Reggel észrevettem néhány masírozó hangyát a konyhában,
bőszen kutatva télirevaló után. De a gondolattól, hogy kiszórjak valami mérget,
a hátamon is felállt a szőr. Viszont valahogy csak távol kell tartani őket, az
pedig, hogy egyenként kiviszem őket a kertbe, nem megoldás... Keresgéltem, és
ezt találtam. Remélem, Számotokra is lesz benne egy-két hasznos ötlet! ![]()
A kedvenc részem ebben a cikkben, hogy a fogyasztók érdekeit szolgálja az a gyakorlat, miszerint a gyártók az összetevőket gyűjtőnéven tüntetik fel a terméken, mert az eredeti kémiai nevet a fogyasztók többsége úgysem értené. Úgy látszik ők még nem tudják, hogy van egy kis épülő közösség, akik igenis egyre jobban értik ezeket, és nem kérnek az effajta "védelemből". Mártú
- Tavaly 17 ezer mérgezés történt
Kénsav, foszforsav, krezol, formaldehid – csak néhány azon veszélyes összetevők közül, melyeket tartalmazhatnak a háztartási vegyszerek. Tavaly 17 ezer mérgezési esetet jelentettek az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálatnál (ETTSZ), ennek körülbelül 10 százaléka volt kapcsolatban háztartási vegyszerekkel. Nem feltétlenül szerepel minden összetevő a flakonokon, és a jelenlegi szabályozás is elég kusza.
Tartalom:
Az atrazin gyomirtószert cirok- és cukornádtermesztésnél, kukorica és golfpályák gyep védelmére használják több mint hatvan országban. 2004-ben az Európai Unió betiltotta az alkalmazását.
A legnagyobb felhasználók az Egyesült Államok, Kína és Ausztrália. Egy nemrég közölt tanulmány alapján a gyomirtó hatására a békáknál hormonális problémák léptek fel és a megfigyelt hímek bizonyos százalékánál drámai változás állt be, nősténnyé alakultak!
Szervezetünket immunrendszerét folyamatosan támogatnunk kell a téli megfázásos időszakban, ebben vannak segítségünkre a gyümölcsök melyek gazdag vitaminforrások és segítik szervezetünket a méregtelenítésben.
A citrom nagyon sok jó tulajdonsága (segít a méregtelenítésben, savtalanítja a vért) mellett vigyáznunk kell, hogy a héját ne használjuk fel hiszen abban szívódik fel a vegyszer (erről itt olvashattok többet). A Füge jót tesz a bélműködésünknek, és otthon készthetünk belőle májgyógyszert is. A kiwi a citrom és az alma mellett segít pótolni a vitamin és szervessó igényünket...
Nő a biotermékek iránti kereslet, egyre többen igénylik a vegyszermentes, adalékanyagoktól mentes élelmiszereket. A bioélelmiszerek hatóanyagokban gazdagabbak, mint a "normál" mezőgazdaság által előállított termékek.
Ebből következően kedvezőbb hatást gyakorol az emberi szervezetre, erősödik az immunrendszer és ennek köszönhetően kevésbé leszünk fogékonyak a betegségekre, vagyis kevesebb gyógyszerre lesz szükségünk, kevesebb vegyszeres ételt vásárolunk, és ezek a tudatos döntések bizonyos érdekeket sértenek…
Nem akarja otthonát légfrissítőkkel és kémiai anyagokkal telefújni, de mégis kellemes illatokra vágyik? Íme néhány ötlet, hogyan teheti otthonát illatossá illóolajok segítségével. Ezek az olajok ingerlik az érzékszerveket, teljesen természetesek és biztonságosak az egész családja számára. Rengeteg különböző illat közül választhat, hangulata szerint.
Dr. Charles Benbrook által készített jelentés szerint (itt olvashatjátok el) 144 tonnával nõtt a gyomirtószerek használata a kukorica, a gyapot és a szója esetében - ez 30%-kal több, mint a normál gazdálkodás során felhasznált mennyiség – külön kiemelendõ, hogy a szója terméshozama 5%-kal csökkent!
A Syngenta, akinek az EU megadta az engedélyt a génmanipulált kukorica (MIR604) importjára, a három legnagyobb (Monsanto , Bayer, Syngenta) génsebészettel foglalkozó vállalat egyike.
Egy szerdán közzétett tanulmány világosan cáfolja a biotechnológiai ipar azon állítását, hogy a génmódosított növények a növényvédõ szerek felhasználásának csökkenését eredményeznék. A Dr. Charles Benbrook által készített jelentés [1] kõkemény adatokkal bizonyítja, hogy a génmódosított növények bevezetése óta drámai mértékben megnõtt a gyomirtó szerek felhasználása, ami aggodalmakat vet fel a génmódosított növények európai bevezetése kapcsán.
Vállalati "zöldrefestés": a géntechnológia eladása az európai közvéleménynek
Az Európai Unió-ban először 1996-ban figyeltek fel a géntechnológiára, amikor megérkezett az első génmódosított Monsanto szójabab importszállítmány az USA-ból (lásd az 1. fejezetet) . Ezt követően a demonstrálók, a közönség és az európai törvényhozás aggályait fejezte ki, az összetétel címkén való feltüntetését és a termékek különválasztását illetően (lásd az 5. fejezetet). Az ipar gyorsan rájött, hogy intézkednie kell.
Tartalom:
1. Trendek, tények és számok a géntechnológiai iparban
AZ "ÉLETTUDOMÁNY" IPAR EGYESÍTÉSE
Örömükben négy szarvat növesztő kecskék, háziasított giliszták, vegyszermentes gazdálkodás háromszáz hektáron. Így néz ki az első ökogazdálkodás Galgahévizen. Itt a sikert nem a nyereségben mérik, hanem bizonyos alapelvek megvalósulásában. Vagyis egy megújuló energiaforrásokkal ellátott ökofalu felépítésében és a falu lakóinak jóllétében. Az ökofaluban bárki vehet telket, ha részese szeretne lenni az alternatív vidékfejlesztésnek.
A német élelmiszer-biztonsági hatóság vészjelzést adott le az unió más tagországainak, hogy török körtében olyan és akkora mennyiségű Amitraz mérget talált, mely veszélyezteti a kisgyermekek egészségét.
A kávé ölhet, vágyat fokoz, és ébren tartja a kecskéket. Kíváncsi?
Elõzõ számunkban megemlítettük a húsevés kérdésének néhány megközelítését. Most a biológiai, az orvosi antropológiai és a kémiai szempontokat fejtjük ki részletesen.
Vizsgálatok szerint az import zöldség-gyümölcs rendre szennyezettebb a hazainál. A magyarral sokszor szinte „biót” veszünk, de mire figyeljünk a külföldinél? Vásárlási tippek az FN.hu-n.