
Most kezdem el a nagy őszi méregtelenítést (a tavaszi sikeréből fellelkesülve). Méregtelenítések alatt pedig különösen ajánlott a fermentált levek fogyasztása. A téli vitaminhiányosabb időszakban ezek az értékes erjesztett zöldségek és zöldséglevek jelenthetik az egyik legfontosabb vitaminforrást, illetve a tartósításnak egy alternatív módját. Ugyan nálunk is ismert a kovászolás (uborka illetve savanyú káposzta), arról könnyen megfeledkezünk, hogy számos (szinte minden) zöldség és gyümölcs tartósítható, savanyítható ehhez hasonló eljárással. Korábban kísérleteztem kimchi (=kimcsi, koreai savanyított káposzta vagy retek) készítésével, és a téli étkezésünk egyik sláger fogásává vált. Most belevetettem magamat a fermentálásba, és közben erre a klassz összefoglaló és kedvcsináló blogbejegyzésre bukkantam.
Amikor elemzem az állapotfelmérőket, mindig megdöbbenek azon, hogy mennyire nem esznek az emberek nyers zöldféléket! Pláne nem leveleket! Rá kellett jönnöm, hogy sokan - beleértve néhány orvost és dietetikust is - nincsenek tisztában a zöldségek evésének fontosságával, még kevesebben ismerik a különbséget a különféle zöldség részek között. Téves ugyanis az a nézet, hogy minden "zöldség" és annak minden része egyforma. Ugyanis a zöldségek legértékesebb része a levél, amely tápanyag összetételben jelentősen különbözik a termés illetve a gyökér résztől. Nem hiába termesztünk kimondottan levélzöldségeket is, de azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy a gyökérzöldségek levele is fogyasztható, sőt kiváló tápanyagforrás.
A levelek legkiválóbb összetevője a klorofill, amely igen erőteljes méregtelenítő és lúgosító hatással van a szervezetre. A levelek további jellemzője, hogy magas ásványi anyag tartalommal rendelkeznek (kivétel nélkül mindegyiknek igen magas a kálcium tartalma!), így jelentős szerepük van a szervezet mikrotápanyag ellátásában. A zöld levelek legtöbbjének az értékes antioxidánsként számontartott karotinoid tartalma sem elhanyagolható. A másik fontos különbség, hogy a levelekben ugyan nincs keményítő (amely viszont a gyökerekben pl. van), ellenben a levelek kalóriára vetítve értékes fehérje (aminosav) tartalommal bírnak. A változatos és egészséges táplálkozásban napi szinten kellene ezeket a csodálatos növényi részeket fogyasztani akár főve, de inkább nyersen, hisz nyersen nagy részük kiváló emésztést helyreállító, lúgosító, béltisztító és gyomor regeneráló - a káposztafélékkel az élen. Ehhez képest a bélflóra problémákkal küszködők esetében az általános gyógyászat pont a nyers levélzöldségeketől tiltja el a beteget.
Készítettem egy kis összefoglalót arról, hogy melyek a leggyakoribb és legfontosabb Magyarországon is termő és beszerezhető zöldek, és összegyűjtöttem pár tippet arra vonatkozóan, hogyan csempésszük be (nyers állapotban) őket a mindennapokba.
Tartalom:
Ha naponta fogyasztunk zöldséglevet, az nem csupán a napi szükséges zöldségbevitelt növeli, hanem a fogyás sikeréhez is hozzájárulhat, áll a californiai Davis Egyetem kutatóinak legfrissebb tanulmányában.
Ne tévesszen meg senkit, hogy szinte ingyen, mindig elegendő víz áll rendelkezésre. A víz legalább olyan fontos, mint a levegő, még ha tovább ki is lehet húzni nélküle.