Csak tiszta forrásból

(…) "A karcsú testük
Gúnyában nem járhat,
Csak járhat az lombok közt;
A lábuk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak a puha avarba;
A szájuk többé
Nem iszik pohárból,
Csak tiszta forrásból."

Bartók Cantata profana – A kilenc csodaszarvas című örökbecsű zeneművének üzenete a vízzel kapcsolatban is helytálló. És a víztisztítókkal kapcsolatban is. Ugyanis ma a víztisztítók, illetve a tisztított víz lesz porondon, hogy mindenki el tudja dönteni, hogy milyen vizet igyon.

Tartalom:

Pár szó a forrásvizekről

Iható-e az ivóvíz? című cikkben írtuk, hogy már az ősember is felismerte, hogy a föld mélyéből feltörő forrásvíz jobban oltja a szomját, mint amikor nekihasal a folyó vagy a tó vizének.

Ennek az az oka, hogy a forrásvíz tisztasága és összetétele felel meg a legjobban az emberi szervezet igényeinek. A cél tehát az, hogy valahogy ezt a vízminőséget produkáljuk.

Amíg nem volt víztisztítóm, minden alkalmat megragadtam, hogy túrázásaim során (minden hétvégén megyek) olyan útvonalat állítsak össze, hogy legalább egy forrás útba essen. Túratársaimmal ellentétben én üres kulaccsal indultam útnak, és teli kulaccsal érkeztem haza. Összehasonlíthatatlan élmény a forrásvíz a csapvízhez, és az ásványvizekhez képest.

A forrásvizeknek van egy olyan csodálatos energetikája és szerkezete, amit semmilyen más víz nem nyújthat nekünk, hisz hordozza a Föld és a természet ősi energiáit, és az összes vizek közül ők a legtisztábbak. Gyönyörű példája ennek a dr. Emoto által elindított fagyott vízkristály fotózás, ami bebizonyítja, hogy még mindig a forrásvizek rendelkeznek a legszebb és legtisztább kristályszerkezettel. (az erről készült videót a https://www.hado.net oldalon tudod megnézni. Van ott egy-két összehasonlítás, mint pl. folyóvíz és forrásvíz kristályai közti különbség.)

Szinte minden felszíni vagy felszín közeli vizünk elszennyeződött az utóbbi 100 évben, csak a forrásvizek nem. Bár ezt már a vízművek is felfedezték, és egyre gyakrabban találkozom erdőjárás közben azzal, hogy a vízmű körbekeríti a forrást, elveszi a szomjazó turistáktól és az állatoktól, rácsatlakozik, klórozza, és hozzácsatlakoztatja a vezetékhálózathoz.

És lehet, hogy ez még csak a kisebbik baj, ugyanis szomorúan kell szembesülnöm hétről hétre azzal a látvánnyal, hogy a források medre tele van szeméttel. Kólás palackkal, csokis papírral, nejlonzacskóval, és hasonló „természetbarát” dologgal. És ezek gyanítom, nem maguktól mentek oda. Miért kell beszennyeznünk még azt a keveset is, ami véletlenül tiszta maradt? Kitől tanultuk ezt mi, és kitől tanulják gyermekeink?

Miért jobb a víztisztító, mint a palackozott ásványvíz?

  • A megtakarítás miatt! Számoljuk csak ki, hogy egy négytagú családban - akik komolyan veszik az ivást -, mennyi víz fogy el egy évben. Ha fejenként átlag 1,5 liter vízzel számolok, ami kb. 75 Ft-ba kerül, akkor 1,5 x 75 x 4 x 365 = 164.250,- Ft/év, amit elköltünk. Míg egy víztisztítóval 3 - 25 Ft között tudod előállítani a tiszta víz literjét. A legrosszabb esetben is spórolsz évi cirka 100 000 Ft-ot. Ez egy nyaralás ára!
  • A környezetvédelem miatt! Számoljunk megint egy kicsit, hogy egy négytagú család egy évben mennyi soha le nem bomló, környezetszennyező PET palackkal árasztja el a környezetét: 4 x 365 = 1460 db.! Ezek előállítási ára fedezné 5 éhező kisgyermek egy napi ellátását!
  • Nem válsz soha meg nem fizetett rakodó munkássá! Gondolj bele, hogy egy évben hány tonnát mozgatsz meg ingyen az ásványvizes palack cipelésével! Ismét számolunk: 4 x 365 x 1,5 kg = 2.190 kg/év. Kell ez a Te gerincednek?
  • Nem mérgezed magad Phtallátokkal! Minden PET palack olyan anyagból készül, amelyből ki tudnak oldódni ún. ftálsavak, amelyek rákkeltőek és mérgezőek. Ezek aztán belekerülnek az ásványvizekbe és az élelmiszerekbe.
  • A tisztított víznek még a legjobb ásványvíznél is jobb az összetétele! Ugyanis jobban hasonlít a forrásvízhez, mint a valódi ásványvízhez. (A valódi ásványvizekről előző levelemben olvashattál).

Víztisztító technológiák

Napjainkban a legkülönfélébb víztisztítási, illetve szűrési eljárások ismertek és terjedtek el a gyakorlatban is. Ezeknek a hatékonysága a legegyszerűbb alapvető klórszűréstől a steril desztillált víz minőségig terjed. Nézzük a két legelterjedtebb technológiát:

1. Fordított ozmózis rendszerű víztisztítás

A fordított ozmózis technológiát a NASA fejlesztette ki, és idáig az amerikai hadsereg használta háborús övezetekben, vegyi és biológiai fegyverekkel szennyezett területen ivóvíz előállítására.

Az ozmotikus vízszűrő működése a természetből jól ismert folyamat, az ozmózis elvén alapul. Az ozmózis folyamatában a membrán átengedi az oldószert, de nem engedi át az oldott anyagot. Addig hígul az oldat, ameddig kiegyenlítődik a két oldal ozmotikus nyomása.

A fordított ozmózis során az alkalmazott nyomás segítségével az oldószer préselődik át a membránon, és ez lesz a tisztított víz. A vízvezetékből beáramló vizet a membrán kettéosztja tisztított vízre és a szennyező anyagokban feldúsult maradékra.

A vízminőség kb. olyan lesz, mint egy nagyon steril desztillált vízé.

2. Aktív szén alapú víztisztítás

Az aktív szenes víztisztító készülékek belsejében egy préselt szénszűrő található. Általában az alábbi szennyeződések szűrésére használható:

  • klór
  • klórszármazékok
  • nem oldott anyagok
  • kőolaj származékok
  • baktériumok, vírusok
  • nehéz fémek

A szénszűrés az egyik legrégibb technológia a víztisztítás történetében.

Ezekről az aktív szenes víztisztító készülékekről azt kell még tudni, hogy a vízben lévő "hasznos" ásványi anyagokat vagy egyáltalán nem szűrik ki, vagy csak nagyon kis mértékben. A "hasznos" szót azért tettem idézőjelbe, mert jelenleg komoly vita zajlik a szakemberek, és persze a potenciális vásárlók között is arról, hogy a vízben lévő ásványi anyagok mennyire hasznosak, vagy esetleg károsak az ember számára.

Ugyanis itt van a legnagyobb különbség az aktív szenes, és a fordított ozmózisos víztisztítás között.

Melyik a jobb víztisztítási technika?

Nos, erre a kérdésre nem szeretnék, és nem is lehet egyértelmű választ adni. A kérdés az, hogy Neked mi a fontos? Miben hiszel igazán, milyenek a beszerelési lehetőségeid, no és ami manapság nem elhanyagolható szempont, hogy mennyi pénzed van rá?

Nézzük az árakat először. A legolcsóbbak az aktív szenes víztisztító készülékek, 5-6000,- Ft-tól 20-30000,- Ft-ig terjed az áruk. A legdrágábbak pedig a fordított ozmózis rendszerű víztisztítók. Beszereléssel együtt nagyjából 100.000 Ft-tól indul az ár, a határ pedig a csillagos ég. De tényleg! Horror árakkal lehet találkozni, pedig nem tud semmivel sem többet, mint a 100 000 Ft-os társa. Érdemes nagyon alaposan körülnézni annak, aki fordított ozmózisú víztisztítót szeretne, mert a legmagasabb áron értékesített készülékek a különböző többlépcsős ügynöki hálózatok víztisztító készülékei, semmivel sem nyújtanak többet, mint egy nem ilyen rendszerben értékesített készülék. Azonban a többszintű jutalékrendszer miatt igen magas árakat kénytelenek érvényesíteni a gyanútlan vásárlók felé. Ne hagyd magad megtéveszteni! Egyedülállóan jó minőségű készülékekkel kecsegtető, 3-5 éves garanciát ígérő ügynökök helyett nézz körül inkább az interneten. 50-100%-os megtakarítással ugyanilyen minőségű víztisztító készülékeket lehet találni pár perces kereséssel.

Az anyagi szempontokon túl egy másik fontos tényező az, hogy miben hiszel: az ásványi anyagoktól teljesen mentes steril desztillált vízben, amihez utólag adagolnak egy ásványi anyag kapszulából némi sót, hogy ne legyen teljesen „halott” a víz, vagy abban a vízben, ami tartalmazza az ivóvízre jellemző ásványi sókat, viszont nem biztos, hogy annyira steril.

Amennyiben el tudod fogadni azt, hogy olyan vizet igyál amelyben - az ÁNTSZ által kötelezően előírt utánsózó patron használatával is - alacsonyabb az oldott ásványi anyag tartalom, akkor mindenképpen jobb választás a fordított ozmózis rendszerű víztisztító készülék.

Amennyiben viszont jobban szeretnél a természetes vizekhez közelebb álló szerkezetű, „magasabb” (300-400 mg/liter) ásványi anyag tartalmú vizet, akkor egy aktív szenes víztisztító készüléken gondolkozz el inkább.

A lényeg az, hogy bármelyik víztisztítóval tisztított víz lényegesen jobb, mint a csapvíz, és sokkal jobb, mint bármelyik palackozott ásványvíz.

Mindenesetre az érdekes, hogy amióta megjelentek a piacon víztisztítók, az ásványvíz lobbi (Magyar Ásványvíz Szövetség), és a Vízműves lobbi (Magyar Viziközmű Szövetség) egymásnak ugrott nemrégiben. Akit érdekel ez a téma, az csemegézhet az alábbi linkek között:

  • http://tudatosvasarlo.hu/cikk/vizharc-flakonok-csap-ellen
  • http://www.nol.hu/archivum/archiv-398976

Az én választásom

3 éve tanulmányozom a víztisztítókat. 3 év után most találtam meg az igazit.

Amíg kerestem-kutattam, sok olyat találtam, ami kiváló lett volna, ha:

  • nem olyan nagy
  • nem olyan drága
  • nem kellett volna szétzúzni hozzá a konyhám felét, hogy be tudjam építeni
  • nem lett volna olyan drága hozzá az alkatrész, és a cserélhető szűrők
  • jó lett volna az általa készített víz íze
  • forintban is ki lehetett volna fizetni, nem csak euróban
  • nem lett volna olyan rámenős és erőszakos az ügynök!

És még sorolhatnám. Aztán egyszer csak megtaláltam. Éppen az okinawai bennszülöttek irreálisan magas életkora után kutakodtam az interneten, amikor egészen véletlenül akadtam rá az ’okinawa’ szónak köszönhetően. Ugyanis ez a víztisztító okinawai Sango-korall kristályokat tartalmaz.

A dél-japán Okinawa korallszigetek lakóinak különösen magas a várható életkoruk, átlagosan mintegy 105 év. Ennek a világszerte egyedülálló jelenségnek az egyik magyarázata az ún. Sango-korallok szervezetre gyakorolt hatásában rejlik. Ezek a korallok, amelyek az ősóceán legprimitívebb mikroorganizmusai közé tartoznak, tudják az ásványion-tartalmat, és a pH-t szabályozni, illetve normalizálni.

Persze azonnal elkezdett érdekelni ez a víztisztító. Úgyhogy jobban utána néztem.

A korallokon kívül van még benne egy:

  • mikro-szivacsos szűrő, ami leszűri a szilárd szennyeződéseket, és a nehézfémeket
  • aktív szenes szűrő
  • ásványi szűrőréteg
  • mágnes gyűrűkkel ellátott szűrő rész
  • pi mag, aminek azt köszönhetjük, hogy a vizünk nem csupán tisztított víz, hanem pi víz is lesz egyben, aminek kiváló élettani hatásait azt hiszem nem kell bemutatnom.

Ezen kívül:

  • megköti az enzimeket,
  • szűri a gyógyszermaradványokat,
  • más az élettani hatása, mint a többi víztisztító által készített vizeknek, mivel élő vizet produkál, nem csak „halott” tisztított vizet,
  • nem kellett széttúrni a beszerelés miatt a konyhát, mivel kicsi, és elfér a konyhapulton, mégis 2 liter vizet letisztít nekem kevesebb, mint 10 perc alatt,
  • hordozható, tehát levihetem a nyaralóba is, és nem a palackokat kell cipelnem,
  • olcsóak hozzá az alkatrészek,
  • és nem utolsó sorban rendelhető mellé egy optimalizáló, amely megnöveli a vizünk oxigén tartalmát, ami nagyon jó hatással van a sejtjeinkre (dolgozik még a rákos sejtek ellen is, úgyhogy kiváló kiegészítő terápiája a rákgyógyászatnak).
  • A pimag Vízszűrő rendszer mindössze 31.094,- Ft, a pimag Optimalizáló pedig 52.656,- Ft. Szerintem ez nagyon baráti ár, és nem kell egyszerre megvenni, külön-külön is rendelhető.

Kapcsolódó termékek:

5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Hozzászólások

víz tisztíto

Kiprobáltam az Oláh Gábor féle víztisztítot,szerintem jó vizet lehet inni a lappiramisos berendezésböl,de szeretnék szakember vélményét megismerni.

Értékelés: Nincs

ozmózis vízszűrő - mit csináljak vele?

Tavaly nyáron még nem olvastalak titeket, így sikerült is beszereznünk fordított ozmózis vízszűrőt. Nagyon drága volt, mert egy asztali számítógép doboz méretű fémházba van összeépítve, nem nagy tartályok vannak a mosogató alatt, könnyen vihető, jól néz ki. Egy porszívókat is forgalmazó L*x nevű cég vízszűrője. Nagyon örültem neki, hogy milyen jót teszek a családnak ezzel, egészen eddig, amíg el nem olvastam a véleményeteket róla, és hogy micsoda károkat okozhat a szervezetünkben az ezzel szűrt víz. Most azzal nyugtatom magam, hogy fél év után már nem szűr annyira (?) mint új korában, feltenném a kérdést, hogy mit is csináljak ezzel a szűrővel, de már előre tudom a választ, hogy szabaduljak meg tőle, amilyen gyorsan lehet. A legnehezebb lesz a férjemet meggyőzni erről, hiszen éppen tegnap mondta, hogy Pécsett találtak valami mérgező anyagot a vízben, és milyen jó, hogy nekünk ilyen szűrőnk van, hogy még akarva se tudnának megmérgezni minket. Addig is inkább adjak a családnak csapvizet, mint az ezzel szűrtet? Az még mindig jobb, vagy inkább palackos ásványvízre álljunk vissza?

Értékelés: Nincs
Gelus's picture

Ne aggódj!

Nekünk is ilyen van itthon és ez sem rosszabb mint bármelyik másik. Sőt....... Ez nem csinál halott vizet, ne aggódj. regular_smile.gif

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Abban igazat adok Gelusnak,

Abban igazat adok Gelusnak, hogy ne aggódj... az aggódás felesleges és - véleményem szerint - káros dolog... törekedni kell a számunkra megfelelőre... :)

Niki

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ne keseredj el, az reverz-ozmózisos szűrő is jó valamire!

A tudomány egyre inkább kezdi alátámasztani, hogy az fordított ozmozisos vízszűrés nem is annyira egészséges, mint azt eddig gondpolták. Persze ehhez az kellett, hogy 20 évet használjuk, és a 20 év tapasztalatait összegezzék.

Nos, ha már van ilyen szűrőtök, nem kell megválni tőle, hisz fürödni, főzni, mosni kiváló benne. Csak a konkrét ivóvizet szűrjétek olyan módszerrel, ami meghagyja a víz információit. Erre nem is túl drága megoldás a PiMag vízszűrő.

Tudom, nehéz apának beadni egy újabb vízszűrő ötletét, de ő is megértheti, hogy a halott víz hordoz veszélyeket azz egészségre nézve - ha nem is akkorát, mint a klóros csapvíz...

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)
Kíra's picture

Lajos-forrás

Sziasztok! wave.gif

Először is köszöntelek Titeket, mert, bár már legalább egy éve olvasom az oldalt, most írok először. Köszönöm a sok hasznos információt, amit Tőletek kaptam. heartbeat.gif

És a víz témához: Szentendrén lakom, elég közel a Lajos-forráshoz. Eddig is előfordult, hogy ittam a vizéből, de most jutottunk el odáig a családdal, hogy jó lenne a teljes, ivásra-levesfőzésre használt vízkészletünket onnan hordani. A forrás vizét bakteriológiai szempontból legutóbb, ha jól tudom tavaly vizsgálták be, és át is ment a rostán. A víznek nagyon kellemes, kissé talán édeskés íze van - olyan, mint a népmesékben, mikor "édes vizet" isznak :)) Az ásványi anyag tartalmáról azonban semmit nem tudok, a neten böngészve sem találtam rá erre vonatkozó információkra. Pedig örülnék, ha én is, a férjem is, meg a délolasz családmodellünk mind a nyolc tagja - köztük két kicsi - ihatná ezt a finom vizet. Tudnátok esetleg segíteni?

Előre is köszönöm: Kíra

Értékelés: Nincs

vízszűrő kancsó, jó vagy sem?

Sziasztok! Már írtam ebben a témában, de sajnos nem jelent meg a hozzászólásom.. :( Végtére eljutottam oda, hogy vegyek egy kancsót, főleg főzésre és teafőzésre használnám, de az érdekelne, hogy ivásra melyiket válasszam, a kancsós vizet, (ami tudom, hogy nem szűri ki a hormonokat, gyógyszermaradványokat) vagy az 500-600 mg ásv. anyagtartalmú ásványvizet, amiről viszont szintén nem tudhatom, hogy van e benne hormonmaradvány és azt sem, hogy vajon nem szennyezett-e nehézfémmel, amit viszont tudhatok, h a kancsó ezeket kiszűri.. Tanácstalan vagyok ebben... Egyébként a Laica típusút (ezt vegyétek ki ha kell...) néztem, mert számomra ez a megfizethető.. De ugye ebből is van 2 féle szűrő patronnal... (classic, bi-flux) utána olvasgattam, de nem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb. Ebben tudna nekem valaki segíteni??? Előre is köszönöm!!! Szépséges napot! Hajni

Értékelés: Nincs

vízforraló

Sziasztok! Szerintetek az elektromos vizforralokbol oldodik ki valami karosanyag? Fokent olyat talaltam ami muanyag tartallyal rendelkezik, igy elgondolkoztam hogy ho hatasara nem tortenik e valami kioldodas. Lehet merulo forralot veszek, uvegkancsoval. hmmm.gif

Értékelés: Nincs

Vízforraló Klárinak

Szia Klári!

Én sem szeretem az elekromos vízforralókat, zománcos kannát használok, de tudom, hogy van, ahol mégis praktikus. Elvileg nem olyan műanyagból vannak, amiből kioldódna.

Értékelés: Nincs
Hegetomi's picture

NES-Detox

Sziasztok!

Van valakinek tapasztalata NES-Detox terén? Előre is köszi a válaszokat.

Tomi

Értékelés: Nincs

fluoridos víz

Sziasztok! Nemrég észleltem, hogy a korábbi palackozott vizek összetételei megváltoztak. Néhány hónapja új összetevőt fedeztem fel: FLUORID!!! Szinte az összes palackozott víz tartalmazza... 1-2 kivétel még van... Érdeklődnék, tudja valaki, hogy az mégis hogyan kerül bele és minek kell a vízbe??? Én úgy tudom, hogy mérgező!! Mit igyak egy kávézóban, étteremben??? Lassan már mindennel mérgezem magam! Zsuzsika

Értékelés: Nincs

Fluorid a palackozott vizekben

Szia Zsuzsika!

Biztos, hogy új összetevő? Lehet, hogy meg tudlak nyugtatni, lehet hogy nem. Olvasd el kérlek ezt a hozzászólást a fluorról! Mennyi van benne?

Üdv: emő

 

Értékelés: Nincs

vízkóstolás

Kedves Vali! Nagyon meggyőzött az a sok csudajó dolog, amit a Nikken pimag víztisztítóval kapcsolatban olvastam az oldaladon, teljes elhatározottsággal vásárlás előtt állok, azonban mielőtt rendelek (bármit is netről), szeretnék "személyesen" is találkozni a termékkel. Ebben az esetben pedig nagyon jó lenne mindenek előtt megkóstolni a készülék által készített vizet. Keresgéltem a neten olyan termékforgalmazót, aki ezt lehetővé teszi, de Békéscsabán kívül én nem találtam. Tudnál nekem (vagy bárki!) Budapesten vagy környékén ilyen lehetőséget ajánlani? Előre is nagyon köszönöm a segítséget. Fantasztikusan hasznos ez az oldal!! :) Üdv és minden jót. d.

Értékelés: Nincs

Vízszűrő

Kedves diunka! Elöljáróban annyit, hogy a vízszűrőkkel és a vízzel kapcsolatos dolgokkal én foglalkozom. Most kaptam meg a régebbi hozzászólásokat, igyekszem válaszolni rájuk - természetesen ha még aktuális. Lehetőség van vízkóstolásra a Bajcsy Zs. úton, a Nyugati térnél, ott egyéb termékek is megtekinthetőek. Ajánlom megtekinteni a vizes.info oldalt, oda tettem fel néhány fordítást és cikket. Ha kérdéseid lennének, szívesen állok rendelkezésedre. Üdvözlettel vilmos

Értékelés: Nincs
káfonya's picture

vízkóstolás diunkának

Szia diunka! A vízkóstoláshoz hozzátenném, hogy igazából akkor lehet érezni a különbséget a két víz között, amikor hozzászoktál a Pi-víz ízéhez (ami igazából nincs is) cookies.gif és utána belekóstolsz a csapvízbe (és megérzed a klórt és egyéb maradványok ízét). A különbség megtapasztalásával fogsz rájönni, milyen szakadék van igazából jó és rossz minőségű víz között... Fordítva talán azért nem működik, mert egy "ízeshez" képest nehezebb érezni a "nem-ízt", mint fordítottan. Szép nyárutót, Reni

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Diunka Mátyásföldön

Diunka Mátyásföldön szívesen megkínállak egy pohár vízzel! :)
Niki

Értékelés: Nincs

Kangen víz

Sziasztok! Szeretném megtudni a véleményeteket a kangen vízről. Próbálta már valaki? Tényleg olyan jó, mint amilyennek hirdetik? Előre is köszönöm! Üdv: Kriszta

Értékelés: Nincs

víz kérdés

Sziasztok..Mindenkinek boldog ünnepeket. kérdésem mi a véleményetek a lugos vizről? kangen víz? mennyibe kerül a pimag vizszürő?

Értékelés: Nincs

Syndy vizes kérdéseire a válaszok

Szia Syndy!

Alább olvasható Vali véleménye a kangen vízről, valaki már kérdezte...

A lúgos vizek jók, szeretjük őket, de csak ez nem oldja meg a szervezet lúgosítását, az étkezés ugyanolyan fontos.

A pi-mag vízszűrőről mindent megtalálsz a vizes info oldalunkon, ahol Vilmos várja az érdeklődőket. A cikk végén belinkelve az oldal.

Üdv: emő, Neked is minden jót!

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Annyit tudunk róla, hogy

Annyit tudunk róla, hogy arzén-, klór- és lebegőszennyeződés-mentesített lúgos (8,0 - 9,5 pH) víz, amelyet egy gép állít elő a csapvízből. Én még nem láttam, és nem kóstoltam, de a leírások szerint jó lehet.
Termékfüggetlen tanulmányokat még nem láttam róla, csak a forgalmazók leírásait ismerem, amelyek egy kicsit túlajnározzák a hatásait, de ez nem azt jelenti, hogy rossz!
Személy szerint örülök neki, hogy egyre többen fedezik fel a vízivás, a víztisztítás és a lúgosítás jelentőségét.

Értékelés: Nincs

Forrásvíz

Sziasztok! Egy Miskolc-Lillafüreden található forrásból szoktuk a vizet "csapolni", végre rábukkantam néhány adatra ezzel kapcsolatban. A forrás nitrát tartalma 5 mg/l, oldott oxigén tartalma 10,3 mg/l volt 1997-ben. Minden nap fogyasztjuk, szinte kizárólag csak ezt. Mennyire jó ez? Úgy értem rendszeres és korlátlan fogyasztásra.
Köszi a választ.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Mire jó Andrea33 forrásvize?

Mire jó? Szomjat oltani. Semmi másra!
A nitrát tartalmat azért tüntetik fel, mert nagyobb mennyiségben káros, az oxigén viszont nagyobb mennyiségben hasznos lenne (20 g/liter).

Értékelés: Nincs
Mázsa Viki's picture

Víztisztító

Kedves Vali!
Hol tudok vásárolni Okinawa víztisztító készüléket?

Viki

Értékelés: Nincs

Vízszűrő

Kedves Viki! Nem tudom, a májusi időpont óta sikerült-e beszerezned a vízszűrőt? A régebbi hozzászólásokat/kérdéseket csak most kaptam meg, ezért a késői válasz. Kérésed nem jutott el hozzám korábban. Ha még aktuális, kérlek jelezz vissza. Üdvözlettel vilmos

Értékelés: Nincs

M. Viki és a víztisztító

Kedves Viki!

Irj egy levelet az ügyfélszolgálatra a Kapcsolatok menüpontban.

Kati

Értékelés: Nincs

ásványvíz

Sziasztok!

A segítségeteket kérném elemzésben.
A család tisztított vizet (Nikken) iszik, amit nagyon szeretünk.
A férjem azt mondta, hogy néha inna egy kis ásványvizet.
Melyiket vehetem meg a három közül?
1. A........l  szénsavmentes forrásvíz
Össz. oldott ásványianyag: 610mg/l. Vastalanítva.
Kálcium  83mg/l
Magnézium  39,9mg/l
Hidrogénkarbonát   451mg/l
Fluorid  1,4mg/l
Nátrium   6,9mg/l
2. A....e természetes ásványvíz
Össz. oldott ásványianyag: 521mg/l. Vastalanítva.
Hidrogénkarbonát  397mg/l
Kalcium   60mg/l
Nátrium  34mg/l
Magnézium   21,4mg/l
Kálium  2,3mg/l
3. Sz......i természetes ásványvíz
Össz. oldott ásványianyag: 520mg/l
Nitrit és nitrát nem kimutatható
Ph: 7,4
Kálcium  63mg/l
Nátrium   21mg/l
Magnézium  26 mg/l
Hidrogénkarbonát  400mg/l

Ezeket vettem és ezeknek az íze nem is olyan rossz.
Bocs, ha már elemeztétek, de nem találtam meg.

Várom válaszotokat.
Köszönöm,
Edit

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Szedit ásványvizei

Mindhárom jó összetétel, de nekem a második és a harmadik a legszimpatikusabb, mert azokban kevesebb a kálcium, és nincs bennük fluurid.

Értékelés: Nincs

ásványvíz

Szia Vali!

Köszönöm a válaszod.
Gondoltam, hogy a fluorid nem túl jó az ásványvízben.
A kálciumra pedig azt hittem, hogy nagyon jó, hogy van a vízben.
Nem értek hozzá, csak abból indultam ki, hogy olyan sok embernek ajánlják a kálcium és magnézium pótlását.

Köszönöm,
Edit

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ásványvíz és a kálcium

A kálcium egyébként jó a szervezetnek, de ha nincs mellette K-vitamin és még egy csonó más egyéb nyomelem, akkor a szervetlen kálcium csontritkulást okoz! Tudom, ez paradoxonnak tűnik, de sajnos így igaz!

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)

Anna kút

Sziasztok!

Időm nagy részét Szegeden töltöm, és mindig is nehéz volt eldönteni h mit igyak. A csapvíz valami borzadály, a bőrömet is tönkreteszik (a tiszta termékek kicsit javítanak a helyzeten). Most jutott eszembe, hogy a város közepén van az Anna forráskút és sokan viszik onnan haza a vizet fogyasztásra. Megtaláltam, hogy miből mennyi van benne, megnéznétek nekem, hogy mennyire fogyasztható?

Köszönöm

Komponens

Mért érték

mg/l

mmol/l

Kálium

K+

2,7

0,07

Nátrium

Na+

323

14,04

Ammónium

NH4+

2,0

0,11

Kalcium

Ca2+

4,0

0,20

Magnézium

Mg2+

2,1

0,17

Vas

Fe2+

0,10

0,00

Mangán

Mn2+

0,06

0,00

Lítium

Li2+

nd.

Kationok összege

 

334

14,59

Nitrát

NO-3

1,0

0,02

Nitrit

NO2-

nd.

Klorid

Cl-

35

0,99

Bromid

Br-

nd.

Jodid

J-

0,068

0,00

Fluorid

F-

0,55

0,03

Szulfát

SO42-

26

0,54

Hidrogénkarbonát

HCO3-

818

13,41

Szulfid

S2-

0,16

0,01

Foszfát (összes)

PO43-

0,37

0,01

Anionok összege

 

881

15,01

Metabórsav

HBO2

4,1

--

Metakovasav

H2SiO3

35

--

Szabad szénsav

CO2

17,5

--

Oldott oxigén

O2

nd.

Összesen

 

1272

29,60




















Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Anna kút vize

Ez egy kiváló ásványvíz, amelyből nyugodtan ihatsz napi 1 pohárkával. De a napi folyadékszükséglet fedezésére alkalmatlan, mert túl magas az össz. oldott ásványianyag tartalma.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

víztisztítón tégla színű lerakódás

Sziasztok!
Itthon a Vali által ajánlott víztisztítónk van. Már több, mint 3 hónapja használjuk és mostanában tűnt fel, hogy az edényke tetejére, amibe lecsurog a szűrt víz, pirosas, inkább tégla színű lerakódás került, főleg ott, ahol a "lecsurgatófej" csatlakozik az edénykéhez. Tuti, csak az utóbbi időben történik ez, mert ezelőtt nem láttam rajta semmilyen lerakódást. Még annak ellenére sem láttam rajta semmit, hogy amióta üzembe helyeztük, egyáltalán nem kellett elmosni az edénykét
Milyen anyagtól lehet ez a vöröses lerakódás? Kézzel lényegében le lehet törölni egyszerűen, porszerűnek tűnik, ami rászárad, ha nem csurog egy ideig ott víz.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Szűrőcsere?

Lehet, hogy lassan szűrőt kell cserélnetek...

Értékelés: Nincs

szűrőcsere kétséges eredménnyel

Szűrőcsere megtörtént! Azóta viszont egy kicsit másképpen üzemel a tisztító, sokkal gyorsabban megy át rajta a víz, komolyan perceken belül lejön a víz nagyja. A másik érdekes tapasztalat, hogy az optimalizálóban a felfelé törekvő buborékok átmentek minibe... nem azok a majd fél centis nagyságúak, hanem annak harmada, milliméteresek.
Még valami, bár előtte nem teszteltem így: üvegben fél percig ráztam a vizet és utána 1 centis hab képződött rajta, ami ugyan gyorsan el is tűnik, ha békén hagyom, kb. 7-8 másodperc alatt. Ezt azért próbáltam ki, mert amikor áttöltöttem az optimalizálóba a vizet, utána egy kis pezsgés hangot hallottam, ami azelőtt nem volt megszokott...
eddig nem túl kívánatosak a változások... Van ötletetek, miért van ez?

Értékelés: Nincs

Vízszűrő/optimalizáló

Kedves Reni! Ha kérdéseid még aktuálisak, kérlek jelezz vissza. A vizes dolgokkal én foglalkozom, ajánlom figyelmedbe a vizes.info oldalt is. Üdvözlettel vilmos

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Szűrőcsere

Én úgy tudom, hogy a szűrőcsere után 2-3 adag vizet át kell futtatni a rendszeren, és csak utána ajánlott a fogyasztása... De megkérdezzük a szakembert is. Pár nap és válaszol.

Értékelés: Nincs

intolerancia-allergia?

Sziasztok!
Egy ideje már követem az oldalt és a bejegyzéseket.
Nem szoktam aktívan résztvenni, nem szeretem ilyen módon nyilvánosságra hozni a problémáimat. De most elkeserdett és rémült vagyok, és van családom akiknek a kedvéért bármit meg kell próbálnom.
3 éves a kisebb gyerekem, vmikor akkor kezdődött a dolog. Nem gyarapodtam a terhesség alatt és a baba is kicsi lett. De időben született és igyekeztem őt táplálni, 14 hónapos koráig szoptattam. A menzeszem egy év múlva jött vissza, de rendszertlenül, 24 nap körül, és kellemetlenségekkel. Az utóbbi évben fázékony lettem, már régebb óta rosszul alszom, a végtagjaim hidegek. Érzékeny lettem az alkoholra, nem mintha innék, de a társasági életünk része néhány pohár jó bor, vagy egy kevés sör, de én újabban hányok és egyéb tünetek. Soha nem hánytam előzőleg. Legyengültem, sokat vagyok beteg pedig aktívan élek és jól táplálkozom.
Gondoltam utánajárok: rákszűrés ok, kapcsolódó hormonvizsg. ok. Vérkép: TSH 4 fölött (erre gondoltam), a májamban sok a vas és billirubin van a véremben bőven. A TSH már korábban is volt emelkedett, de jó is volt, a nőgyógyász 2x is nézte.
Az állapotom mostanra nagyon romlik, folyamatosan fogyok, 49 kg vagyok. Szedem egy bizonyos Doktor vitaminjait, és úgy tűnik ez tart életben: a háziorvos azt mondta egészséges embernek az nem kell. Abbahagytam és 3 nap múlva légszomjam lett és remegtem, 4-5 liter vizet ittem naponta. Újra bevettem és most jobb, de a kihagyás lehet, hogy elindított a lejtőn. Azt mondja az orvos a fejemmel van baj, de én egy rendkívül kiegyensúlyozott embernek tartom magam.
A régen 100/60 körüli érnyomásom megemelkedett 127/71-re 85 pulzussal. Folyamatosan remegek. Elmentem egy NES vizsgálatra, ez legyöngült immunrendszert, máj problémát és vitamin és ásványiaanyaghiányt jelzett. B1, B6, B9 és szelén cink foszfor. Lehetséges okként laktóz érzékenységet és nem specifikált allergiát, glükóz-anyagcsere zavart. Van beutalóm mindenfelé, csak félek nem jutok el addig, mert a szívem kiakad, vagy lekaszál egy betegség.
Hülyének néznek, és miért akarok vegetariánus lenni. Mellesleg nem vagyok még egészen, de mióta alig eszem húst, inkább tejterméket és gabonát stb. erősödik a
probléma. Részemről a vegaság hozzáállás a méltó élethez és halálhoz, ezért igyekszem.
Ha van ötlet, kérlek írjátok meg. Vmit tennem kell, nem várhatok!
Jó hosszú, már az is szép, ha elolvassátok, és köszönöm! Klára

Értékelés: Nincs

Intolerancia-allergia

Kedves Klárica!

Szeretnék a problémáddal kapcs. hozzászólni. A cukorbetegség témáját mennyire jártátok körül a háziorvosoddal? Ne ijedj meg, nem azért írom, de vannak tüneteid, amik erre is utalhatnak. Sajnos a nem megfelelő vitaminok (szintetikumok) használata is okozhat károkat. Nálam "csak" vesekövet okozott a sokat reklámozott multivitamin évekkel ezelőtt, amitől segített megszabadulni egy term.gyógyász.  Én azt javasolnám neked, hogy térj át bizonyítottan természetes készítményekre (Neways vitaminjaira), tiszta kozmetikumokra, mert ezek is kellenek az egészséges életmódhoz, ugyanis sajnos leterhelik a szervezeted a károsanyagoktól hemzsegő test- és hajápoló készítmények is. Étkezésedben mindenképpen javaslom a csírák bevezetését, a teljes kiőrlésű gabonákból készült pékárukat, a tehéntej helyettesítését növényi tejekkel, a hal fogyasztását, a finomított napraforgó olaj helyett  pl az olívát, a cukor kiváltását akár sztíviával, és millió ilyen tanácsot olvashatsz ezen oldalakon.
Bízom benne, hogy megtalálják a problémád valódi okát, és lesz erőd változtatni az életmódodon is a jobb eredmény eléréséhez.
Jobbulást és sok mozgást (pl jógát) kívánok neked!
Melinda

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Klárica, mióta szeded azokat a bizonyos vitamonokat???

Volt már nem egy betegem, akiknél ugyanezeket a tüneteket váltotta ki ez a bizonyos vitamin... Tudod, elég érdekesen működik...
Gondolkozz el azon is, hogy a vitamin szedése mellett vajon miért van mégis kóros vitamin és ásványi anyag hiányod?
Szanaszét van a hormonrendszered és a felszívódásod. Ezt nagyon könnyen helyre lehetne rakni étkezéssel és célzott természetes hatóanyag bevitellel, de semmi esetre sem csak vitaminokkal, mert hiába zabálod a vitamint, ha nem szívódik fel.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Klárica panaszai

Sziasztok!
Vali! Köszönöm, hogy válaszoltál! A táplálkozás teljes megváltoztatásával: nincs tej és glutén, viszont gyógytea és tisztított(!) csapvíz stb., sokat javultam és nem szedem már a "borzasztó" vitaminokat. Most kezdtem komolyan fontolgatni, hogy kell vmi plussz, ami megerősít.
Most én sütöm a kenyeret, de nem hiányzik igazán, szóval nem nagyon eszem olyasmit amiben liszt van, a család miatt teszem.
Cukorbetegség kizárva, viszont magas az ATPO szint és tejtermelődés van. Tehát valóban a hormonok kissé elszabadultak. A glutént kivizsgálták és nincs allergiám, de valszeg érzékeny vagyok a laktózra és talán másra is, de a tejtermékek kerülésével ezek most kívül kerültek a körön. Ezt viszont nem vizsgálták meg, a NES mutatta és a tapsztalat igazolta.
A már leírt fura tünetek kísértenek rendesen, de nem adtam fel, csak valahol az ált. orvostudományon kívül kell keresnem a boldogulást, mert ők tüneteket kezelnek, de én ehhez nem vagyok még elég beteg(!).
Köszönöm a hozzászólásokat, Klára


Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)
Bényi Bernadett's picture

Csapvizeink tisztasága, kicsit megdöbbentő...

Leírok nektek egy saját "kísérletet"...

Kb. egy bő hónapja voltam nőgyógyásznál szokásos rákszűrésen. Majd jött egy levél, hogy candidám van...nekem, aki már nem tudom megmondani, mikor ettem utoljára cukrot és egyébként is nagyon ügyelek a helyes táplálkozásra...???!!!
Gondoltam, a végére járok a dolognak, rögtön elmentünk biorezóra a családommal és kiderült, hogy tele vagyok/vagyunk arzénnel és higannyal !
Az előbbiekből kifolyóan megint nem értettem...
Következő alkalomra bevittem MINDEN élelmiszert, amit fogyasztunk és a csapvíz valamint egy bioliszttől akadt ki a gép, hogy ezek mennyire nem jók nekünk!
Direkt elvittem a vízszűrőnkkel tisztított vizet is és azzal nem volt semmi baj!

Kicsi szösszenet az előbbiekhez:

"Arzénes víz - Több magyar településen betilthatják az ivóvízhasználatot
    Szerző:     Független Hírügynökség     

Magyarország 149 települése az ivóvíz arzéntartalma túllépi az Európai Unió által megszabott határértéket. Míg nálunk 50 mikrogramm/l a megengedett érték, az EU-ban ez csak ennek ötöde. Ha év végéig nem sikerül változtatni ezen, az érintett településeken betilthatják az ivóvízhasználatot a szakhatóságok.

Dél-alföldi települések, köztük városok vezetékes ivóvízhasználatát tilthatja be a szakhatóság, mert a csapvíz arzéntartalma túllépi az Európai Unió által megszabott egészségügyi határértéket. Maráczi Gabriella az ÁNTSZ Dél-Alföldi Regionális Intézetének közegészségügyi osztályvezetője az RTL Híradóban hétfő reggel elmondta, hogy 149 településen magas az ivóvíz arzéntartalma, a legrosszabb a helyzet Eperjesen.
Magyarországon jelenleg 50 mikrogramm literenként az arzén egészségügyi határértéke az ivóvízben. Az uniós szabályozás szigorúbb: 10 mikrogramm literenként. Ennek betartása alól év végéig van felmentése Magyarországnak. Ha nem indulnak be az egyébként uniós pénzből támogatott víztisztító programok, vagy nem kap az ország újabb haladékot, nem lesz ivóvízként elfogadható víz az érintett településeken - mondta Maráczi Gabriella.

Az arzén egyébként természetes szennyeződés, más források használatával, speciális tisztítóeljárással, vagy tiszta víz hozzákeverésével lehet csökkenteni a mértékét az ivóvízben.

(FH)
Létrehozva: 2009-01-26 10:19:00"

Meg kell jegyeznem, hogy inni mindig a szűrt vizet isszuk, viszon előfordult, hogy csak a kis szénszűrővel  (barkácsüzletben kapható) szűrt vízzel főztem...úgy tűnik, ennyi elég volt, ezért gondoltam, hogy megosztom Veletek ezt az "élményemet".
Bár sokszor írtam erről, de ismételten leírom, hogy milyen összefüggés van a candida és a nehézfémek, stb. között...csak annyi, hogy megköti őket, hogy ne jussanak el az agyba és okozzanak idegi problémákat...
Csinálom a 8-hetest Milk Thistle-el és Vitáltapasszal kiegészítve és már nincs candidám és az arzén is csak nyomokban van már jelen !
Kaptam egy kis biorezós méregtelenítést is és biztos, hogy többet szűretlen csapvizet nem iszom és családomnak sem engedem!

Berni



Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

Kláricának és Gio-nak SOS!!!

Kérlek Benneteket, sürgősen írjátok meg, hogy milyen vitamint szedtek, valami nekem nagyon furcsa...

Köszi!

Berni

Értékelés: Nincs

vitamin

Szia!
Én a Kláricát magamra vettem, nem látom a levelem, persze rossz helyre tettem biztos, de én vagyok a NES vizsgálatos, és L.... vitamint szedek.
Segítséget nem találtam még, de egy idős professzor legalább annyit mondott, hogy szerinte is sürgős kivizsgálás kell.
Szerintem felszívódási baj van, de nekem időt kellene nyernem, hogy egyáltalán kiderüljön a probléma. Szerintem vmi ésszerű diéta megerősíthetne, hogy egyáltalán eljussak a kivizsgálásig. Az orvosok azt mondják, mindent kellene ennem főként húst, de ezzel az én szememben értéktelen a véleményük. A NES tej tippje néhány napos kísérletezés után jónak tűnik, de kellene vmi bizonyosság.
Mivel hisztinek tartják az egészet, gyakorlatilag fenyegetnek a tükrözéssel. És én persze félek is, mert mint minden normális ember ragaszkodom a méltóságomhoz, ez pedig igencsak sérül, ha a fenekedbe dugnak vmit, és hát ott a fájdalom is. Csak nem tudom tényleg szükség van-e rá?
Bármilyen vélemény segítség és köszönöm! És ha van kérdés válaszolok.
Klára

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

Klárica panaszai

Amit én tennék a helyedben: először biztosan csináltatnék egy biorezós felmérést, hogy tudjuk, hol a baj és honnan induljunk el. Én bízom benne és abban is, hogy segíteni is tud, de ha Te szkeptikusabb lennél, akkor csak csináltass egy állapotfelmérést majd  jöhetnek az orvosi vizsgálatok (labor stb.).
Véleményem szerint is felszívódási zavaraid lehetnek, ezért vagy ennyire lemerülve, de hogy ez mitől van sok oka lehet...akár még valamilyen élősködő is...
Persze, egy komplett 8-hetes méregtelenítés és regenerálás is csodákat tesz -saját tapasztalat :) -de Te döntöd el, melyik utat választod, én a biorezót és a 8-hetest ajánlom tiszta szívből. Egy dolgon azért gondolkodj el, akkor is, ha most egy picit ágállsz a dolog ellen: valóban nincs semmilyen lelki eredetű probléma, ami aggaszt Téged? Valami,  amit nem tudsz feldolgozni, megemészteni?
Az étkezésben pedig nagyon figyelj oda, ha nem eszel húst, biztosan megkapjon a szervezeted minden tápanyagot a növényekből, amire  szükséged van, mert súlyos hiányállapot léphet fel...A biorezó a vitaminokat is meg tudja nézni a szervezetedben.
Ezt a vitamint pedig mellőzd, nagyrészt szintetikus és függőséget okoz, de ezt úgy látom, már tapasztaltad is...

Berni

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Klárica panaszai

Szia!
Nem tudom mi a biorezo, de a NES szerintem vmi hasonló, Nutric Energetic System. Innen tudok a vitaminhiányokról stb. Esetleg nézd meg, szerintünk jó.
A lelki kérdéseken kívül nem is érdekel már más, tekintve, hogy napról-napra szaporodnak a tünetek: magas TSH, alacsony prolaktin, zsibbad: bal arc, jobb láb és kéz, bal fül zúg és fej fáj a baloldalon.
Megbékélni próbálok mindezzel és lehet sikerül is. És még rendbe is jöhetek, mind Isten kezében vagyunk.
Ha aktuális lesz majd jelentkezem a méregtelenítés miatt.
Klára

Értékelés: Nincs

természetes ásványviz

Szaisztok! Én úgy hallottam egy orvostan hallgatótól, hogy a természetes ásványvíz sem jó, ha mindig az iszunk, ami a földből jön ki és nem pedig ellenőrzött boltit vagy vezetékest.
Erre lennék kiváncsi.
Üdv. Era

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

És ez egyszer orvosi diplomát fog kapni??? Mi lesz így velünk???


Nem tudok szóhoz jutni a tehetetlen dühtől. Valaki válaszolna helyettem?

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

segítek

Kérdezz meg az orvostanhallgatótól, hogy szerinte a víz az mégiscsak honnan ered? A levegőből? Bár ha az esővízre gondolunk, ami belesik a folyókba, akkor nem is hülyeség. Az ásványvizet is ellenőrzik, illetve attól a csapvíz nem tisztább, ha többet vizsgálják - és a csövekkel mi a helyzet? Nálam a vízkő is barna lett pár hete - hát az a víz vagy vízvezeték mennyire lehetett tiszta?
Kati

Értékelés: Nincs

zöldárpa-elemzés

Szia Vali,
 
az általad is preferált vízszűrő gyártójának van egy zöldárpa étrend-kiegészítője, melyet tiszta terméknek mondanak.
Ez van a dobozán, ez alapján mit tudsz mondani róla?
 
Összetétel: árpafű lé por (51%), maltodextrin, stabilizátor: guar-gyanta*, gyöngyárpa mag kivonat* (2,0%), kombu por*
(0,2%) tartósítószert, mesterséges színezéket nem tartalmaz, gluténmentes, *pimag® védjeggyel ellátott keverék
 
Növényi eredetű étrend-kiegészítő, árpafű, kínai gyöngyárpa, és tengeri alga por.
A ........ természetes forrásból származó klorofillt, A és C vitamint tartalmaz.
A természetes antioxodánsok közül a magas béta karotin tartalom fontos szerepet játszik a sejtek védelmében.
 
Köszönöm
Andi
Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

Andi és a zöldárpa

Ezzel nincs semmi gond, a hatékonysága a kérdés...

Berni

Értékelés: Nincs

klóros víz - babaúszás

Sziasztok,

7 hónapos pici lányomat itthon klór mentes vízben fürösztjük. Szerintetek ha babaúszásra járnánk, mennyire lenne gond az agyonklórozott víz? Aggódjak-e miatta vagy kb heti 1 alkalommal "kibírja"? (Kicsit aggaszt, de nem tudom, hogy normális-e emiatt megvonni az úszástól?)

Köszönöm
Andi

Értékelés: Nincs

babaúszás

szia Andi

Klórmentes vízet hogyan készítesz?

Köszi Meli

Értékelés: Nincs

Klórmentes babavíz Erre

Klórmentes babavíz

Erre én is kiváncsi vagyok, hogy hogyan lehetne előállítani! Talán víztisztító kancsó + utána felmelegíteni a kapott vízet?? Továbbra is várjuk Melivel a választ Anditól, vagy bárkitől aki jó tanáccsal tud szolgálni!
Üdv. Yoel

Értékelés: Nincs

Zuhanyszűrő Yoelnek

Szia !

Én most rendeltem zuhanyszűrőt, az ára szerintem korrekt, még tapasztalatom nincs vele, de leírás alapján jónak tűnik ! A lenti címen mident megtalálsz róla.
Trixi

  Víztisztítás családbarát áron!
www.viztisztitas-csaladbarat-aron.hu
Értékelés: Nincs

Vízszűrős zuhany


Sziasztok!

Nyilván nem egsz házas rendszerre gondoltok, ezek árban is nagyságrendekkel többe kerülnek, hanem léteznek a csap és a zuhanyfej közé iktatható szűrőbetétek. Ha írtok nekem, szívesen elmondom, én milyent használok, vagy keressetek rá a neten a zuhanyszűrőkre. Másik változat, amit pl. Berni is használ, maga a vízszűrős zuhanyfej.
üdv: emő

Értékelés: Nincs

babaúszás/klór-mi járunk

Sziasztok!
ez a kérdés engem is foglalkozat, sokszor felmerül bennem, hogy a későbbiekben ha lesz kedve úszni járni a kisfiamnak-kompenzálja-e a káros hatást a sport.
Mi bajaiak vagyunk, és nem járunk ide úszni, de a szomszédasszony lánya aktívan sportol, itt erős az úszósport...Elmondása szerint nem is hinnénk milyen drága sport lett az úszás-ezen meglepődtem, azt mondja a legjobb minőségű fürdőruhát is havonta cserélni kell, mert elvásik az anyag a klórtól!!nos nyilván egy sportoló nem nyeli le a vizet, hogy mit művelhet vele amúgy...?bár úgy néz ki,az úszók szépek, erősek, kitűnő egészségnek örvendenek-erről talán Egerszegi Krisztinát kéne megkérdezni vagy egy csini vizilabdás fiút:)...

Ami a babaúszást illeti, kevesen tudják igazán mit is jelent ez. Mi 5 hónapos kisfiammal csatlakoztunk barátnőmhöz, aki hosszasan utánajárt a kérdésnek. Itt Baján akkor még nem volt, a kiskunhalasi fürdőben-uszodában talált egy fiatalembert, aki sérülteket is, óvodásokat is oktat és edző is. Ő oda vissza körbejárta a témát és elvégezte az összes létező tanfolyamot, végül összegyúrta a technikákat és tapasztalait és saját módszerével oktat. Elérhetőségét megadom privát ha szeretnél tőle kérdezni. Ő azt tanácsolja min.kb 4 hónaposan kezdhető és max 6 hónapos koráig meg kell tapasztalnia a babának a merítést. Kb. fél éves korig él a búvárreflex, ami pont azért kell, hogy a víz ne jusson be mindenhova. Garatig elmegy és onnan visszajön.
Sok ellenvéleményt olvastam mostanában a babaúszással kapcsolatban, amik igen csak lenézően nyilatkoznak. Ennek az ősi reflexnek az életbentartását a fejlődésben való visszatartásnak tartják. Pont a februári É... női magazinban olvastam egy ilyet. A mi edzőnk szerint pont az a fontos, hogy ő addig foglalkozik velük, amig átvezeti őket a "hagyományos" úszásba, mert a babaúszós gyerekek mindig kis sellők módjára kezdenek mozogni és nehezebben állnak át.
Ami fontos:
1. Babaúszásra nem hirtelen lelkesedésből kell járni, olyan helyet kell találni, ahol ha elkezdted, végig is vezetnek egy úton.
2. Soha nem szabad egy rossz élmény hatására abbahagyni, mert ez életre szólhat
3. Legalább heti egyszer el kell járni, és főleg az elején nem tartani hosszabb kihagyásokat
Mi most ott tartunk, (2,5 év)hogy ha eldobod visszaúszik,egyedül kapaszkodik meg a medence szélében  és néha már tesz egy-egy kézmozdulatot.
És amiért szeretjük:
-mert teljesen le van tudva a víz megszerettetése
-mert a gyakorlatokat végül is te végzed a babáddal, illetve párban az oktatóval ami nagyon megerősíti a gyerek beléd vetett bizalmát
-mert a hajmosás vicces dolog :))

és amivel számolni kell:
- nagyobb gyerekedet nem viheted többet olyan helyre nyaralni, ahol nincs víz:))
- nem maradhat a víz a locsolókannában, azt onnan ki kell pacsálni:)
-...és a kiskádban sem:)
-..és a pocsolyában sem:)
-és fokozottan kell vigyázni, mert a Balaton sajnos nem átlátszó, de a kisgyereked abba is ugrani akar

A tisztaságról:
-babaúszást oylan helyen engedélyeznek, ahol a víz klórtartalma nem halad meg egy értéket-nem tudom pontosan mennyi-ezt, ha van kellő akarat, úgy szokták kivitelezni, hogy a vízcsere után közvetlenül babaúszás, aztán visszatöltik a klórszintet
-illetve olyan kismedencékben, ahol megfelelő az érték-itt ugye nem csak babák fürdenek, nem mondom hogy kizárt elkapni dolgokat, de babákra mégsem jellemző
-a fülgyulladás meg mittudoménmi a víztől csak riogatás, halason a 15-20 babából még senkinek sem volt
-az immunrendszerre való hatását nem tudom lemérni, fontosabb sztem az egészséges életmód általában és az, hogyha dideregni kezd a baba ki kell vinni
-ált. 33(tól) fokos vízben már nagyon kellemesen "elvannak", ami ennél hidegebb azt nem ajánlom, mert nem tudják elengedni magukat
-itt próbálkoztak egy helyi szauna-fürdő medencéjében(30-32fok), de abban fáztak a babák
szeretettel: emő

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

babaúszás contra klór

Sziasztok!

Gyakorló babaúsztató anyuka vagyok Pesten. Mielőtt elvittük a kisfiúnkat, úgy tudtuk, hogy ahol babaúszást oktatnak, ott nem szabad klórozni a vizet. Tény, hogy a tanuszodában, ahova járunk, nincs klórszag, és nem csípi a szemünket a víz. A hőmérséklete egyébként kellemes 32 fok körüli. Jobb helyeken a kísérő felnőtteknek orvosi igazolást is kell vinniük arról, hogy nincs bőr- és nőgyógyászati betegségük.
Az úszásról azt gondolom, bármikor el lehet kezdeni egy szimpatikus helyen (Bp-en elég nagy a választék), ha nem is lesz a gyerekből mindjárt mélytengeri búvár, az alapvető cél, hogy ne féljen a víztől, pár alkalom után elérhető. Mi már csak azért is járunk, mert gyermekünk rendkívül élvezi.
Szóval uszira fel, kedves szülők és babák!!!

Üdv.

 

Ági

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

még babaúszás

Kedves Emő,
köszönöm a választ, meg Áginak is
 
Nem arról van szó, hogy a széltől is óvni akarom pici lányom, csak a klóros víz tapasztalataira voltam kíváncsi babáknál.
 
Itt a környékünkön (Dunakeszi) olyan helyet találtam ahol, Kalovits módszerrel oktatnak. Azt írják, hogy a  víz hőmérséklete max. 28-30 fok lehet, hiszen a baktériumok ilyen hőfok fölött hatványozottabban szaporodnak.
Otthon pedig rá kell szoktatni a babákat a 31-32 fokos vízben való fürdetésre. Én ezt kicsit hidegnek találom …. biztos sokan járnak és kibírják… Mi vasárnap elmegyünk megnézni, hogy milyen is a hely, oktatás…aztán meglátjuk. Max. teszünk egy próbát.
A klórról ezt írják: Több uszodánkban az ÁNTSZ-által elfogadott klórszint mellett ún Crystalline-t adagolunk, mely természetesen szintén rendelkezik ÁNTSZ-engedéllyel. Használatával a klór kellemetlen mellékhatásait megszüntetjük! (Biztos nem vmi természetes csodaszer...)
 
Egyébként férjem is bajai , de most már csak anyósékhoz járunk Bajára.
 
Szép napokat és jó úszkálást!
Andi
Értékelés: Nincs

Hajrá babák!

Szia Andi, próbáljátok ki!
Egy adonyi barátnőm barátnője:) is hűvösebb vízbe jár, majd meglátod mit szól hozzá a picike! Ismered a lánykádat, biztos tudod hogy nála hol a határ. Rövid hajat mindenképp, és minden este hoppázhattok-egy vödör víz a fejre:)
A fertőtlenítőket nem ismerem, csak az ózont hallottam eddig mint alternatívát, és az Eliminator hatóanyagát, amit Vali említett.
úszkálásra fel, aztán majd gyertek Bajára kipecálni a halakat, nemsokára strandszezon!
üdv:Emő

Értékelés: Nincs

Babaúszás Andinak

Szia kedves Andi,

Azt tudom mondani, hogy mindentől megóvni nem tudod, és mindennel találkozni fog, még ha meg is akarjuk őket óvni mindentől. Klóros vízzel is fog találkozni, és teljesen tisztán sajnos nem tudjuk tartani őket. Csak amit mi is megtehetünk.
Szóval szerintem, ha ugyanúgy figyeled a drágád, mint eddig, és óvod, ápolod, akkor minden apró változásra válaszolni tudsz majd nála.
Próbáld ki és meglátod majd, hogy mire kell figyelned. Ne féljünk előre dolgoktól.
Amúgy azt hallottam, hogy vannak olyan babaúszásos medencék, ahol más összetételű vizet kell használniuk. Ezért drágábbak is.
Szóval barátnőmék is viszik a babát és figyelték ezt. Náluk nem volt gond, mert megfigyelte a babái bőrét (ikrek a drágák). Azt mondta egyébként, hogy volt akinél szinte azonnal reagált a pici bőre, szóval látni fogod. Próbáld ki, had élvezze a pici

Szép napot,
Ági

Értékelés: Nincs

Vajkrém elemzés

Ez egy vajkrém összetevői. Nagyon gáz? Keresgéltem az e-szamok.hu oldalon is, de nem sokat sikerült kiderítenem:
Tejszín, vaj, fűszerkészítmény:( mustár, paprikakrém, tartósítószer: E202, E211), sovány tejpor, fűszerek, szárított zölségek, konyhasó 0,9 %, kukoricakeményítő, móosított kukoricakeményítő, sürítőanyag:E415, étkezési sav: citromsav, vajkultúra.

Egyébként mi az a módosított kukoricakeményítő?
Eszter

Értékelés: Nincs
Katka's picture

Eszter vajkréme

Nem nagyon gáz, de azért jónak sem mondanám, elfogadható, ha már megvetted, ne dobd ki, de többször ne vegyél..... bajdo nem lesz tőle, ne ijedj meg....

A módosított kukoricak. az GMO kukorica, génkezelt.

Értékelés: Nincs

..... termékek jók-e

Kedves Vali!

Kérdezni szeretném, hogy ismered-e a .... és az ... cég bőrápolási termékeit, ha igen mi a véleményed ezekről?

Köszönettel:
Eleonóra

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Eleonóra többször agyonelemzett termékei

Kitöröltem a márkaneveket, mert nem szeretném, hogy lelőjenek.
Szóval: valószínű, hogy új vagy az oldalon (Köszöntelek szeretettel!), és nem olvastad még a "hozzászólás a hozzászólóknak" c. írást, amiből megtudhatod, hogy nem elemzünk márkákat, csak egyes termékeket név nélkül, és pontos összetétellel. Sokszor találtunk azonos márkanév alatt futó kiváló, és mérgező összetételű termékeket is, ezért nem szabad általánosítani. Az általad beküldött két márkanév alatt futó kozmetikumok között még sajnos nem találtunk tisztát, sőt a második cégnek van pofája egy 2 éve betiltott és bizonyítottan rákkeltő, sejtkárosító és súlyosan mérgező alapanyagot használni a termékében.
Nézz körül a hatóanyag táblázatunkon is, amely igaz, hogy még nem teljes, de némi segítséget nyújt az otthoni elemzésben.

Értékelés: Nincs

Igen új vagyok, most


Igen új vagyok, most találtam rá az oldaladra. Bocsi, hogy nem olvastam végig
Köszönöm válaszod!
E-mailben elküldenéd mely az a termék amely tartalmazza a 2 éve betiltott alapanyagokat, ugyanis egy-két termékét használom.

Eleonóra

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Eleonóra kíváncsi

Nem kell emailben küldenem, mert név nélkül írom: a dezodor. Itt találod a kérdéses anyag leírását.

Értékelés: Nincs

extralevendula - mire használhatom?

Kedves Vali,
segíts kérlek, mert kaptam ezt a terméket, de nem tudom, mi mindenre lehet használni: extralevendula olaj jojobaviaszban (10%-os)
Lavendel extra kbA (Frankreic, Wasserampfdest.,Rispe) Jojobawacs Natürlich enthalen: Limoene, Linalool, Geraniol.

nagyon köszönöm! Petra

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett's picture

Petra levendulája

Ezt az olajat használhatod parfümként, vagy masszázshoz pl. fejfájás esetén a homlokba dörzsölve, esetleg fürdővízbe izomfájdalom enyhítésére, nyugtatásra.
A levendula fő terápiás tulajdonságai: fájdalomcsillapító, antidepresszáns, fertőzésgátló, vírusölő, hámosító, dezodoráló, vérnyomáscsökkentő, idegrendszerre ható, nyugtató, tonizáló, dekongesztáns: csökkenti az elsősorban nyálka okozta elzáródást, tódulást;
emmenagóg:elősegíti és szabályozza a menstruációt.

Alapvetően nyugtat, csillapít és ellazít, enyhíti a hangulatingadozást, a depressziót és a premenstruációs tüneteket.

A várandósság első hónapjaiban kerüljük, különösen, ha már előfordult vetélés!

Töményen, nem bázisolajba keverve is nagyon ajánlom, nekünk van egy kis levendulás zsákocskánk a hálószobában is .

Puszi!
Berni

Értékelés: Nincs

vesehomok

Kedves Vali és Lányok!

2,5 éves kislányomnak vesehomokja van, csakúgy mint nekem...
Egy húgyúti fertőzésnél derült ki. 3. hónapja csinálom a napi 2szeri kamillás ülőfördőt, melynek eredményeképpen, elmúlt a vesemedence tágulata és a gyulladása, és lett egy negatív vizelet eredmény.
Sajnos a homok és a túlzott kalcium ürítés viszont maradt...
Mit tehetek azon túl, még, hogy öntöm belé az innivalót?
(A szokásos vesetisztító teákat nem ihatja mert még kicsi....)
Aggódom, segítsetek!
Köszönöm: Gabci

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Gabci és a vesehomok

sajnos én is csak azt tudom javasolni, hogy sok-sok folyadék.
Próbáld meg felvenni a kapcsolatot Dr. Lengyel Boglárkával. Ő gyermekgyógyász és nem mellékesen homeopátiával is foglalkozik.
Jobbulást!

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.