A testépítés filozófiája

Először is hadd kívánjak mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet! Itt van 2010, vagy ahogy mostanában hallom: HúszTíz. Remélem, mindenki kipihente magát a nagy szilveszteri bulik után, és túl van a nagy ünnepi ebédeken és laktató vacsorákon .

bio_testepites.jpgValljuk be magunknak, hogy nem éppen úgy étkeztünk, mint ahogy étkezünk egy normális munkahéten. Kicsit bűnöztünk, kicsit többet ettünk.  De nem baj. Én azt mondom, hogy kell néha ilyen is. A fontos az, hogy tudjuk: ez általában nem így működik, nem szoktam ennyi húst vagy süteményt enni… Ha mégis! Akkor sincs minden veszve. Ha olvasod ezt a cikket akkor jó helyen vagy ahhoz, hogy változtass rajta. Elkezdeni pedig sosem késő! Miért pont ezt a címet adtam a cikkemnek?! Szoktatok újévkor fogadalmakat tenni? Holnaptól diétázom! Holnaptól eljárok futni! Holnaptól lejárok az edzőterembe gyúrni! Holnaptól nem eszek húst! Holnaptól… és ide helyettesítse be mindenki azt, amit megfogadott 2010. január elsején. Én is tettem fogadalmakat, de persze nem fogom elárulni.

natur_testepites.jpgSzámomra igen fontos a mozgás. Vannak olyan napok, amikor érzem a testem jelzéseiből, hogy igényli a mozgást. Bármilyet. Az ünnepek alatt még egy kis futásra is rávett engem. Engem, aki ki nem állhatja a futást. Persze ha már egy kis kosárlabdával van kombinálva, az mindjárt más. De jól esett! Tényleg! Ugye mindenki tudna választani egy olyan mozgásformát, amit szeret csinálni?! Legyen szó kerékpározásról, futásról, teniszről, fallabdáról vagy bármilyen más labdajátékról. Vagy itt van a testépítés, népiesebb nevén a gyúrás, kondizás (lásd: Létezik-e biotestépítés?).

Mi szükséges ahhoz, hogy az ember rávegye magát egy kis mozgásra? Lehet ez külső, vagy belső tényező. Vagy mindkettő (meglátom magam a tükörben és teszek egy belső elhatározást). Viccet félretéve, a döntés meghozása sem egyszerű folyamat. Talán még motiváció is kell hozzá, igaz? Egy cél, amit kitűzünk. Nem kell, hogy ez egy nagy dolog legyen. bio_testepites_mozgas.jpgPróbálkozhatsz azzal is, hogy most elmegyek, és futok 30 percet, vagy lemegyek az edzőterembe és kicsit átmozgatom magam. Ez is lehet cél. Ha komolyabban gondolja az ember, akkor lehet cél egy elérni kívánt testsúly. A hangsúly azon van, hogy tűzzük ki azt a célt, és mindig az lebegjen a fejünk felett. Lássuk magunkat egy év múlva 10 kilóval könnyebben vagy izmosabban. Netán lássuk azt, ahogy megnyerünk egy versenyt, esetleg hogy a pasik vagy a csajok bomlanak az új külsőnk után.

Vetítsük le ezt a dolgot a súlyzós edzésekre. A többi mozgásformával együtt ez is megkövetel egy állandóságot, egy következetességet részünkről. Például heti háromszor, négyszer edzőterembe járni. Ha valaki tényleg elhatározza magát, hogy kondizni fog, akkor fel kell készülnie arra, hogy a teste helyett a lelke fogja feladni előbb. Ezért fontos foglalkozni az akarat fogalmával. Ezt most összekapcsolnám a cél fogalmával. A kettő együtt él. Leegyszerűsítve: akarom, hogy elérjem a célom. Persze ez a valóságban nem így működik. Sok pici apró döntést szükséges meghozni ahhoz, hogy a kívánt célt elérjük.

Ha megvan az akarat, és ott vagyunk az edzőteremben, akkor jöhet a súlyzók emelgetése közbeni agymunka. Vagyis az, hogy az utolsó emeléseknél, nyomásoknál elhiggyük, hogy menni fog, hogy ki tudjuk nyomni a súlyt. Valahol olvastam, hogy rengeteg olyan fizikai tevékenység van, ahol a tested még bírná, de az agyad már feladta.

Koncentrálni kell a pozitív tartományban, és nem hagyni, hogy az agyunk hamarabb feladja. Hiszitek vagy sem, létezik egy izom-ideg kapcsolat, amit szintén egy kis agytornával lehet kifejleszteni. A lényege, hogy ezzel az idegi munkával növekedésre serkenthetjük az adott izmot, miközben testepites_filozofia.jpgvégezzük az ismétléseket. Egyszerűen csak az adott izomcsoportra kell koncentrálnunk erősen, érezni, ahogy dolgozik.

Nos, most már kellőképpen belelkesültünk, megtettük az elhatározást, hogy átformáljuk a testünket. Megvan a cél, és a tervezés az eléréséhez. Tudjuk, hogy edzés közben mire és hogyan koncentráljuk. Akkor irány a konditerem! Jöhet a fizikai megtestesülése az agyunkban megformált tervnek.

Következő alkalommal már a kezdők számára ajánlott alap edzéstervvel fogunk foglalkozni, és előrevetítek egy tesztet, amit Hírszem Tominkon végzünk.

További oldalak:

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólások

Tanus's picture

Várom

Mikor jön az a bizonyos következő cikk?:P

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel