AntalVali.com

A jóga bölcselete szerint, ha az elmében megszűnik a tudatos gondolkodás (akár szándékosan vagy fiziológiai okok miatt), csökken az érzékszervek megszokott működése, és nem közvetítenek újabb benyomásokat a tudat számára. A külvilág tudomásulvétele megszűnik a beálló csöndben. Mindaddig azonban, amíg nincs tökéletes egyensúly a tudatban, üresen nem maradhat, ezért gondolatok, képek, benyomások emlékei igyekeznek felszínre jutni benne. Az álmodás, az álmok világa átveszi az ébrenlét helyét és szerepét. A tudatunkban emlék-benyomások akkor is felbukkannak és egymáshoz kapcsolódnak, amikor ébren vagyunk, de mivel egyidejűleg a tárgyi világról is van tudomásunk, ezek csak gondolatok és elképzelések formájában tudnak megnyilvánulni.

Ha azonban a külső összehasonlítás lehetősége megszűnik, akkor ezek már nem gondolatok és elképzelések, hanem tárgyi valóságot képeznek számunkra. Tehát a felmerülő álomképek lényegében ugyanazok, mint az elképzelések és gondolatok.

Mind az álmodás, mind a gondolkodás a tudat tevékenysége. Ha ébren vagyunk bizonyos fokig, azonosítjuk önmagunkat a gondolkodással, de közben az érzékeink állandóan közvetítik a tárgyi világot is. Ez az azonosítás azonban, amikor álmodunk, teljessé válik, mivel megszűnik a tárgyi külvilág. Ezért a gondolatainkat a mi vélekedéseinknek tartjuk, álmainkban viszont benne élünk.

Az ébrenlétben a testet és a tudatot egy kifelé törekvő aktivitás jellemzi, amelynek hajtóereje az érzékeket a külvilág felé irányítja és a gondolkodókészséget is hasonló irányba kényszeríti. Tehát az ébrenlét folyamán, egész gondolkodásunk az aktivitásnak erre a hajtóerejére támaszkodik. Amikor azonban a test és a tudat tevékenysége a minimumra csökken (passzívvá válik), a tudat elveszti ezt a támaszt, és az altudat örvényléseinek tehetetlen prédájává válik. Az aktivitás az ébrenlét állapota tehát, a passzivitás pedig az álmoké.
Valamennyi aktivitás és passzivitás mindkét állapotban benne rejlik. Nincsen ébrenlét csekély álmodás nélkül, és az alvásban is jelen van egy bizonyos tudatosság (érintésre, erősebb zörejre fölébredünk, fogalmunk van az idő múlásáról, meghatározott időben ébredünk föl stb.). Minden cselekedetünket, gondolatunkat egy félig tudatos ébren-álmodás festi alá, amely különböző hangulatainkban nyilvánul meg, és befolyásolja gondolkodásunkat és magatartásunkat.

Mind az álom, mind az ébrenlét elemei ugyanazokból a benyomásokból állnak, mind a kettő egyformán valóságos az átélés pillanatában, mindkét állapot átélése a tudatban megy végbe.

A jóga bölcselete szerint egyik sem abszolút valóság, mindkettő egyforma értékű illúziókból áll.

A gyakorlati jóga azonban minden megnyilvánulást valóságosnak tekint, mert különben nem használhatná fel a szerzett tapasztalatokat saját céljai érdekében. Ebből kiindulva, minden valóságos, amit tapasztalunk, és az álmokat is valóságként kell elfogadnunk, amíg benne élünk. Valamely álombeli történés, zuhanás, ijedség, szerelem, ugyanolyan igazi élmény számunkra, mintha ébren élnénk át. Véletlenek nincsenek, sem az ébrenlét, sem az álmok világában. A jóga felismeri e két állapot hasonlóságát, akármennyire ellentétszerűnek tűnik is. Ami tovatűnik, nem lehet valóság. A valóság a két állapot között van, és lényegében különbözik ezektől. Ahhoz, hogy a tanítvány ezt felismerje, közelebb kell hoznia az ébrenlétet az álmokhoz, hogy megtalálhassa a két állapot érintkezési pontját, az átmenetet. Ebből a szemszögből nézve, az ébrenlét világa éppen olyan látszatvilág, mint az álmoké, az ébrenlét világa csak egy törvényszerűségekhez kötött válfaja az álmodásnak. Fel kell ébredni mind a kettőből tehát.
Amíg azonban a felébredés nem történik meg, mindkét állapot jelenségeit meg kell figyelnünk.

Az elme nyugalmi állapotában, amikor a tanítvány befelé fordul, nagyon finom meglátással megfigyelheti, hogy az ébrenléthez tartozó gondolatokkal egyidejűleg, álomképek is felbukkannak. Látszólag a kettő között nincsen összefüggés, azonban egy és ugyanabban a pillanatban csak egyetlen hajlandóság tud megnyilvánulni, ezért bármely gondolat és a vele egy időben felbukkanó álomkép, ugyanabból a szimbólumból fakad. Ha a tanítvány megtalálja ezt a közös szimbólumot, akkor a megnyilvánulni törekvő hajlandóságot is felismeri, és ki is egyensúlyozhatja azt. Például azzal a gondolattal egyidejűleg, hogy influenzajárvány pusztít, felmerülhet a tudatban egy duzzadó vitorla képe vagy egy nyíló virágbimbó. Látszólag távol álló dolgok ezek egymástól, de közös bennük a „kiterjedés” szimbóluma. A kiterjedés mögött pedig vágyódás van, a vágyódás irányára a képek részleteiből következtethetünk. Például a hajó karcsú teste vagy a virág hajlékony szára egy lányra emlékeztet, a virág színei a lány ruhája mintázatára stb. Tehát egy látszólag össze nem függő gondolat és vele egyidejűleg felbukkanó álomkép áttetszővé válhat, és a tanítvány a tudatában lezajló alakulások mögé nyerhet betekintést. Felismeri, hogy álombeli lényei mind énjének kivetítődései, önálló létük káprázat és mozgási szabadságuk csak annyi, hogy az álmodó pillanatnyi sorsát teljesítik be. Az álom és ébrenlét hasonlóságát ismerve, ezt az összefüggést meglátja önmaga és az ébrenlét külvilágának élő alakjai között is.

„Ahogy álmaink alakjai is belőlünk fakadnak, éppúgy az ébrenlét külvilágában is minden tárgy és élőlény is mi magunk vagyunk. Cselekvésük a mi sorsunk. Sorsuk pedig a miénkből származik. Bármely külvilág valamennyi lényét és jelenségét: kivetített én-képek alkotják csupán!”

Az álmok fajtái

Sokféle álom van és fontos mindegyik, mivel legtöbbször lényeges üzeneteket tartalmaznak az álmodó számára.

Következőképpen csoportosíthatjuk az álmokat:

1. Ingerálmok
2. Erotikus álmok
3. Szadisztikus álmok
4. Rémálmok, nyomasztó, lidérces álmok
5. Vágyálmok
6. Betegséget jelző álmok
7. Hétköznapi zárszámadásos álmok
8. Kompenzációs álmok
9. Figyelmeztető álmok
10. Telepatikus, látnoki, jós álmok
11. Krízis álmok
12. Repülő álmok
13. Zuhanó álmok
14. Halál és feltámadás álmok
15. Visszatérő álmok
16. Nagy álmok

Az ingerálmok akkor jelentkeznek, amikor a mélyen alvót fizikai kényszer, hiányérzet zavarja, vagy külső ráhatás éri. Fázik, vizelési ingere van, elzsibbad a keze stb. Ilyenkor azt álmodhatja, hogy tél van, és ő ruhátlanul jár, üvegfalú helyiségbe nyit be, miközben a wc-t keresi, és valamilyen állat harapdálja, marja a kezét. Ugyanígy az éhség, szomjúság, fájdalom, hang, illetve légáramlás megteremti a maga álom vízióját. Ezek az álmok testi élményekhez kapcsolódnak, és nem lelki jelenségekként kell értelmezni őket.

A szexuális vagy erotikus álmok többsége a színlelt vagy csalódott szeretkezések tudattalan okát tükrözik. Szembesítenek minket a meg nem élt vagy elfojtott vágyainkkal. A nemi vágynak hatalmas ösztönző ereje van. Ha kielégítjük, megnyugszik, ha kielégítetlen marad, agresszív és kiszámíthatatlan lesz. Freud a libidót tartja az álmok általános kiváltó okának, bár a modern álomfejtés nem osztja ezt a nézetet, az erotikus álmok ma is jelentős helyet foglalnak el álmainkban. Ennek egyik oka a természetellenes félénkségünkben rejlik. Erotikus és szexuális igényeinket nem merjük világosan kifejezni, ezért ez önámításhoz vezet.

Szexuális igényünk kielégítését nem csak magunktól, hanem partnerünktől is megtagadjuk. A nők idegenkedve szolgáltatják magukat a férfiak közösülési követeléseiknek, így egy kötelező gyakorlattá alacsonyítják le. Gyakori ok az is, hogy a partnerekből hiányzik a képzelet, az alkotóképesség. Egy nem létező erős érzelem, az orgazmus színlelése, a partner és önmagunk legfőbb becsapása, amit az álom leplezetlenül feltár. Mivel az álmok érzelmeink hordozói, és a szexualitásban is érzelmeinket, érzéseinket fejezzük ki, érthető, hogy az álmok meg nem élt érzéseinkért kárpótolnak.

A szadisztikus álmok sértett, gyönge, megalázott emberek bosszúja. Ezek az álmok aztán elégtétellel töltik el őket. A szadizmus forrása gyakran olyan düh, amely gyermekkori sérelmekkel kapcsolatos, és amelyeket az álmodó még mindig magában hord, még akkor is, ha elfojtja őket. Él benne a vágy, hogy egy másik embernek, általában olyannak, akit szeret, fájdalmat okozzon. Éber állapotban a legtöbb ember nem képes szadista cselekedetekre, ám az álomban ez a késztetés felszínre törhet. Az álomban gyakran a többi álomfigura az álmodó személyiségének egy részét testesíti meg, ilyenkor viszont az álmodó szeretne állítólagos vétségéért büntetést kapni, és azért álmodik szadisztikus magatartásról. Vagy az álmodónak éber állapotban mazochisztikus hajlamai vannak. Ha spirituális megközelítésből nézzük, akkor a szadizmus a nem kellő módon levezetett életerőt jelenti.

A lidérces álmok közös jellemzője, hogy kétségbeesetten próbálunk menekülni az adott helyzetből, úgy érezzük, hogy egy rémes állapot áldozata, foglya vagyunk, és ébredéskor hatalmas megkönnyebbülést érzünk, hogy csak álom volt az egész. Ez az álomban megjelenő rémület gyakran feloldatlan szorongásokból, megoldatlan kétségekből, heves érzelmek tudatalatti felidézéséből, szexuális zaklatásból, háborús élményekből, szülők elvesztéséből, gyermekkori félelmekből, komoly betegségből, belső ösztöneinktől való félelemből, végzetes események előre megérzéséből stb. fakadhat. Ha sikerül tisztázni az okot, el is tudunk bánni velük. Ami elől menekülünk álmunkban, azt ébren kell legyőznünk.

A rémálmok amúgy a tudatalatti segélykiáltásai. A lelkünk elfojtott árnyoldalának démonjai, meg akarnak végre szólalni, és azt akarják, hogy megértsék őket. A rémálmokra szükségünk van, mert miközben egyfolytában a „jóval” foglalkozunk, árnyékvilágunkat csordultig feltöltjük, és ilyenkor a rémálmok úgy működnek, mint egy természetes zsilip, amin keresztül a felhalmozódott érzéseket le lehet vezetni. A rémálmok hasznosak a leleplezések szempontjából is, elsődleges céljuk nem az, hogy megijesszenek, kínozzanak vagy büntessenek, hanem olyan erőteljes beavatkozások, amelyek szellemi-lelki fejlődésünket szolgálják azáltal, hogy szembeállítanak bennünket saját álarcainkkal, démonainkkal, félelemkeltő szörnyeinkkel. Ha megfigyeljük, hogy mi az, amitől félünk, és megtanuljuk félelem nélkül elfogadni, megnő az erőnk és elszántságunk. A rémálmok azt akarják nekünk jelezni, hogy nincs mitől félnünk, az összes lidércnyomással megbirkózhatunk, ha nem térünk ki az útjukból, hanem szembenézünk velük.

Az úgynevezett „pozitív” gondolkodók veszélyes játékot űznek, miközben pozitív megerősítésekkel táplálják gondolataikat, saját pokluk tűzét szítják fel. A rémálmok útján előbb-utóbb kitör a vulkán. A rémálom biztos jele annak, hogy személyiségünk egyik oldalát elhanyagoltuk. A rémálmok még egy fontos leckével szolgálnak, meg kell mérkőznünk a gonosszal, párbeszédet kell létesítenünk vele, és egyezséget kell kötnünk, mert csak a kiegyezés útján építhetjük ki a szeretetet és a bizalmat. Ha viszont sikerül kialakítani, akkor nem fognak tovább rémálmok gyötörni. A jó és a rossz egyesül, az éjjel és a nappal egyensúlyba kerül általa.

A rejtett vágyálmok általában olyan beteljesülések képeit mutatják, amelyekhez az álmodónak képességei, adottságai, külső és belső lehetőségei éber állapotban nincsenek. Olyan kielégítetlenül, beteljesületlenül maradt kívánságok, vágyakozások, melyek a külvilággal való érintkezésből, összeütközésből, sóvárgásból fakadnak, és álmainkban képsorokká alakulnak.

Az élet szürke mellékszereplője uralkodóvá válik, aki csodálatos ruhát, koronát visel, kincsekben dúskál, híres és gyönyörű, mint egy világsztár. Ő a nagyrangú vezető, a lenyűgöző szónok, akit mindenki ünnepel. Ha gyámoltalan, félszeg, akkor macsóvá válik, aki csak úgy félvállról kezeli a szebbnél szebb nőket. Pénzt, aranyat talál, és se vége, se hossza a gyönyöröknek, gazdagságnak.

A betegség álmok a testben lappangó betegségről tudósítanak, melyek előjeleit nappal nem vesszük észre, és jóval megelőzik az orvos által felállítható diagnózist.

A szimbólumok, amiket az álmok jelbeszédül ilyenkor felhasználnak, a következők lehetnek: zavaros víz; sár; ingovány; jég; nyers hús; mérges, fekete vagy vörös színű állatok, amik általában megmarnak; éretlen, férges gyümölcsök; rossz szándékú, idegen emberek üldöznek stb. Ugyanakkor egy mélyebb dimenzióban, ezek jelezhetnek egy a jövőben bekövetkező balesetet, oly módon, hogy pl. az állat harapása ott éri a testet, ahol a külső sérülés történik majd.

Az álmok a betegségek egyik leghatékonyabb öngyógyító eszközei is. Álomban megjelenhet a „belső orvos”, aki hozzásegíthet az igazi terápia vagy kezelési mód felismeréséhez is.

Már magának az álmodásnak is van egy gyógyító hatása (nem véletlenül beszél a népnyelv gyógyító alvásról), az álmok tudatos feldolgozásával pedig öngyógyító erőink megerősödnek.

Az úgynevezett szerv-orientáció és a test belsejében történő álomutazás segíthet a betegségek időben történő felismerésében. Imaginációs technikákkal pedig mozgósíthatók a lélek öngyógyító erői.

Hétköznapi kaotikus, asszociációs álmainknak, amolyan napi zárszámadásoknak nem kell különösebb szimbolikus jelentőséget tulajdonítanunk.

A kompenzációs álmok reális élethelyzetben elszenvedett dolgokért kompenzáló álmok. Nehéz élethelyzetben álmodhatunk magunknak gyönyörű tájakat; háborúban, éhínségben, álmodhatunk étellel megrakott asztalokkal stb.

A figyelmeztető álmok érzelmi és szellemi állapottal kapcsolatos veszélyekre vagy valami közeledő bajra utalnak. Ezek lehetnek szóbeli közlések „ne menjünk oda”, „ne tegyük meg azt”, „vigyázzunk arra” stb. vagy szimbolikus formában történő figyelmeztetések. Például, ha valaki egy fa gyökerét látja álmában, amin férgek nyüzsögnek, az az ösztönvilág beteg állapotára utal, arra, hogy az altudat felderítésre, nagytakarításra szorul. Az emberi test és a fa ugyanis analóg egymással.

Telepatikus, látnoki, jós álmok, sok ilyen feljegyzett álom bizonyítja létüket és igen érdekes jelenségnek tekinthetők.
Az ember túlélési képességéhez hozzátartozik a jövőben bekövetkező események előrejelzése. Gyakran megtörténik, így sokszor észre sem vesszük. Például át akarunk kelni egy úttesten, gyorsan feltérképezzük magunkban a hangokat, a gépjárművek sebességét és saját fizikai állapotunkat, majd megjósoljuk annak valószínűségét, hogy sérülés nélkül át tudunk-e jutni a túloldalra. Begyűjtött ismeretek alapján, gyakran tudat alatt megpróbáljuk előre megjósolni emberi kapcsolataink, üzleti vállalkozásaink, munkahelyi megmérettetéseink sikerét. Mivel a tudatalatti sok milliónyi információból áll, és mivel képesek vagyunk az információkat megrostálni és bizonyos dolgokat előre jelezni, ez a képességünk álmainkban jóval nagyobb valószínűséggel fog előfordulni, mint az ébrenlét állapotában, mert álmunkban képesek vagyunk ellenszenveinket, előítéleteinket, rokonszenvünket félretenni és hagyni, hogy ezek az információk a megfelelő módon áramoljanak be a tudatunkba.

Ezek az álmok jelentkezhetnek burkolt, elvont, szimbolikus formákban, irreális színekben, de világos, részletesen kidolgozott képekben is.
Különböző fajtái vannak: előfordul, hogy valaki, a valóságos történéssel egyidőben, álmában végigéli ugyanazt az eseményt, általában tragikust, mintha maga is jelen lett volna. Például valamilyen rokon vagy ismerős halálának megálmodása. Az egyeztetett idő kétségtelenné teszi azt, hogy az álmodó ugyanakkor élte át az illető halálát, amikor az a valóságban is, tőle távol megtörtént. Jelezhetnek olyasmit is, ami nem csak az álmodó, hanem a világ sorsára is vonatkozik: földrengés, háború, szerencsétlenség stb.

Krízis álmok akkor jelentkeznek, ha súlyos felelősség terheli az álmodót, vagy valamilyen nehéz helytállás vár rá. Az ehhez kapcsolódó álomszimbólumok: iskolai vizsga, lépcső, verseny, színpadi fellépés. Erkölcsi válságnál pedig: bíróság, akasztófa, ragály, láz, veszélyes operáció képeit látjuk.

Spirituális síkon az élet maga az iskola. Amikor az ember új képességeket vagy tudásanyagot szerez, gyakran megjelenik álmában az iskola képe. Az iskola egyben az a hely is, ahol az ember többnyire az első családon kívüli kapcsolatait köti, ily módon álomban az új kapcsolatok megtapasztalását, létrejöttét is jelenti. Ha az álmodó új bejáratot talál saját személyiségéhez, ez az álomban gyakran egy iskolai helyzet, vagy egy tanteremben játszódó jelenet segítségével fejeződik ki.

A lépcső azokra a lépésekre utal, amelyeket az álmodónak meg kell tenni ahhoz, hogy célját elérje. Lépcsőn felfelé menni, azt az erőfeszítést mutatja, ami előtte áll, ha lényének spirituálisabb részéhez közelebb akar jutni. De jelenthet egyszerűen egy mindennapi életben felmerülő nehézséget is. Ha az álmodó lépcsőn lefelé megy, akkor leszáll a tudattalanjába, kapcsolatot keres saját öntudatlan, rejtett oldalával.

A létra az álomban arra utal, hogy mennyire érzi magát biztonságban valaki, amikor egyik helyzetből egy következőbe megy át, de jelenti az álmodó azon képességét is, mely szerint el kell jutnia, a tudatosság egy újabb szintjére, az anyagtól a spiritualitásig. Ez az álomszimbólum gyakran jelenik meg a szakmai pálya során adódó változások idején. Ha a lépcsőfokok töröttek, nehézségek adódnak. Ha a létrát az álom egyik alakja cipeli, ez arra utalhat, hogy egy másik személy, talán a főnöke vagy munkatársa fontos szerepet játszik az álmodó előrejutásában.

Az akasztófa vagy akasztás, titkos bűntudatot jelent, és ezért a belső ítélőszék, a belső bíró kimondja és végrehajtja az ítéletet. A Tarot kártyának egyik ismert alakja, az egyik lábánál felakasztott ember, akinek zsebeiből különféle tárgyak hullnak ki. E kártya értelme szerint a megismerés útján haladó ember, áldozatul dobja anyagi értékeit, megfeszíti az anyagot, és kemény belső harcokban, felszabadítja szellemét az idő rabszolgaságából.

A repülő álmok felszabadultságot, szárnyalást, a saját magunk teremtette korlátoktól, gátlásoktól való megszabadulást jelenítik meg. A repülés jelképezi a spirituális szabadságot is, minél magasabban repül az álmodó, annál inkább szeretné az életét spirituális szempontok szerint berendezni. Ha alacsonyan repül, azt mutatja, hogy a tudattalanja felé fordul és annak mélyebb megértésére törekszik. A repülés, ha menekülés típusú, jelentheti azt is, hogy felröppenünk a levegőbe, ahelyett, hogy gondjainkat a valóság szintjén oldanánk meg, hogy elvesztettük a kapcsolatot a hétköznapi emberi kérdésekkel.

A repülés kifejezheti a szexualitásunkat is, mivel bizonyos szempontból a társadalmi normák és korlátozások alóli felszabadulással egyenlő.
Szimbolizálhatja, megjelenítheti transzcendentális élményeinket is, azt, hogy életünket egészként látjuk, tudatában vagyunk irányunknak és célunknak, saját lényegünknek.

A zuhanó álmok szimbolikusan talajvesztést, erkölcsi zuhanást, a piedesztálról való leesést jelenthetik. De ugyanakkor jelenthetik a szellem bukására, a bűnbeesésre való visszaemlékezést is. Figyelmeztethetnek arra, hogy a tények talaján kell maradni, és óvatosságot kell tanúsítani, mert megsérülhetünk.

Ha az álmodónak megszűnik a kapcsolata önmagával, akkor ez is ilyen jellegzetes zuhanásos álmokban nyilvánul meg. A zuhanó álmok mindenképpen testi és lelki indiszpozíciót, elégedetlenséget, jövőtől való félelmet jelentenek, a magabiztosság elvesztését. Valami fenyegeti biztonságunkat, anyagi forrásainkat, meggyőződéseinket stb.

Olykor a társadalmi elismerés hiányának a jele, önmagunk elvesztése, erkölcsi kudarc, kétségbeesés, de szexuális értelemben vett megadás is. Azzal, hogy megtanulunk szembenézni saját bizonytalanságunkkal, az életben bátrabbak leszünk.

Odaszaladni valaminek a széléhez, és lezuhanni, arra figyelmeztet, hogy agyonhajszoljuk magunkat, és ez az egészségünk kárára is mehet.
Ha dolgokat látunk zuhanni, arra utal, hogy veszély vagy változás lóg a levegőben.

Valaki más zuhanása egy kapcsolat végére utalhat, félünk attól, amit az illető megtestesít, vagy szeretnénk megszabadulni tőle.

A repülő-zuhanó álmok ugyanakkor az elalváskor felvett vízszintes testhelyzet és vérnyomáscsökkenés illusztrációi is lehetnek.

Halál és feltámadás álmok. A halál vagy halálfélelem szimbólumai: naplemente, este, átúszott folyó, csontváz, acsarkodó kutya, alvás, sírkő, temető, feketeség, pikk ász, lezuhant tükör, megállt óra, kihúzott fog, tátongó szakadék, hulló levelek, koporsó, villámsújtotta fa, döglött állat, tenger mélységei, a Semmi stb.

A halál témáján nem csak a fizikai értelemben vett halált kell érteni, hanem azon élményeinket, megfigyeléseinket is, amelyeket a halállal, elmúlással, öregedéssel kapcsolatban alkotunk. Ha nem békülünk meg azzal, ami a halál képei mögött van, nem élhetünk teljes és bátor életet. A megbékélés tehát egyenlő a bátorsággal.

A hagyományos álomfejtés a halálról szóló álmokat úgy értelmezi, hogy ezek egy hamarosan bekövetkező születésre utalhatnak, vagy arra, hogy az álmodó környezetében, életkörülményeiben valamilyen változás következik be.

De a halál jelenthet kihívást is, ez az álomszimbólum felszólíthat arra is, hogy az élethez való viszonyunkon változtassunk, és fogadjuk el, hogy újrakezdés csak akkor lehetséges, ha elég bátrak vagyunk hozzá.

A halál az álmokban bizonyos életszakaszok végét is jelenthetik, mint pl. a gyermekkor, szakmai pályafutás stb.

De jelentheti külső vagy belső életünk valamely aspektusának a halálát is. Lehet, hogy valamilyen törekvésünk zátonyra futott, s ez álmunkban halálként jelenik meg.

Elszalasztott lehetőségeink és a bennünk szunnyadó képességek is sokszor tűnnek fel holttestek formájában. Mindannyian tanulunk magatartásformákat és túlélési technikákat szüleinktől. Ezeket gyakran figyelmen kívül hagyjuk, ezért gyakran halottak képében bukkannak fel.
Ha ismerősünk haláláról van szó, azt mutatja, hogy meg szeretnénk szabadulni az illetőtől, de lehet ellene irányuló, ki nem élt agresszió is.
Álmainkban nemegyszer „megöljük” partnerünket, ha nagyobb önállóságot szeretnénk kivívni magunknak. Vagy egyszerűen csak szeretnénk valakit „eltávolítani az utunkból”, hogy ne kelljen harcolnunk a figyelme, szeretete, szerelme elnyeréséért.

Saját halálunk a halállal kapcsolatos érzéseink kifürkészését, az élet kihívásaival szembeni visszahúzódást jeleníti meg. A halálálom az egyik legjellegzetesebb módja, hogy figyelmeztessük magunkat valami fontos teendőre, különösen a szeretetet illetően. A legtöbb álomban, ahol halottak jelennek meg, a saját érzéseinket szeretnénk feldolgozni velük kapcsolatban, esetleg bűntudatunkat, haragunkat, vagy a halálhoz való viszonyunkat.

Az újjászületés szimbólumai: barlang, tojás, fa, forrás, kereszt, hajnal, felmerülés a tengerből, kígyó, madár, mag, zöld rügy egy halott ágon, főnixmadár, anyaméh stb.

Az újjászületéssel ugyanúgy nehéz szembesülni, mint a halállal. Nemcsak a fizikai születésünk küzdelme és nehézsége, hanem az ismeretlen jövőnek, az újnak a kihívása is. Az ember akkor álmodik feltámadásról, újjászületésről, ha megváltoztatja életét, ha új nézetekre tesz szert, új képességeket fejleszt ki, új tervbe kezd, de akkor is, ha világossá válik, hogy a régi meghalt.

Visszatérő álmok. Ha feljegyezzük álmainkat, nemsokára észre fogjuk venni, hogy egyes témák, szereplők vagy helyek vissza-visszatérnek. Ez az ismétlődés igen változatos, lehet egy álombeli helyszín, esetleg egy ház, melyet újra meg újra felkeresünk, de a részletek változnak. Ezek az álmok színesek, élesek, feszült töltésűek, s furcsa, erős hangulattartalmat hagynak hátra, mely átszövi még a nappalt is. Ide tartoznak az előző életek képtöredékei, a sejtemlékezés és a személyes fejlődés múltbéli környezeteinek álomban való megjelenése. Ezek az álmok általában azért térnek vissza, mert az illető szemléletmódja vagy reakciói az ismétlődő dologgal, helyzettel kapcsolatban változatlanok maradnak. Érdekes megfigyelés ebben a témában, hogy azok a személyek, akik valamilyen módszer segítségével elemezték visszatérő álmaikat, azt tapasztalták, hogy azok nem jelentkeztek többé. Visszatérő álmaink megállításánál olykor elég, ha csak felfogjuk a bennük rejlő információt.

Az ismétlődő álom lehet nyomatékos figyelmeztetés is, felsőbb Énünk addig figyelmeztet valamire, amíg énünk, tudatunk oda nem figyel végre. Egy túlságosan introvertált, befelé forduló ember, aki nem megy a közösségbe emberek közé, azt álmodhatja, hogy nyüzsgő vásárcsarnokban van vagy egy áruház népes előterében rengeteg ember között. Újra és újra sok ember közt találja magát álmában mindaddig, míg meg nem érti, hogy „lenni –kapcsolatban kell lenni”, emberek közé kell menni, baráti szálakat újra össze kell kötni.

A visszatérő álmokon keresztül, az álomfolyamatunk megpróbálja megjeleníteni a kellemetlen érzelmeket vagy helyzeteket a tudatban, hogy feloldja azokat a traumákat, akadályokat, amelyek a visszatérő álmok mögött vannak. A lélek mindig egészségre törekszik. Ha máshogy nem tud segíteni, megpróbál álmainkon keresztül.

A Nagy álmok a harmadik szemen keresztül érkező transzcendens üzenetek. A psziché legmélyebb rétegei felől törnek be hihetetlen nagy energiával. Ezekben az álmokban tapasztaljuk meg az élet hatalmát és végtelenségét. A Nagy álmok jellemzője mindig a grandiozitás, nagy arányok, ősi képek, állati emberalakok, emberi állatfigurák jelennek meg elementáris érzések kíséretében, amelyek még ébredéskor is megmaradnak. Soha nem képzelt rémségek közepén találhatjuk magunkat, vagy soha nem tapasztalt öröm járja át lényünket. Az emberiség élményei törnek át ezekben az álmokban, képekben, szimbólumokban a kollektív tudattalanból. Olyan erővel, energiával törnek be ezek az álmodó tudatába, hogy ismétlődésük esetén, főleg egy gyengébb idegzetű ember, össze is roppanhat. Erős idegzetű és hitű emberek viszont feltöltődnek, erőre kapnak tőle.

A Nagy álmok elég ritkák, valaki leélheti úgy az életét, hogy soha nem álmodik ilyet.

A Nagy álom egy olyan kincs ugyanakkor, amelynek emlékéből, üzenetéből talán egy életen át élhetünk. Az ilyen álmok kényszerítőereje új életre, új feladatra is serkenthet, mert úgy hat, mint „Isten szava”. De ha valaki túl gyakran éli át, azt elborítja. A csaknem mindennapos Nagy álom arra mutathat, hogy felbillent a psziché egyensúlya és egy nagy „akna” nyílt a psziché ősképeihez, ősmélységeihez. Kis énünk ide belezuhant, és innen nincs visszatérés a hétköznapi életbe.
A Nagy álmok tehát nem veszélytelenek. De nem csak a Nagy álmok gyakori jelentkezése rejt veszélyt magában, hanem az is, ha sohasem emlékezünk álmainkra. Ez az elszegényesedés veszélyét jelzi. Azt jelenti, hogy nem vagyunk kapcsolatban lényünk másik felével, elvesztettük kapcsolatunkat a tudatalattinkkal.

Felhasznált irodalom:

• Ball, Pamela: Tízezer álom
• Ball, Pamela: Erotikus álmok
• Crisp, Tony: Gyógyító álom
• Feyler, Günther: Az útmutató álom
• Fontana, David: A szimbólumok titkos világa
• Dr. Magyar László András: A gyógyító álom
• Gyökössy Endre: Isten elfelejtett nyelve, az álom
• Horváth Edit: Álmoskönyv
• Kaczvinszky József: Kelet világossága (I, II, III. kötet)
• Leadbeter C. W.: Az álmokról
• Szepes Mária: Az álom mágiája
• Szász Ilma: A ponttól a mandaláig
• Prof. Dr. Tholey, Paul- Utecht, Kaleb: Alkotó álom
• Dr. Varjasi Sándor: Az álomról