Tartalom:
Fujian néhány hiresebb wulong teája
A Song dinasztia idejében Fujian tartomány, Anxi térség egy kis falujában élt egy Su Long nevezetű teatermesztő. Ez a Su Long a teatermeszésen kívül még nagyon szeretett vadászni is. Termete robosztus, testes volt, bőre sötét színű, így a környékbeliek Fekete Sárkánynak hivták (a Long sárkányt jelent). Egy napon Fekete Sárkány ismét hátára kapva a kedvenc fegyverét vadászni, és teát szüretelni indult a hegyre. Körülbelül dél tájékán hirtelen a semmiből előbukkanva egy hegyi őz vágtatott el mellette. Fekete Sárkány nyomban fegyvert rántott és megsebesitette vele az őzt, aki az erdőbe menekült. Fekete Sárkány utána vetette magát, üldözni kezdte a vadat. Több órai üldözés után végre megtalálta az elesett állatot, majd felkapva hátára elindult hazafelé. Mikorra hazaért már besötétedett, így családjával nyomban nekiláttak a vad elkészitésének. Eközben pedig a tea készítése teljesen kiment a fejükből. Másnap reggel jutott csak eszükbe, hogy a Fekete Sárkány által szedett friss tealevelekről megfeledkeztek. Az éjjszaka alatt kint hagyott levelek széle pirosra változott, és friss virág illatot árasztott. A teája szintén különlegesen izletes volt, így Fekete Sárkány elhatározta, hogy utána jár a levelekkel történteknek. Ezután éjt-nappallá téve csak a tealevelekkel foglalkozott, míg végül feltalálta az új teafajtát, a wulong azaz magyarul Fekete Sárkány teát.
A wulong (vagy wulong 乌龙) kínaiul fekete sárkányt jelent. Különlegességét mutatja, hogy eredetileg a Song dinasztia korában ez a teafajta volt a császárnak felajánlott adóadomány. A köznép nagyon sokáig nem ihatta, fogyasztása csak a császári család kiváltsága volt. A wulong teákat eredetileg az ősi kínai uralkodók termesztették, és gazdag ízviláguknak, valamint jelentős egészségjavító hatásuknak köszönhetően nagy megbecsülésnek örvendtek. A Wu Long egyike a legrégebbi időktől termesztett kínai teáknak, amelyet fokozott gyógyhatása miatt nagy előszeretettel alkalmaznak a kínai tradicionális orvoslásban is. A feljegyzések alapján az oolong teát először 1725 tájékán Anxi városában készitették el, majd ezután terjedt el Fujian tartomány többi részére, és Taiwanra. A történelmi feljegyzésekből továbbá megtudhatjuk, hogy 1862-ben Fuzhouban egy nagy wulong tea raktárat létesitettek, hogy onnan irányítsák a tea kereskedelmét, majd ezt követően, 1866-ban Taiwanon már megkezdték a tea exportját. A 18. század elején fontos export cikknek számitott az Anxi térségben készitett tea. Az úgynevezett „tengeri selyemúton” keresztül bejárta a világot. 1725 után a leghiresebb wulong tea, a Tie GuanYin ( a Kegyelem Vas Istennője) elterjedését követően a terület tea kereskedelme megtöbszöröződött. 250 évvel ezelőtt a szubtrópusi országokban már több, mint 100 teakereskedést nyitottak az anxi-i teakereskedők. A „reform és nyitás” korszakát követően a terület teatermesztése és árusitása hatalmas mértékben növekedésnek indult. Anxi térségben a teaültetvények területe a 80-as évek közepén még 9500 hektár. Ez napjainkra 16650 hektárra növekedett. Az éves átlag termés 7000 tonnáról 15000 tonnára nőtt. Napjainkban a wulong teát főképp Kina tartományaiba és Délkelet-Ázsiába árusitják. Európában csak nemrég kezdett ismertté válni a régi kínai császárok teája.
Kknában a nagy teafajták között a wulong tea külön kiemelt helyet foglal el. Készitése egyesiti a zöld-, és vörös tea sajátosságait, igy íze magába foglalja a vörös tea aromás, kissé tömény, és a zöld tea könnyed frissítő jellegét. A tea kóstolása után szánkban hosszan megmarad a jellegzetes virágos édeskés iz.
Az elején érdemes tisztázni: a wulong tea egy különálló teafajta, így nem azonos a zöld teával, ami szintén a teafajták egy külön csoportja. Sok téves gondolat kapott szárnyra nyugaton a teafajtákkal kapcsolatban, gondoljunk csak a „szűz tea” fogalmára.
Valójában a zöld és wulong tea levele azonos fajta teafáról származik. A legnagyobb különbséget az adja, hogy a tealevél átment e a fermentáció folyamatán. A zöld teát szedés után kiteritik száradni, majd egyes fajtákat pl. a Xi Hu Long Jingot wokban egy rövidke ideig megmelegitik. A wulong tea azonban egyfajta különleges fermentációs folyamaton is keresztül megy, ez adja a különleges szinét és izét. A fermentáció hőmérsékletének emelkedésével ugyanis a levelekben található katechin oxidálódni kezd, ami a levelek színének sötétedését idézi elő. A folyamat során a polifenol érték megnő, ennek köszönhetően a wulong tea antioxidáns tartalma igen magas. A folyamat során emellett más végtermékek is keletkeznek: a teaflavin és tearubigin. A tea szinének és ízének megváltozásával megnő a levelek polifenol, flavonol, flavon, fenolsav, aminosav és enzimek értéke. Emellett az enzimaktivitás is emelkedik. Az enzimek a teanövény egyik legfontosabb összetevői, hiszen a tea metabolizmusában és anyagcseréjében is szerepet játszanak.

A wulong tea feltalálása Fujian tartomány, Anxi térséghez kötődik, és a leghiresebb félig fermentált teákat a mai napig itt készitik. A teaültetvények meredek hegyekkel, hegycsúcsokkal tarkitott gyönyörű tájon fekszenek, a térség magassága tengerszint felett 700-1000 körül mozog.
A hegycsúcsok között az év nagy részében a szubtrópusi égövre oly jellemző lusta párafelhők gomolyognak, hozzájárulva a wulong tea levelek különleges ízének a kialakulásához. Északnyugaton a nagy hegyek eltorlaszolják a téli hideg és száraz szélnek a térségre nyomulását, így Délkeleten a taiwani tengerszoros fekszik, emiatt a tengeri időjárási viszonyok uralkodnak. Az évi átlaghőmérséklet 15-18.5 fok között mozog, az év 292 napján nincs fagy. Évi átlag 1700-1900 milliméter csapadék esik, a páratartalom 78%-os.
A wulong teát Kinában nem csak élvezeti értéke miatt fogyasztják, orvosságként is számon tartják. Egyik legfontosabb hatása, hogy megakadályozza a zsír lerakódását. Olyan természetes zsírégető hatással rendelkezik, mely az egyéb zsírégető táplálék-kiegészítőket fel is válthatja. Akár 157%-kal több zsírt képes elégetni, mint testvére, a zöld tea. Túlsúlyos embereknek, vagy fogyni vágyóknak így javasolt a fogyasztása. Viszont az eredetileg karcsú emberek is nyugodtan élvezhetik a tea hihetetlen ízvilágát, mert szerepe inkább a normális testsúly elérésében van. Gyógyhatása mindenekelőtt rendkívüli vértisztító tulajdonságának köszönhető. Emiatt fokozatosan és egyenletesen, minden káros mellékhatás nélkül fogyaszt – még a hagyományosan nehéz magyar konyhán élőket is – javítja a zsírok anyagcseréjét, és csökkenti a koleszterinszintet.
A wulong tea számos más betegségmegelőző hatása miatt is közkedvelt a Távol-Keleten és világszerte. Vérnyomás- és gyulladáscsökkentő, vízhajtó és a székrekedés ellen is kitűnő. Bizonyított, hogy rendszeres fogyasztásával csökken a szívkoszorúér-betegségek kialakulása.
Általános közérzetjavító, öregedés lassító hatását nemzetközi vizsgálatok igazolják. Japánban a wulong teát egyszerűen csak szépitő teának 美容茶 , vagy egészségmegőrző teának 健康茶 nevezik. Tartós fogyasztása ugyanis jót tesz a bőrnek: sokkal üdébb, fiatalosabb lesz. Emellett megóvja bőrünket és szervezetünket a környezet viszontagságaitól, ugyanis fogyasztásával elősegíti a szervezet alkalmazkodását a környezet és időjárás változásához. A wulong tea hidratálja a bőrt, benedvesíti a levegő miatt kiszáradt torkot, és jót tesz a tüdőnek. A furfangos őszi időjárásnak kitett szervezet „megmentője”.
Levelei kiváló forrásai az antioxidánsoknak, vitaminoknak és ásványi anyagoknak, így tartós fogyasztása segíthet megelőzni a betegségeket és javítani az egészségi állapotot. A benne található antioxidánsok kisöprik szervezetünkből a káros szabadgyököket – ezek az anyagok megtámadhatják az izomszöveteket, gyengíthetik az immunrendszert, és akár rákot is okozhatnak – valamint megóvnak minket az oxidatív stressztől is.
A wulong tea gazdag forrása a tanninsavnak, mely javítja a száj egészségi állapotát; kimutatták, hogy szájsebészeti beavatkozás után felgyorsítja a regenerálódást. És bár a folyamat mechanizmusa még nem ismert teljes egészében, megállapították, hogy segít megelőzni a fogkő kialakulását is.
A wulong teát három fő területen készitik: Fujian, valamint Guangtong tartományban és Taiwan szigetén. Természetesen minden termőterületen a klíma hatására egy kicsit változik a teafa leveleinek összetétele. Az elkészítési mód is változik, mely különbség főképp a fermentációban rejlik. A Fujian-i wulong fermentációja 70-80%-os, a Guangtong-i területé 50%-os, mig Taiwan szigeté 20-30%. A leghiresebb és legjobb wulong teát Fujian tartományban készitik.
Fujian néhány híresebb wulong teája
Az egyik leghíresebb wulong teafajta, melynek elnevezése magát a levelet adó különleges teafát is illeti, a Vas Buddha, vagy más néven, Kegyelem Vas Istennője. Kínában, az 1959-es évben egy konferencia keretében megválasztották egész Kína tíz legjobb teáját. Azóta minden évben felállitják a friss rangsort. A Tie GuanYin – Kegyelem Vas Istennője tea 1959-óta minden évben szerepel a Kína tíz legjobb teája listán. Az igazán jó minőségű wulong teák ára hihetetlenül magas, ez az egyik leghíresebb teafajta Kínában. Magasrangú összejöveteleken a felek sokszor ajándékoznak egymásnak Vas Buddhát.
Szintén Kína legjobb teái rangsorán szerepel a Da Hong Pao – Nagy piros köntös wulong tea. A legenda szerint nevét egy kivételes ajándékról kapta. A Ming dinasztia idején az anyacsászárné egy kirándulás során megbetegedett. A környéken található kolostor szerzetesei egy helyi fának leveleiből készitettek neki teát, melynek nagy gyógyerőt tulajdonitottak. A császárné másnap jobban is lett a főzettől, emiatt a császár értékes vörös kelmét adományozott a szerzeteseknek, hogy ezzel takarják be a teafákat a téli hideg idején. Ezek a fák a Wuyi hegyen még mindig megtalálhatók.
Fujian gyönyörű vidékén még egyéb jó minőségű teákat is termesztenek. Az egyik ilyen terület a Wuyi hegy, mely Kínában a világörökség részét képezi. Itt terem a Wuyi hegyi szikla tea, mely szinén nagy népszerűségnek örvend.

Másik híres wulong a Shuixian, tévesen „Vizitündérnek” nevezett tea. Kínában hihetetlen sok nyelvjárás létezik. Utazásaim során sokszor láttam már olyat, hogy két egymás mellett fekvő falu teljesen más nyelvjárást beszélt, és nem értették meg egymást. Ez tartományi szinten már milyen sok nyelvjárást jelent, és gondoljunk bele, hogy 31 tartományból áll Kína. Tehát ami a mandarin nyelvjárásban Vizitündért jelent, az az eredeti fujiani nyelvjárás szerint „a halhatatlanok kérlelése”. Ez az elnevezés onnan ered, hogy a teát eredetileg a Taoista halhatatlanok barlangjának közelében találták.
A wulong tea különlegességét bizonyitja egy kínai mondás, mely leghíresebb tagjáról a Vas Buddháról - Kegyelem Vas Istennőjéről szól: „Aki egyszer megízlelte Kegyelem Vas Istennője teáját, az más tea íze már idegen számára.” Kína egyik legkedveltebb teafajtája, mely sokáig csak a császárok itala volt, szerencsére már hazánk teakedvelői is megízlelhetik.
Forrás:
Kérlek fényképezd le az összes szöveget, és a teát is, így kiderül hova valósi, milyen fajta tea. A korongba préselt, rizspapírba csomagolt teák általában puerh teák. Ha sötét, feketés színe van és íze a fekete teáéra hasonlít, valószínű érlelt shu puerh lehet. De megnézem a leírást, és a teát.
Sziasztok!)
Nagyon jó összefoglaló..., nekem is a kedvenc tea fajtám.
Van is otthon sok féle.., jelenleg a Jin Guan Jin a nagy kedvencem a Huan Jin Gui, és a Tie Guan Jin keresztezése.
Egyébként Budapesten, és Debrecenben is van sokfajta nagyon jó minőségű Wulong teával rendelkező tea ház, és teakereskedés...
A törzs helyünkön több mint harminc fajta kiváló minőségű wulong van szinte mindig.
Igaz az őszi Tie Guan Jin az hamar fogy...
"Egy csésze tea felfrissíti a testet, kettő pedig a szellemet."
Az altalaom ismert oolong teak erosen füstos izuek. Ez vajon mitol van?
Nem tudod milyen fajta - márkanevű - fantázianevű a teád? Ízesített e?Melyik teaházban vetted?
A jó minőségű félig fermentált tea virágos, gyümölcsös, édeskés ízű. Ha füstös, akkor valószínű abból a fajtából való, amit a kínaiak csak exportra gyártanak. Itthon többnyire sajnos ez kapható (külföldieknek autómatikusan ezt adják) mert a jóminőségűt belső kereskedelemben árulják, és az ára is magas.
Létezik a Feng Huang Dan Cong (Főnix oolong tea), aminek számos elkészítési módja létezik, ízek kavalkádját állítják elő így. Ebből a fajtából ha több ágacskát használunk a kelleténél, lehetséges füstösebb iz.
Amivel még esetleg kesernyés ízt lehet produkálni, a rossz elkészítés. Az oolong teát nem szabad sokáig ázni hagyni. Ha a teáskannába, vagy bögrébe egy kevés levelet tettél (mondjuk egy normális bögrébe egy teáskanál)- amit előzőleg leforráztál, hogy már meleg legyen amikor a levelek belekerülnek- körül belül fél perc ázási idő után le lehet önteni róla a teát, és újra leforrázhatod. Minden forrázás lehet egy kicsivel hosszabb.A jó fajta oolongot akár 8x is le lehet forrázni, úgy, hogy ne vesszen el az íze. Tehát ennek fügvényében az áruk mégsem olyan magas, mert sokáig elég.
Mivel a hazai piacon sajnos a jóminőségű teák még nem nagyon ütötték fel a fejüket -kivétel egy két hely-, és főleg a direkt exportra termesztett teák kaphatók, így Kínából Fujian tartomány egy teaültetvényéről hozattunk jóminőségű teát, hogy itthon is megismerhessék, milyen is a valódi tea íze. A bionom webáruházban Itt megnézheted.
Teás kérdés Barbarának H.
Sziasztok!
Teaszakértők véleményére lennék kíváncsi...
Van egy szép díszdobozos teám, már régóta tartogatom, néha iszogatom. De most, hogy látom, mennyire aprólékos, speciális forrázási módjai vannak a teáknak, kíváncsi lennék, hogy vajon ezt hogy kell? Sajnos nincs ráírva semmi "értelmes" a dobozra, csak annyi, hogy "ANPURCHENNI", de ezt hiába írom be a gúgliba, semmi értelmes nem jön elő. A többi szöveg kínai (valószínűleg, de nekem az teljesen kínai...
), ha valakinek ez segítség, beszkennelem...
Amúgy egy erős, szálas fekete tea, egy kb 20 cm átmérőjű korongba préselve, rizspapírba csomagolva, és ez van egy szép nagy díszdobozban. Valakinek van valami ötlete, hogy mi lehet ez?
Köszönöm előre is a választ!
Szép napot!
Dortsa