, hogy mesterségesen illatosítsák szintetikus parfümmel...
Egyszer alkalomadtán lepd meg magad az Organic Mission testápolójával, a Touch Me-vel - garantáltan érezni fogod a különbséget! ![]()
Sziasztok! elfelejtettem, szeretném, ha ezeket is meg tudnátok nézni. nekem az a zsíralkoholészter- szulfát a gyanús a samponban, a fogkrémben meg a nátrium-szulfát és -szilikát.. :S sampon: rozmaring olaj, mezei zsurló vizes kivonata, természetes illóolajok keveréke, napraforgó mag hidegen préselt olaja, aszkorbinsav, lecitin, víz, tengeri só, zsírsav - glycerid, természetes mosó aktív anyagok: szulfo - borostyánsav - észter, betain, zsíralkoholészter - szulfát, lauryl-glykozid. fogkrém: tengeri só, természetes illóolajok, menta olaj keveréke, kökény szirup, kovasav, víz, Natrium-carbonat, glycerin, guarliszt (természetes forrásból), mirha-, ratanhia gyökér- és vadgesztenye kéreg kivonatok, aesculin, aronstab gyökér magas hígítású formában, Nátrium-szulfát, Nátrium-szilikát, alkohol és jojoba. nagyon köszönöm az elemzést! ![]()
El kell, hogy keserítselek, én magam is fel vagyok háborodva, hogy a szép hatóanyagokat mindkettőben tönkre tettén SLS-tal. Sajnálom.![]()
Sziasztok!
a segítségeteket szeretném kérni. átnéztem a hatóanyag listában a kövi naptej összetevőit, de nem mindent találtam meg. jónak tűnik, de szeretném kikérni a véleményeteket!
előre is nagyon köszönöm! Diána
szóval a naptej: Aqua, Glycine Soja*, Titanium Dioxide, Alcohol, Glycerin, Caprylic/Capric Triglyceride, Sodium Lactate, Lysolecithin, Helianthus Annuus*, Hydrogenated Palm Glycerides, Dipotassium Glycyrrhizate, Calendula Officinalis*, Hamamelis Virginiana*, Rosa Damascena*, Xanthan Gum, Betaglucan, Hydrogenated Lecithin, Alumina, Tocopherol, Brassica Campestris (Rapeseed) Sterols, Stearic Acid, Ascorbyl Palmitate, Parfum**, Citral**, Coumarin**, Eugenol** ,Geraniol**, Citronellol**, Limonene**, Linalool** * Ingredients from Certified Organic Agriculture ** Natural Essential Oils
Kedves Vali! Érdeklődnék, hogy Dr. Rózsa Sándor kislexikonát hol lehet beszerezni? Esetleg van más kiadványa is? Nagyon szeretnék bővebben olvasni rola de nem tudom hol is lehetne. Köszönet: Nika1
Lenne még egy magán kérdésem, amit nagyon megköszönnék ha válaszolnál rá! Te milyen testápolót, szappant és sampont használsz??? Én már annyit kipróbáltam, és mindben van valami káros összetevö, és teljesen tanácstalan vagyok.
kösziii. nagyon hasznos és érdekes a honlap!
A testápoló kislexikont még elvétve megtalálhatod netes webáruházakban, antikváriumokban. De fenn van a neten is, le tudod tölteni!
És most elmesélem, hogy én mit használok:
Tisztálkodás:
Hajápolás:
Arcápolás:
Testápolás:
Szájápolás:
Lábápolás:
Több kozmetikumom nincs is! Ja! Dehogynem! Egy kosárra való illóolajam és bázisolajam!
Kedves Vali!
Én még új vagyok nemrég regisztráltam, szeretnék ártalmatlan kozmetikumot használni, 58 éves létemre az orvosk sem tudnak mit kezdeni a bőrömmel, a nők nem szokták várni az idős kort. Én reméltem hogy idősebb létemre javul a bőröm, de nem így lett, még rosszabb mert régén kijöttek a miteszerek, most nehezen és vannak csomók mélyen.
mivel nem vagyok túlsúlyos, nem kell vigyáznom az étkezéssel, így mindenevő vagyok.
Lehet hogy ez is baj?
Köszönettel:Dóra
Kedves Dóra!
Az mit jelent pontosan, hogy mindenevő? Finomított termékeket (kristálycukor, fehér liszt, fehér rizs, tartósító-, színező- és egyéb adalékanyagokat tartalmazó ételek - kész és félkész élelmiszerek, stb.) fogyasztasz?
Niki
Kedves Nikii!
A mindenevőn azt értem, hogy eddig nem figyeltem milyen káros anyagok vannak az élelmiszerekbe.
nem nézem hogy milyen adalék anyag, tartósítószer stb. van az élelmiszerekben .
Ami jól esik és szeretek válogatás nélkül megeszem.
nem tudok rájönni mi az ami árt nekem,
Sok mindent olvasok ami árt a bőrnek, de hogy szűrhetem ki, hogy pl. nekem melyik élelmiszer árt, vagy esetleg más?
Kb. egy hónapja annyit változtattam a kávézási szokásomon, hogy találtam egy olcsó xilitet szaharin helyett, tejpor helyett pici laktóz mentes tej a kávéba, a reggeli teába 2 teáskanál méz.
Ez nem azt jelenti hogy cukrot nem eszem mert, pl a diós palacsintát fehér cukorral ettem pár napja meg cukrozott kakaó, házi baraclekvár fehércukorral.
Szoktam néha nádcukrot is venni.
Köszönöm:Dóra
stb.
A
Kedves Dóra!
Minden olyan élelmiszer, amit emberi kéz alkotott meg a kémia segítségével az árt nekünk. Ilyen pl. a bennük található aromák, színezékek, egyéb adalékanyagok, tartósítószerek (itt nem a hagyományos eljárásokra - mint pl. füstölés, sózás, szárítás - gondolok),a tápanyagtól megfosztott élelmiszerek: a fehér cukor, a fehér liszt, fehér rizs. stb.
Átérzem problémádat hosszú ideig küzdöttem csúnya arcbőrömmel, legalábbis nekem nagyon hosszú időnek tűnt. Miután a kozmetikusok és bőrgyógyászok sok mindent kipróbáltak rajtam, de segíteni nem tudtak, így egyöntetűen a kékgolyó utcai (onkológia) bőrgyógyászatra irányítottak... Oda két évig jártam... sok - furcsa, durva - kezelésen átestem, néha enyhültek a tüneteim, később még inkább fellobbantak...
aztán kezembe vettem a sorsom és megreformáltam az étkezésem... hamar megtapasztaltam, hogy nekem kizárólag erre volt szükségem! Kiiktatni a nem élő élelmiszereket és magamhoz venni az Élőket!
Az átállás persze néha nehézhez tűnhet, de szerintem megéri...
Biztos vagyok benne, hogy sok Kedves Olvasónk megosztja Veled tapasztalatát, Nekik hogyan is sikerült véghez vinni az "átállást", abból rengeteg erőt lehet meríteni...
Arcodon/testeden hol találhatóak bőrproblémáid? ...
Niki
Kedves Niki!
Az arcomon, legutóbb d
c krémet irt fel a bőrgyógyász.
Köszönettel:Dóra
Kedves Dóra!
A járomcsont alatti részre gondolsz - pofazacskó :) -, ha jól értem... ha igen, az komoly összefüggést mutat az emésztőszervünkkel, -rendszerünkkel. Érdemes lenne ezen az úton elindulnod és megtapasztalnod az életmód változtatással járó kellemes "vonzatot", a tisztább arcbőrt.
A kenegetés kizárólag a tüneteket kezeli, a valós okon nem segít :-S
Jó éjt,
Niki
hogy megemlítetted a szappant és hogy tőlem kaptad:) Örülök, hogy tetszik és használod! Puszi Zsoo
Sziasztok! egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek. Le tudnátok ellenőrizni, hogy a kövi sampon és masszázsolaj jó-e (összetevőileg értem)? köszi előre is!!
sampon: water, sodium laureth sulfate, cocamidopropyl betaine, sodium laureth- 11-carboxylate, peg 4 reepseed amide, rosmarini officinalis oil, methyl-chlorothiazolinone, methyl-chloro-isothiazolinone
m.olaj: olea europaea (olive) oil, zea mays (corn) oil, tocopheryl acetate, citrus aurantium dulcis (orange) oil, cinnamomum zeylanicum oil.
remélem, nem írtam el semmit! :) köszi szépen! Diána
A masszázsolaj használható, de a sampon tele van káros anyagokkal. Részletesen a Hatóanyagok menüpontban olvashtsz róluk.
Sziasztok. Megnéztem a N.... oldalán a gyermek naptejet mert itt mindenhol azt olvasom mennyire tiszta de van benne tetrasodium edta.Akkor most mi a helyzet vele?
Pont azért kerestünk másik, jobb termékcsaládot, mert az utóbbi időben felütötték fejüket a káros anyagok az említett, régebben favorizált termékekben.
megnéznéd nekem hogy ez jó? Összetevők: Water, Decyl Oleate, Dicaprylyl Ether,Glycerin, Ococrylene, Titanium Dioxide, Alumina,Simeticone,Sorbitan Isostearare, PEG-2 Hydrogenated Castor Oil, Ozokerite,Hydrogenated Castor Oil, Sorbitan Oleate,Beeswachs,Stearic Acid,Zinc Stearate, Dimethicone, Tocopheryl Acetate, Phenylbenzimidazole Sulfonic Acid, Triethanolamine, D-limonen,Magnesium sulfate,Oakmoss Extract, Allantoin, Hexyl Cinnamal,Methylparaben,Parfum, BHT
Nagyon rossz, sajnos! Mérgező, rákkeltő, gyulladáskeltő, immunrendszer romboló... ![]()
Sziasztok! Sejtettem, nekem is ez a csillagozatlan parfüm, mint összetevő volt a gyanús. És azóta én is beszéltem az értékesítővel, valóban semmit nem tud a termékekről. A samponok összetételét nem néztem, de akkor nem is érdemes. Csak a parfümre ugrottam, mert itt lehet majd mintát rendelni és én pl. parfümöt soha nem vennék leírás alapján /pláne ennyiért/ csak, ha meg tudom előtte szagolni. Az OMI illataival is az a bajom, hogy nem tudom sehol megszagolni. Az pedig még drágább, hiszen 30 ml. kiszerelés. Azért köszönöm a segítségeteket!
Kedves Minu!
Én sem vennék szaglászás nélkül parfümöt, megjártam már egyszer-kétszer, amikor a csodaszép, érzékletes leírások alapján felbuzdulva rendeltem parfümöt, és a megérkezéskor enyhén szólva...nem tetszett az illat...![]()
Az Organic Mission parfümjei drágák - azért ezt nem mondanám. Most képzeld el, mennyivel más egy szintetikus, agykárosító, tüdőkárosító, minden szervünket károsító pancs, mint egy tiszta növényekből álló, aromaterápiás bioparfüm. Én pont azt állapítottam meg, hogy ár-érték aránya rendkívül kedvező az OMI-s parfümöknek, és határtalanul örülhetünk, hogy ennyi pénzért hozzájuthatunk. Megszaglászni pedig meg lehet az OMI székházában, amelyet a következő címen találsz:
Sziasztok gyors segítséget szeretnék kérni.Férjem elment horgászni és rákvörös arccal jött most haza.Annyira leégett,hogy én még ilyet nem láttam .Azt mondja nem gondolta hogy ez lesz hiszen hideg volt és hogy áprilisban ennyire durva lenne a nap.Tényleg nem tuti valami mert én csak kb másfél órát voltam kint az udvaron de egy picit nekem is piros lett az arcom.Megjegyzem a férjem ráadásul nem is fehérbőrű!Mit kenjek rá?Tejfölt? Segítsetek légyszi Köszi
Mielőbbi megkönnyebbülést! ![]()
Melinda
Sziasztok! Találtam egy állítólagos bioparfümöt. Az alábbi összetételt és megjegyzést találtam: Alkohol (82,93%), parfüm (9,86%), Búzavirág víz(7,21%), D-limonén, Linalool, Citrál, Geraniol, Citronellol, Farnesol. Nem tartalmaz parabéneket, vegyi fixálószereket, ftalátokat vagy színezőanyagokat. A parfüm alatt vajon mit értenek? Mi a véleményetek róla? Köszönöm!
Szia Minu! Én is megtaláltam a neten ezt a bio parfümnek nevezett terméket. Írtam az MLM cég vezetőjének, hogy ugyan írja már meg nekem, hogy mit takar a 9,86 %-os parfüm, természetes vagy sem. Erre azt a választ kaptam, hogy Ő is most kezdte a magyarországi forgalmazást és fogalma sincs.
HURRRRRÁÁÁÁÁ !!! Még több ilyen céget kérünk, hagy vásároljanak "bio parfümöt" a nem hozzá értők. Még ezek merenek és próbálkoznak terjeszkedni kis hazánkban.
Felrúgnám Őket a holdra. Amúgy meg a termékeikben (pl. samponok) ott figyel az SLS és társai. Úgyhogy ne vedd meg.
Pláne, hogy még jó drága is. Szép estét !
Gelus
Sajnos nem jó, mert szintetikus illatanyagok vannak benne. Ha a parfüm szó nincsen megcsillagozva akkor szintetikus és nagyon káros!
Tudom, hogy rég volt erről szó, de én is rátaláltam erre a parfümre, csak míg a magyar forgalmazó nem írta oda ezeket a fontos dolgokat, addig a külföldi oldalakon rátaláltam a részletes összetevőkre, amely a következő: Organic alcohol, parfum (from essential oils), organic centaurea cyanus (cornflower) water, linalool, d-limonene, geraniol, citral, farnesol, citronellol, benzyl alcohol.
Így már megfelel az elvárásoknak nem?
Sziasztok!
Kozmetikusnál jártam, aki olyan márkát használ, ami az oldalon régebben a feltétlen bizalom kategóriájába tartozott, de azt hiszem, azóta kikerült onnét, így nem is írnék márkanevet. Mindenesetre, mivel professzionális termék, az otthoni használatra kiadott krémeken nincsen összetevő-lista, csak ha gyári, pumpás flakonos a kiszerelése. Szóval most van egy ilyen kövirózsás krémem, és nem tudom, hogy használhatom-e :S
kaptam egy arcradírt is:
Aqua, Salix Alba, Glycerin, Paraffinum Liquidum, Sodium Diatomea, Stearic Acid, Cetyl alcohol, Lactic Acid, Sodium Cocoyl Glutamate, Benzyl Alcohol, Xanthan Gum, Citrus Limon, Cymbopogon Citratus, Sodium Ascorbyl Phosphate, Sodium Salicylate, Salicylic Acid, Alcohol, Citral, D-limonene, Geraniol
és korábban egy hidratáló szérumot:
Linum Usitatissimum (Tea), Glycerin, Benzyl Alcohol, Algin, Rosa Damascena, Sodium Salicylate, Salicylic Acid, Geraniol, Citronellol, D-limonene
Jók ezek korpás szeborreára? Vagy használjam a boszorkánykonyháról vett tengeri sós arcradíromat (szőlőmag olajjal készítettem el), és a saját kutyulmány shea vajas szőlőmag olajos krémemet?...
de mivel nem krémben, hanem arcradírban található - amit a hatóidő lejárta után lemosol, vagy ledörzsölsz - nem vagyunk vele olyan szigorúak, tehát nyugodtan használhatod.
A hidratáló szérum összetételével nekem semmi bajom.
Bár, hozzátenném, hogy amit magad készítettél, az is kiváló, sőt... Engedd, hogy a bőröd döntse el, hogy melyiket szereti jobban.
Mellesleg a korpás szeborreát étkezéssel lehet a legtökéletesebben elmúlasztani! Erről személyes tanácsadód tudna neked napokig mesélni.
Köszönöm szépen a gyors választ! Engem is a paraffinum liquidum zavart, meg a szérumban a sok glicerin. A kövirózsás krémről meg fogalmam sincsen, mi van benne, ugyebár, de akkor valószínűleg az is jó (?). Akkor próbálkozom, és figyelek :) A belsődleges megoldások folyamatban vannak, de azért szeretnék, amit lehet, kívülről is megtenni.
Szia ! Ha a kövirózsás habkrémről van szó, akkor itt az INCI-je. Aqua, Sempervivum Tectorum, Glycerin, Achillea Millefolium, Cetyl Alcohol, Stearic Acid, Arachidyl Alcohol, Behenyl Alcohol, Arachidyl Glucoside, Potassium Sorbate, Sodium Benzoate, Benzyl Alcohol, Parfum, Sodium Cocoyl Glutamate, Tocopherol, Ascorbyl Palmitate, Xanthan Gum, Citric Acid, Sodium Ascorbyl Phosphate, Parfum, CI 75810 (Chlorophyll), Alcohol Szép estét !
Gelus
Sziasztok! Azt szeretném megkérdezni, hogy száraz bőrre milyen otthon elkészíthető kence ajánlott? Minden fürdés után húzódik az arcom, valamint élettelennek érzem a bőröm, pedig igyekszem kerülni a tusfürdőket...
1. Milyen természetes "anyaggal" érdemes zuhanyozni (tusfürdők helyett)? 2. Mit érdemes magamra kennem fürdés után, ami hidratálja a bőrt?
3. Szőrtüszőgyulladásra van házilag elkészíthető hatékony recept? Előre is köszönöm a választ!
Melinda nagyon jól leírta neked a külsődleges kezeléseket, én annyit tennék még hozzá, hogy belsőleg is fontos a bőr ápolása, sőt az a legfontosabb, hogy sok tiszta vizet igyál, ha meg sokat iszol akkor ki kell deríteni miért nem tudja hasznosítani a szervezeted..
Másik dolog, hogy érdemes beszerelni egy zuhanyra szerelhető vízszűrőt ami kiszűri a klórt és a nehézfémek nagy részét. Nagyon sokat számít a bőrnek, tüdőnek... Nekem kb azonnal elmúlt az állandó köhögésem zuhanyozás után... ![]()
Kedves Kiscsillag!
A legegyszerűbb otthon "elkészíthető" krém a shea vaj vagy a tiszta növényi olajok (ligetszépe, mandula stb.), valamint a boszorkánykonyhában is szétnézhetsz, a kenhető részeleg rejt néhány bevált, házilag készített arckrémet, testápolót. Pl. körömvirág krém, rózsakrém, amire biztosan emlékszem, hogy van.
Tusoláshoz a tiszta vizet szoktuk ajánlani, kényesebb testrészekre szeretjük a sövénykúti kecsketejes szappant, vagy pedig kuriózumként az Organic Mission tusfürdőjét, folyékony szappanját. Ezek biztos, hogy nem szárítanak, arcra, testre, intim részekre is használhatók. Fürdés után ugyanúgy használhatod a növényi olajakat vagy a shea vajat, vagy akár a boszikonyhában fellelhető keverékeket.
Szőrtüsző gyulladásra Vali egyik válaszát másolom be Neked, amit egy hasonló kérdésre adott:
"A szőrtüsző gyulladás azért alakul ki, mert a frissen növő szőr a le nem kopott felesleges halott bőrrétegtől nem talál kivezető utat, ezért védekezésképp begyullad, és általában benő a szőr alá. Ezen a problémán az segít, ha sokat szaunázunk, dörzsizzük és koptatjuk a bőrünket rendszeresen, nem használunk pH 5.5-ös termékeket, nem használunk Sodium Lauryl Sulfate tartalmú tusfürdőt, és nem kenünk magunkra kőolaj származékot (paraffin olaj) tartalmazó testápolót. A nevetséges az, hogy a gyantázás utáni olaj, amit a kozmetikusok használnak, tömény kőolaj származék. Kérd meg a kozmetikusod, hogy olíva olajból és növényi kivonatokból keverjen gyantázás utáni nyugtató olajat. A lézeres szőrtelenítés - bármennyire is azt akarják elhitetni - NEM VÉGLEGES. Egy idő után szép apránként visszanő a szőr."
Szép napot!
Melinda
Magyar termekek..
Sziasztok!
Szoval megjott a tel, de legalabbis mar fel labbal itt van, az en kezem pedig sebesre szarad, mint minden evben.. Napi 2 liter folyadekot fogyasztok minimum, viszont rengetegszer mosok kezet melegvizzel (a bekas folyekonyszappannal) - szoval szeretnek egy kis segitseget kerni kezkrem ugyben! Szeretem a Magyar termekeket, van is ket ceg, akiktol rendre beszerzem a furdoszobai keszletunk darabjait, viszont eddig csak az egyikuknel lehetett kapni kezkremet, most pedig mar mindkettonek van, igy szeretnem a segitsegeteket kerni, hogy melyiket valasszam:
Az elso osszetetele:
Aqua, glyceryl stearate, borago officinalis seed oil, cetearyl alcohol, lanalcolum, oenothera biennis oil, glycerine, isopropyl myristate, urea, CI77891, sodium borate, naticid, sorbitan stearate, triethanolamine
A masodike pedig:
Aqua, zea mays oil, vaseline, glyceryl stearate, ceteareth-20-12, cetyl palmitate, glycerin, cetearyl alcohol, tocopheryl acetate, parfum, phenylpropanol
Koszonom szepen elore is a segitseget!
Reka