Fiatalít-e a krém? - részlet Dr. Rózsa Sándor: testápoló Kislexikon c. könyvéből - Ökotárs Fogyasztóvédelmi Füzetek 2001
A rendszeres krémhasználat különösen a zsírhiányos, öregedő bőrre van jótékony hatással, védi a további kiszáradástól. Ám a reklámok által ígért fiatalító csodáknak nem szabad hinnünk. A bőrünkre juttatott krém-film védi ugyan bőrünket az időjárástól, ám a levegő káros anyagait is magába szívhatja. Krémezéssel csupán a külső hámréteget befolyásolhatjuk. A bőr kívülről nem táplálható. Ha egyes hatóanyagokat a bőr átmenetileg föl is vesz, a nyirok-és vérerecskék azokat rövid időn belül elszállítják. Ezért kétséges például a vitaminok és a friss sejtpreparátumok hatása a krémben. A nagy molekulájú kollagén és elasztin adalékok (komplexek) be sem tudnak jutni a bőrbe (4).
2000 őszén két német intézet is vizsgálta az úgynevezett ránctalanító krémeket. (5) (6) A frankfurti ÖKO-Test húszféle gyári krémet vizsgált meg, ezek közül egy sem ért el látható hatást a bőrön. Nem is csoda, hiszen a ráncok általában 300 mikrométer mélyek, a krémezés simító hatása pedig mindössze 10 mikrométer (a milliméter századrésze). A vizsgálat ellenben számos káros anyagot talált a készítményekben. A berlini Stiftung Warentest cég sem tudta megerősíteni a vizsgált krémek tényleges ránctalanító hatását. Mindössze két (olcsó) krémnek volt valamennyi mérhető simító hatása a bőr külső rétegén. A vízfelvételt (a bőr megduzzadását) viszont mindegyik krémnek sikerült elérnie, tehát egyféle átmeneti hidratálás vitathatatlan.
Fiatalít-e a krém? A megkérdezett hölgyek egyike egyszerűen eldöntötte a vitát: Nem tudom, hatnak-e a krémek. Mindenesetre az én bőröm simább és puhább lesz tőlük, én szépnek érzem magam, és ez a fontos.
Ki ne olvasott, hallott volna már sima, bársonyos bőrt ígérő, ráncokat eltüntető és egyéb csodákat hirdető reklámszövegeket? Az összes reklám közül talán a kozmetikai reklám a legmegtévesztőbb: ki tudja, miből áll és hat-e egyáltalán a drágán kínált fehér keverékek tömege? A krémnél csak egy a biztos: a gyártó nyereségre törekszik. A krém hatása nehezen ellenőrizhető - a fogyasztók, de a fogyasztóvédelmi intézetek sem képesek erre.
Se szeri, se száma azoknak a hatóanyagoknak, amelyekre hivatkozva hihetetlen hatásokat ígérnek a gyártók, ám a reklámokban nagyon kevés az igazság. Tudják ezt a nők is, mégis hagyják magukat becsapni. Így például gyakran előfordul, hogy a gyártók egy-egy növénykivonat vagy olaj hozzáadására hivatkozva ígérik a kívánt hatást. Ha azonban egy pillantást vetünk az összetétel-listára, azt látjuk, hogy a reklámozott anyag egészen hátul áll a sorban, tehát nagyon kis mennyiségben keverik a krémbe, éppen csak annyit, hogy ráírhassák a dobozra a vásárlóvonzó kalendula, avokádó stb. hatóanyagot. Ezek az anyagok egyébként bőségesen adagolva hatnának is. Ha hajsamponról van szó, a kiemelt hatóanyagnak ráadásul még ideje sincs hatni, hiszen rögtön kimosódik az öblítővízzel.
A bőrgyógyászok jó része sem vélekedik túl kedvezően a tömeggyártású kozmetikumokról, ezt néhány bíráló idézet is alátámasztja: Kozmetikumok? Olyan készítmények, amelyek sok fantáziát, kevés hatást és ehhez képest nagy kockázatot jelentenek. (10) Szerencsére az emberi bőr és haj sokkal ellenállóbb, mint amilyennek tűnik, különben nem bírnák ki azokat az elképesztő tortúrákat, amiknek néhány preparátum által ki vannak téve. (11) A német reklámtörvény szerint például a gyártónak csupán azt szabad állítani, hogy terméke használata után a bőr fiatalabbnak tűnik, és nem azt, hogy valójában fiatalabb lesz.
Vajon hogy ígérhet a kozmetikai ipar egyéni ápolást tömegtársadalomban, tömeggyártással készített krémjeivel? A bőr az a szervünk, amely különösen jellemző ránk, tükrözi egészségünk, lényünk állapotát. Az egyénre szabott bőrápolás csak akkor sikerülhet igazán, ha mindenki saját maga készíti el a bőréhez legalkalmasabb preparátumot.
A kozmetikai ipar a termék árának körülbelül 30%-át költi hírverésre. Ezt természetesen a fogyasztók fizetik meg, ennyivel drágább lesz a termék. A gyártók nem átallanak óriási hírveréssel ismételten új és újabb terméket piacra dobni. Ám az új név és csomagolás mögött gyakran csupán a régi termék rejtőzik, kissé megváltoztatott parfümmel és színnel. A reklám mindenható: nagyotmondással, téves szépségeszmények hirdetésével majdnem minden tennék eladható. A reklámszakemberek pontos pszichológiai ismeretek alapján építik föl stratégiájukat, a célcsoport álmainak megfelelően. Többet ígérnek, mint krémet: kizárólagosságot, sportosságot, egészséget, fiatalságot, hagyományt - valójában ezeket adják el, mert ezekért a fogyasztó minden pénzt megad. Ideális alak, makulátlan arc, mesebeli szépség jelenik meg a reklámképeken, amelyek kisebbségi érzést keltenek bennünk, és mindent megtennénk, hogy olyanok legyünk, mint a reklámalakok.
Öntudatos ember nem ül föl a reklámnak. Ne hallgassunk rá, csak azt vásároljuk, amire igazán szükségünk van. Tájékozódjunk: valójában milyenek, mire is jók a termékek, és gondosan mérlegeljük, megérik-e az árukat?
Amikor először kevertünk krémet hallgatóimmal a kölni népfőiskolán, meglepődve láttuk, hogy az emulgeátorral telített olaj mennyi vizet képes fölvenni! Egy rész olaj öt, sőt tíz rész vizet is képes megkötni. A margarinok között, amelyek szintén krémek (emulziók), találunk 30, 50, sőt néha 70 % víztartalmúakat is. Aki a legkisebb zsírtartalmú margarint választja, drága pénzért vesz 70 % vizet. Ugyanígy van a krémeknél is: java részük gyakran víz, amit drágán adnak el a fogyasztóknak. (Melyik a legdrágább víz? Ami a vizezett borban van - mondja a vicc. Hozzátehetjük: meg ami a krémben ...) Kiszámítottuk, hogy egyes márkás krémek 1 grammja drágább, mint 1 gramm ezüst. A nők a márkanevet, az óriási gonddal tervezett, csábító csomagolást és az illatot fizetik meg. És gyakran a csomagolás is megtévesztő. Különösen a krémeké - a krém mennyisége általában jóval kevesebb, mint ahogy azt a doboz nagyságából gondolni lehetne. A kettős csomagolás, a magas tégelyek befelé gömbölyödő alja ügyes csalafintaság. Ezért fontos vásárlás előtt elolvasni, hány gramm krémet is tartalmaz a doboz?
A krém víz és olaj tartós keveréke, emulziója, amibe számos más összetevőt is beledolgoznak. (A kenőcs tulajdonképpen illat nélküli gyógyászati készítmény.) A gyári krémek komponensei általában a következők:
VÍZ;
krémalap (zsírkomponens);
emulgeátor;
sűrítő;
hatóanyag;
illatanyag;
tartósító;
segédanyagok.
1. Víz: Oldószer, általában sómentes vagy desztillált víz, aránya 0-80% lehet. Ha az O/V-, olaj a vízben krémeket fölhígítjuk, lotionokat (tejeket) kapunk.
2. Krémalap: Zsírok, olajok, viaszok, zsírszerű anyagok, kőolajszármazékok. Előfordul, hogy egy-egy alkotó többfunkciójú, például emulgeátor, lipid, tenzid is egyben. Egyes zsírkomponensek önemulgeálók. Tipikus krémalapok: növényi ola¬jok, lanolin, vazelin, sztearin.
3. Emulgeátor: A víz és az olaj tartós keverékét stabilizáló, elősegítő anyag, emulzióképző. Ha az emulgeátor vízben oldódik jobban, vízvonzó hatása erősebb, akkor hidrofil O/V-emulgeátorról (mattkrém), ha zsírban oldódik jobban, lipofil V/O-emulgeátorról, illetve emulzióról beszélünk (fényes krém). Az emulgeátorok java része szintetikus (például gliceril-, szorbitán-, PEG-származékok), de vannak természetes emulgeátorok is (például a lecitinek).
4. Sűrítő: Kemény zsírok, viaszok, melyek a készítmény állagát (keménységét) adják, például kakaóvaj, cetzsírpótló, gliceridek, zsíralkoholok.
5. Hatóanyag: Bőrpuhító, regeneráló, nyugtató, nedvesítő (hidratáló), sebgyógyító, fényvédőanyagok.
6. Illatanyag: Illóolajok, parfümök, melyek elfedik a krém alapszagát, kellemesen illatosítják a bőrt. Ezeket gyakran oldódáskönnyítővel viszik a krémbe.
7. Tartósítók: Megakadályozzák a krém romlását. A szintetikus baktériumölők, penészesedés gátlók és avasodásgátlók (antioxidánsok) gyakran megterhelik, izgatják a bőrt, és allergiát is okozhatnak.
8. Segédanyagok: Savfokszabályzók, stabilizátorok, gélképzők, oldódáskönnyítők, oldószerek, csomósodás gátlók, állományjavítók a készítményt nedvesen tartó anyagok (glicerin, szarbit).
Hajsamponok és egyéb szerek: A bőrápoláshoz szorosan hozzátartozik hajunk ápolása is. Amit a bőrről elmondtunk, itt is érvényes: külsőleg a haj minőségét nehéz befolyásolni. A hajmosó szerekről, amelyek csak pár percig vannak a bőrön, különösen nehéz elhinni, hogy hajunk állagát döntően befolyásolják. A sampontól a tisztításon kívül ne várjunk el semmi mást. Vitaminok, fehérjék vagy más szerek csupán néhány órányi átmeneti hatást érhetnek el, mint például D-panthenol duzzasztó hatása. A hajunkat is úgy tápláljuk helyesen ahogy magunkat tápláljuk: sok zöldség és gyümölcs, kevés hús és zsiradék, sok mozgás és tiszta levegő. 80-100 ezer hajszálunk - ha le nem vágjuk - 5-6 évig nő, átlag 80 cm hosszúra. Csodálatos módon a hajunk velünk él: alkohol, nehézfémek és más idegen anyagok még hetekkel a fölszívódás után is kimutathatók benne. A hajápolás legfontosabb művelete a hajmosás: ezzel eltávolítjuk a fölösleges zsírt a hajszálakról, a port, a szennyeződést és az anyagcsere-termékeket fejbőrünkről.
Néhány évtizede még szappannal mostak hajat az emberek, és elégedettek voltak az eredménnyel. De lám, a fejlődést nem lehet megállítani: a fürdőszobákba bevették magukat a hajsamponok, hajfestékek, hajfixálók, hajzselék, hullámosítók, amelyeket kritikátlanul a fejünkre kenünk, az üres flakonokat pedig az egyre növekedő háztartási szeméthegyekre dobjuk.
A szappanokról már elmondtuk, hogy lúgosak, és ma már enyhe tenzidekkel tudjuk őket helyettesíteni. Rövid hajnál azonban (férfiak) elfogadható, sőt bevált a néhány perces szappanos fejmosás. Akit zavar a hajban maradó mészszappan, az ecetes vagy citromos vízzel kimoshatja. A hajsamponok, akárcsak a gyári krémek, veszélyeztetik bőrünket, hajunkat, egészségünket.
A hajsamponok fő alkotórészei a mosóaktív anyagok (tenzidek), ezenkívül sűrítőket, emulgeátorokat, visszazsírozókat, hatóanyagokat, opálosítókat, antisztatikus anyagokat, színezékeket, illatanyagokat, stabilizátorokat, tartósítókat és (főleg) vizet tartalmaznak. A mesterséges mosóaktív anyagok gyakran nem kívánt káros melléktermékeiről pedig talán maguk a sampongyártók sem tudnak. így fordul elő, hogy a szulfátos alaptenzidek gyártásakor rákkeltő dioxán marad a készítményekben.
- kérdeztem gyakran a hallgatóimtól, akik természetesen fölháborodottan tiltakoztak. Ebben nem vagyok olyan biztos - válaszoltam -, mert előfordulhat, hogy a mosóporok és a hajsampon mosóaktív anyaga ugyanaz a tenzid: alkil-benzol-szulfonát (ABS). Szerencsére a samponok leggyakoribb alapanyaga egy másik, jóval enyhébb tenzid, a nátrium-lauril-éter-szulfát (NLES). Mivel olcsó, majdnem minden hajsamponban ezt találjuk. Ám a bőrgyógyászok szerint ez is túlságosan agresszív, a hajszálakat teljesen lecsupaszítja és csökkenti a haj természetes öntisztuló képességét. (16) Vagyis egyre többször kell hajat mosni, a sampongyártók örömére... A szulfát típusú tenzidek irritálják legnagyobb mértékben a bőrt: szabályosan reakcióba lépnek vele. Sószerű kötéssel kötődnek a bőr fehérjéiben lévő amin-csoportokhoz, ez a külső felhámréteg megduzzadásához vezet. A szarurétegben lévő zsíros anyagok kioldódnak, bőrünket kellemetlenül száraznak érezzük. (17) Ezért nem ajánlatos a heti egyszeri samponhasználatnál több. (A mosogatószer bőrrel való érintkezése jóval gyakoribb és nagyobb veszélyt jelent a kéz bőrére: a tenzidek által legyengített bőrön könnyen áthatolnak más káros anyagok és kórokozók.)
A krémeknél bírált illatszerek és festékek itt is előfordulnak, és egyre gyakrabban allergiás panaszokat váltanak ki. A kozmetikusok és fodrászok körében ez ma már foglalkozási betegség. Aki hajsampont használ, legalább enyhe babasamponokat vegyen, amelyekben nincs agresszív tenzid, festék és illatszer.
A korpásodás elleni hajsamponok általában 2-3 hét után fékezik a sejtszaporodást és ezzel a korpásodást is. A hatóanyagok (magnézium-pirition, cinkpirition, octopirox) hátránya azonban, hogy serkentik a faggyúképzést és ezért zsírosítják a hajat. Ráadásul ezeknek a hatóanyagoknak a bőrre gyakorolt hatása sem egészen tisztázott.
Hajöblítők, kondicionálók: A gyártók előszeretettel javasolják a hajöblítők és egyéb hajkondicionálók használatát. Ebben részben igazuk is van, ugyanis a gyakori samponhasználat károsítja a hajat, és ezért szükség van reparáló-szerekre. A hajöblítők és kondicionálók filmképző anyagai vékony rétegben tapadnak a hajra. Ezek főleg olyan kationos tenzidek, amelyek semlegesítik a haj föltöltődését, így a haj könnyebben fésülhető. A gond csak az, hogy hasonlítanak a ruhaöblítőkre, ezek a legerősebben irritáló kozmetikum-összetevők, némelyiket kórházi fertőtlenítőként is használjuk.
A tartós hullámosító szerek (dauerolók) a legproblémásabb kozmetikai szerek közé tartoznak. Ezek rendszerint olyan tioglikolát vegyületek lúgos (alkalikus) oldatai, amelyeket hidrogén-peroxiddal vagy bromáttal kombinálnak. A hajszálakat erősen rongálják, különösen szakszerűtlen kezeléskor. A savas dauerolás kíméletesebb módszer, de ha lehet, ezt is kerüljük el.
A fogkrémek összetevői sokfélék: dörzsanyagok, habzó anyagok, festékek, fehérítők, fluoridok, baktériumölő, frissítő és nyálserkentő anyagok. Az egykor egyszerű és problémamentes alaphigiéné szer, a fogpaszta, az utóbbi évtizedekben áttekinthetetlen, túlfejlesztett, sok összetevőből álló luxuscikké vált. A fejlesztések célja a minél szebb, minél jobb ízű, minél jobban habzó fogtisztító, így kerültek ebbe a naponta használt szerbe fogfehérítő, kötő-, sűrítő-, illatosító, színező-, tartósító- és habzó anyagok, amelyeket a fogyasztó mit sem sejtve lenyel, allergiát és egyéb betegségeket kockáztatva.
Külön kiemeljük a fluoridokat, a vegyipar sikeres hulladékértékesítő vállalkozását, amit szó szerint megetetnek a vásárlókkal. Amit a bőrnél és hajnál elmondtunk, itt is érvényes: kívülről nem lehet a fogakat befolyásolni. A legjobb fogtisztítás még mindig a rágás - a rostos, nyers gyümölcsök, gabonák rágása. Fogtisztító szerként csak egyetlen komponensre van szükségünk: egy kevés dörzsanyagra.
A dezodor lehet folyadék, aeroszol, spray, krém, zselé és stift, mindegyikbe oldószereket, hajtógázokat, gélképzőket, kemény viaszokat és még szagtalanítókat, izzadásgátlókat, tartósítókat, illatanyagokat dolgoznak be. Vigyázat az ilyen föliratoknál: szabályozólag hat, megakadályozza az izzadást vagy izzadtsággátló. Ezek alumíniumsókra utalnak, amelyek beszűkítik a verejtékcsatornákat. Az izzadást teljesen megakadályozni nem tudják, ám gyulladást és allergiát válthatnak ki. Az izzadás a testhőmérséklet fontos szabályozója, az izzadtsággal anyagcseretermékek is távoznak. Ebbe a folyamatba nem szabad beleavatkozni.
A körömlakkok toluol-szulfonamid műgyantát, halogénvegyületeket, aromás aminokat, oxiben-zont, sztirolt, akrilátokat tartalmaznak - mind-mind problémás anyag, veszélyes hulladékgyűjtemény!
Tovább: a Testápoló Kislexikon 3. részéhez: Káros anyagok a kozmetikumokban
a sugárzásra. Ugyanis a sugárhatások esetében (röntgen, UV, atomrobbanás, rákterápiában használt sugárzások, stb.) a szervezetünk úgy védekezik, hogy melaninsapkát húz a bőrsejtjeink "fejére". Minél erősebb az ártó hatás, annál intenzívebben próbálja termelni a melanint a szervezet. Aztán ermészetesen van egy határ, amelyen túl már képtelen lépést tartani a sugáradaggal - ilyenkor jön a gyulladás, azaz a leégés.
Nagyon balga tett lenne kémiai vegyületekkel becsapni a bőrt, hogy azt higgye itt az ellemség, és neki melanint kell termelnie. Ugyanis, ha sokszor ugrasztod fel az immunrendszeredet ok nélkül, akkor megzavarodik, és már akkor sem fog ugrani, ha ott a baj; vagy az is lehet, hogy elege lesz, és túl nagyot ugrik... Aztán csodálkozhatunk pár év múlva, hogy mitől van a bőrrák, a pigmentzavar, a pigmenthiány, vagy épp valamilyen autoimmun probléma.
Szia Pihike!
Niki kolléganőm
válaszát azzal egészíteném még ki, hogy van az úgy, amikor valami már azzal kiveri a biztosítékot, hogy feltalálták. Nagyon is kérdéses annak a cukorszármazéknak az egészségre gyakorolt hatása, ami fő hatóanyaga ezeknek a szereknek (jellegzetes illata-szaga van), és maga a folyamat a bőrben felfogható egy mérgezésnek, amikor is a pigmentáció egy kémiai reakció következtében bekövetkező védekezés.
Inkább napsütötte, sárgarépával és kakaóvajjal tuningolt színt kívánnék nyárra!
Pihike!
NE HASZNÁLD! Ha összeveted a linken található összetevőket a Hatóanyag táblázattal, akkor rögtön világossá válik, hogy miért is ne...
Én még nem hallottam természetes alapanyagúról.
Az ősi "füveskönyvek" szerint, ha sós uborka levével kenjük be bőrünket, gyorsan és egyenletesen fogunk lebarnulni. (Még nem állt módomban próbálni, de idén megteszem
)
Napsütést,
Niki
Szép napot,
Niki
Köszönöm mindannyiótok véleményét! ... hm, azt a sós uborkalevet én is kipróbálom az idén, ha kisüt a nap... Szép napot! ![]()
Sziasztok!
A testápoló kislexikon linkjét, amit egyik kedves olvasó felrakott és szerintem és azok szerint is, akik véghez szeretnék vinni azt ami itt sokszor elhangzott, hogy nem krémelemzők vagytok, hanem "tanítani" szeretnétek az önállóságot és önállóak lenni, szóval levettétek- szóval nem érthető miért? Az oldal olvasottsága miatt? Bízva abban, hogy ez a link elérhető lesz a testápoló kislexikon itten megemlítésénél, a bejegyzésnél leírom újra, (mert a hozzászólásom eltünt azzal a felirattal, hogy amihez írtam volna, már nem létezik :( )
Az ökotárs feltette saját oldalára a letölthető formátumot:
http://www.okotars.hu/hu/tudastar
illetve a link, amit töröltetetek:
Természetesen azt remélem, hogy azért tünt el a hozzászólás,mert felteszitek és dolgozni akartok vele (bár akkor is érthetetlen egy hozzászólás megjelentetése és törlése)
http://rs604.rapidshare.com/files/259874978/testapolo.kislexikon.pdf.zip
Pici remény, hogy nem kétszínű az oldal.
Kedves Bigyóka, először is, hozzászólást nem törlünk ki soha. Most nem kezdem el magyarázni, hogy hogyan múködik a belső szerkesztői felület, mert nem, de történhetnek bakik. A testápoló linkes hozzászólást konkrétan én tettem közzé, és most, mikor reggel jöttem fel az oldalra, vettem észre, hogy este mikor a közzétett hozzászólásokban dolgoztam, figyelmetlen lehettem, kijelöltem és visszarejtettem. És ez nem volt szándékos, ha arról lenne szó, amivel Te minket alaptalanul rágalmazol, akkor meg sem jelenik.
Had kérdezzem meg? Arra nem gondoltál, hogy esetleg véletlen volt? én speciel technikai analfabéta vagyok, a mai napig például nem tudok hivatkozni, és már nem egyszer volt ilyen, hogy valamit közzétettünk, aztán bénáskodásból visszarejtettük. Ennyi. Nem értem a számonkérésedet és a rosszindulatot sem, mintha azt várnád, hogy hol és mikor találsz hibát.
Sziasztok!
Már több, mint egy hete kértem segítséget, de se a hozzászólásom nem jelent meg, sem választ nem kaptam. Mit ne egyegyen egy kismama, ha a cukor értéke a felső határ felett van egy kicsivel? A terheléses eredmény még nincs meg, de addig is mivel vigyázzon?
Üdv. Éva
Szia Éva!
Volt már erről szó, itt az oldalon, minden finomított és édes dolog mellőzendő ebben az esetben, még a gyümi is mértékkel fogyasztandó. Elsősorban teljes kiörlésű gabona, minden formában, mert a cukiszintet lassan emeli és hosszan egyszinten tartja, majd lassan kezd el csökkeni az érték, így nem lesz nagy az ingadozás. Sok nyers zöldség, sok folyadék, mozgás. Ne éhesen kezdj el enni, hanem még időben, azelőtt mielőtt éreznéd az éhség első jeleit, hogy ne menjen nagyon le a cukrod. A diabetológián dietetikus biztosan segít majd abban miből mennyi az "adag", ami nem okoz gondot. Remélem segítettem! L.
Kedves Lenoka! Nagyon köszönöm!! Lányom Olaszországban él, és egyenlőre nem mondtak túl sokat neki. A családban meg nincs cukorbeteg, így nem sokat tudtam erről. Megírtam neki, hogy mire vigyázzon! Éva
Szia! Örülök, ha segítehettem! Azért nem kell cukorbetegként kezelni, ez várandósan előfordul. Az étrenddel nagyon sok pozitív változást el lehet érni, tapasztalatból tudom, úgyhogy nem kell nagyon beijedni. Az olaszok szeretik a tésztaféléket, de gondolom ott is van lehetőség a teljeskiörlésű dolgok beszerzésére. A sok zöldség azért lényeges, mert abban alig van cukor, ill. összetett szénhidrátot tartalmaz, ami nehezebben bomlik szőlőcukorrá. A mozgás a "felesleges" cukor energiává való átalakításához kell, így megelőzhető a túlsúly és az, hogy a baba túl nagy súllyal szülessen meg. A patika tükörben épp a várandósok diabéteszéről van most szó érdemes átolvasni. A baba érdekében (is)mindenképpen ajánlott betartani a diétát, hogy a szövődményeket elkerüljék. A 2 tip. diabétesz kialakulásának az esélyét -ami ilyenkor ált. fennáll- csökkenteni lehet a 6 hóig tartó kizárólagos szoptatással. Sok boldogságot kívánok a Lányodnak és persze Neked is a kicsihez! L.
Köszönöm a segítséget!!
Igen, sok tésztát esznek, most átálltak a teljeskiörlésűre. Szerencsre sok zöldséget is, de eddig sok gyümölcsöt is evett a leányzó, amivel most majd vigyázni kell. Sajnos semmilyen kismamatorna nincs a környékükön, most vettünk neki kismama jóga DVD-t. Szedetni akartak vele terhes vitamint, de lebeszéltük róla. Fiaméknál egy hónapja született egy egészséges, csodaszép, aranyos kisfiú, majdnem 3930 gr-al. :-) Ők vegetáriánusok, de halat és tojást esznek. Menyem terhesség alatti értékei végig nagyon jók voltak, se a cukra nem lett magas, se vérszegény nem lett. Utolsó napig jógázott. Nem szedett semmilyen vitamint.
Szia! Nagyon szívesen!
A torna helyett megteszi ám a tempós séta is, ha legalább 30-40 percig tart. Vagy bármilyen könnyen és biztonsággal végezhető talajgimnasztika. Érdemes az intim terület izmait is edzeni ilyenkor egy kicsit. Ha van internetük akkor a www.kismama.hu oldalon, ha jól emlékszem talán vannak képsorok ilyen jellegű tornákról is. Sőt még étrendet is fellelhet, ami használható lehet.
A lányod egyébként érzi mikor nagyon felmegy a cukra? Én mindíg tudtam mikor magas, vagy mikor alacsony.
Én sem szedtem vitaminokat várandósan és nem volt belőle semmi különös gond, a szervezetünk nagyon jól jelzi mikor mire van szüksége. Emlékszem volt, hogy napokig sóskafőzeléket ettem, vagy bablevest. Időnként még az illatát is éreztem, pedig se híre se hamva nem volt még az ételnek, annyira kívántam, hogy előállítottam az illatát, hogy meglegyen az info és az illúzió addig is míg elkészül :)
Sok puszi és Gratulálok a "kicsi" fiúcskához is! L.
Kedves Katka.
Először is nem rágalmaztam. Nem tényt jelentettem ki, hanem felmerült bennem egy kérdés, kétely és kész. Mivel nem mindig egységes az oldal ezért. Pl van akinek megjelentetitek az email címét, ha valakivel felajánlj valakinek valamit válaszban, van akinek nem. Ezért, ha nem egységes valami felmerülnek kétségek. Hogy mi alapján van másság. Gondolom nálad is, ha nem ezen az oldalon vagy, azaz mint szerkesztő. Ha kicsit kívülről látnád azt, amit most belülről. Lehet, hogy ez segítene és sok "kritika" nem érne titeket. Felmerült-e bennem a véletlenség? Igen, mert reméltem. És ezt le is írtam.
Nem áll szándékomban vitát nyitni, folytatni, stb. Remélem válaszomban nem találsz semmi visszareagálandót. Mert megköszönném, hisz nem hergelni akartalak, csak egy másik szemszögből néztem. Mivel a belső oldalt te látod, én mint olvasó nem és nincs is az oldalon használati "utasítás, útmutató", vagy ismertető arról, hogy hogyan is működik az oldal. De ha igen, akkor megköszönöm, ha megadod a linket.
További szép napot, és örülök, hogy a reményem valóság. Bigyóka
valaki nemrég írta, hogy nem lehet beszerezni ezt a kis füzetecskét. mi felhívtuk az ökotárs alapítványt (411-3500) és kiküldték ingyen, ránk bízták hogy átutalunk e 600 Ft-ot . vagy be lehet menni személyesen átvenni, akkor ott a helyszínen fizetni kell 600 Ft-ot. ha nincs éppen, akkor gondolom várni kell és később érdeklődni.
Önbarnító
Vali vagy valaki, kétségbeesve olvasom az oldalon található híreket, amelyek a veszélyes anyagokról szólnak. Kiváncsi vagyok, hogy az önbarnítókról általában mi a véleményetek? ... van e természetes alapanyagú, ami biztos, hogy nem ártalmas az egészségre? Az alábbi linken lévő önbarnítónál szerepelnek az összetevői, akkor ezt ne használjam szerintetek? (töröltem a linket.N.)